Mit tegyek ha szánalmas az életem ?

Nem kell minden jött-mentet megsajnálni, sokan csak kihasználják az embert, ahogy ezek szerint téged is :( Magadnak felelj meg elsősorban, azt tedd, amit te szeretnél és van is hozzá kedved (nem sportra meg hobbikra gondolok). Ha valaki nyomorban van, nem a te feladatod őt kihúzni onnan. Csak akkor segíts valakin, ha nem vársz tőle cserébe semmit. A férfin akin segítesz önzetlenül, ne várd, hogy veled maradjon és vissza is adja. Mert nem fogja. Így segíts másokon; számíts rá hogy nem fogsz kapni érte semmit és akkor nem ér csalódás. De mivel nem vagyunk mazochisták, ezért ezt a legtöbbünk elkerüli és fel tudja mérni a helyzetet, hogy mikor érdemes áldozatokat hozni, tűzbe tenni valakiért a kezünket.

Ne kötődj senkihez túlzottan, ne éreztesd a másikkal, hogy ő az egyetlen, akiben megbízol, ez teher a másiknak, túlzásnak érzi. Mindenki elköltözik, talál párt, leszar, ha általánosítunk (én is költöztem már el, lehet én is ilyen érzelmeket keltettem másba, de el kellett menni, ez van), ilyen az élet.

Magaddal törődj, szeresd meg magad, ne foglalkozz mással, adj időt saját magad formálásához és jöjj rá; nem kell senki ahhoz, hogy tudd érsz valamit és megerősítést kapj a világtól, hogy létezel. Nem tök mindegy, ki mit gondol? Ha a családod elhanyagolt, találsz majd olyan barátokat, akik igazak és még csak meg sem kell erőltetned magad, hogy elfogadjanak. Magad miatt légy a falon, ne azért, hogy más észrevegyen.

#3-as vagyok

Még annyit, hogy ha magadat sem értékeled egy zsák szemétnél többre, ne várd, hogy más az ellenkezőjét tegye. Bárcsak megértenék az emberek, hogy tök mindegy ki mit gondol rólad, ha nem ismer... Tanulj meg határozottabb lenni, értékeld magad, mert tele vagy jó tulajdonsággal, mint sokan mások, nem vagy senkinél sem kevesebb, csak nem veszed észre... És ezért húzod magad le a sárga földig.

Azok az emberek, akik emberszámba sem vesznek adtak az értékedhez? Nem? Akkor ne hagyd, hogy bármit is elvegyenek tőled (önbizalom, bátorság stb.).

Nagyon szívesen, de a lényeg hogy ezek után magadon is tudj segíteni, nyugodtan írhatsz, ha gondolod és szeretnél olyannal beszélni, aki senkit nem néz szemétdarabnak :)

Köszönöm, neked is és még mindenkinek ezen az oldalon!

Ez most hosszú lesz, de lehet erőt add neked.

Az én véleményem az, hogy az egyik legjobb, ha az ember racionálisan tud gondolkodni, ami talán elősegíti azt, hogy helyén tud kezelni dolgokat. S az sem árt, ha azért ehhez párosul némi mértékletesség is döntéshozó képesség is. Az első dolog az, ha elfogadod magad. Mik az erősségeid, gyengeségeid. Az első dolog, amit el kell fogadnod, hogy az élet sajnos nem egyszerű, és valljuk be tündérmesék nem léteznek. Az ember csak magát teszi tönkre, ha azon kattog, hogy miért történnek vele rossz dolgok, ha ő egy jó ember.

El kell fogadni, hogy az emberi személyiség komplex, és szélsőséges. Vannak nagyon egyszerű emberek, akiket nagyon könnyű kiismerni, de vannak olyanok, akiket évek alatt nem lehet kiismerni. Nyilván ők tudnak hozzájárulni a legnagyobb pofára esésekhez, amit mások szenvednek el. Azért nem te vagy a felelős, ha valaki kétszínű, beképzelt, vagy nem tud értékelni másokat. Lehet nem könnyű dolog, de ezeket az embereket le kell építeni, vagy ha ez nem megoldható, akkor lépéstávolságot tartani. Ha kapcsolatokat akarsz építeni, akkor azt lehetőleg önzetlenül tedd, s ne várj semmit cserébe. S mindenképp kalkuláld bele, hogy mik lehetnek azok a dolgok, amelyekkel szembesülhetsz, hiszen semmi nem tart öröké. Minden kapcsolat meg tud szakadni, és minden kapcsolat tönkre tud menni. Ehhez nem kellenek szükségszerűen emberi tényezők. Elég, ha épp közbeszól az élet.

Fontos, hogy saját magadat tudd kezelni, és elfogadd azt, hogy bizonyos dolgokra nincs ráhatásod. Ha túl hamar adsz bizalmat embereknek, akkor nagyobb a lehetősége annak, hogy kibeszélnek, vagy kihasználnak, átvernek. Ha meggondolatlanul hangot adsz annak, hogy nem vagy magaddal és/vagy az életeddel megelégedve, akkor könnyen beleeshetsz abba a csapdába, hogy másoknak csak az jön le, hogy csak panaszkodni tudsz, de változni nem, és várod a sült galambot. Ez sok embernek - többek között nekem is - visszataszító, mert egy folyamatosan panaszkodó, vagy látványosan szenvedő ember nagyon le tudja húzni más hangulatát.

Segíteni segíthetsz másokon, de fontos, hogy ne légy könnyelmű, és a segítségnyújtást is korlátok között műveld. Tehát ne legyen hátsó szándékod vele, és ne várd azt, hogy majd azt visszakapod. Továbbá ésszel történjen a segítségnyújtás, tehát ne szolgáltasd ki magad másoknak ezáltal. Például, ha valaki kölcsön akar kérni, akkor csak akkor adj, ha az adott összeg nem hiányozna neked, ha nem adja vagy nem tudja visszaadni. Elég kellemetlen szituáció, amikor valakinek azért lesznek anyagi gondjai, mert másnak segít. Vagy, ha segítesz valakin, aki később nem jól bánik veled, akkor legközelebb nem segítesz neki. Sok ember viselkedik úgy, hogy akkor jutnak eszébe rokonok, barátok, ha segítség kell. Nyilván ehhez meg kell tanulni nemet is mondani. Azt is el kell fogadnod, hogy a saját életedért vagy elsősorban felelős. Ne akarj mindenkiért felelősséget vállalni, és mindenkit megmenteni.

Az is fontos dolog, hogy elfogadd azt, hogy a boldogság sok mindent jelenthet. Legyenek hobbijaid, fedezd fel mire vágysz, mi az, ami kikapcsol, amitől jól érzed magad. Nem csak le tudod vezetni így a feszültséged, de akár új ismeretségekre is szert tehetsz. A boldogságot ne azonosítsd barátok számában, és kapcsolati tényezőkben, hiszen a boldogság elsősorban nem a pénzben, munkában, és kapcsolatok számában, és kapcsolati formákban van jelen elsősorban. Azok az emberek, akik ebben látják kizárólag a boldogság kulcsát előbb vagy utóbb kiégnek. Nem véletlen, hogy akinek az életének a fő célja a karrier könnyen maga alá süllyed, ha nem sikerül az álommunka, vagy a nagy fizetést elérnie. Vagy az, aki a boldogságot a családban, párkapcsolatban látja, és ezen a téren nem sikerül ezeket prezentálnia, vagy épp rosszul sül el.

Ami szintén fontos, hogy elfogadd, hogy az ember a rokonait nem, de a barátait meg tudja válogatni. Akármennyire is fogsz törekedni mindig az utadba fognak kerülni azok az emberek, akiket jobb lenne elkerülni. Lehet az szomszéd, munkatárs, vagy ismerős rokona.

Az is egy lépés a jobb közérzet felé, ha megpróbálsz nem megfelelni embereknek. Akik lenéznek, bántanak azoknak miért is akarnál megfelelni. Inkább összpontosíts azokra az emberekre, akikkel jól érzed magad. És persze próbáld kerülni a szélsőséges viselkedéseket.

És akkor most jöjjön én hol tartok 33 évesen:

A szüleim nem túl eszes emberek voltak. Anyám mindig csak panaszkodni tudott, apám pedig beképzelt és agresszív volt. Gyerekként, és később tinédzserként a legfontosabb célom az anyám megmentése volt, akit áldozatnak tekintettem. Fontosak voltak a barátok, akikből nagyon kevés volt, és az a kevés is hátba támadott. Mindig azoknak akartam megfelelni, akik kritizáltak, és bántottak, nem szerettek, utáltak. Alig mertem sokszor megszólalni, sokat hazudtam, mert ezzel védtem magam.

Amikor befejeztem az iskolát, és elkezdtem dolgozni szentül hittem benne, hogy én jó ember vagyok, ezért minden rendben lesz. Az első munkahelyemen nem tartottak meg, majdnem sírva jöttem haza, mikor közölték velem. Időközben lett egy kapcsolatom, amiben azt hittem kiteljesedek. Eközben elegem lett az anyám nyekergéséből, és kezdtem feladni az ő megmentését. A kapcsolatom másfél évig tartott, amiben nem voltak kompromisszumok, hanem én alkalmazkodtam hozzá. El sem tudom mondani milyen érzés volt, amikor én szakítottam vele. Akkor kezdődött az, hogy elkezdtem kiállni magamért.

Amikor apámat is egyre jobban helyre tettem észrevettem, hogy kezdek nyíltabb és talpraesettebb lenni. Ezután jött egy hosszú távú munka, és azon a helyen öt évet dolgoztam. Nem volt álommunka, de mivel megtartottak próbaidő után örültem a befolyó összegnek. Itthon laktam, elköltözni nem volt esélyem. Nagyjából egy év kellett, hogy megutáljam az egészet (kereskedelemben dolgoztam, és most is ebben vagyok), de megtanultam kommunikálni az emberekkel. Egyszer hirtelen felindulásból felmondtam, de már nem volt bátorságom visszamondani állás hiányában, így nem kell mondanom mekkora érzelmi győzelemnek éltem meg, amikor behívtak az oktató terembe, és az igazgató megkért, hogy maradjak. Persze erősnek mutattam magam, mert nem akartam, hogy lássa megbántam a döntésem, és szükségem van, hogy maradjak. Inkább úgy jött le, hogy meggyőzött.

Ott voltam még két évet, és szentül megvoltam győződve arról, hogy töketlen vagyok, és még anyám is arról beszélt, hogy onnan megyek majd a sírba. Aztán annyira elegem lett az ott dolgozókból, és a hülyeségekből, hogy elkezdtem önéletrajzokat küldözgetni. Azt hittem ez csak megint két hétig tart és ennyi. Azonban kaptam visszajelzést, és amikor felajánlottak egy munkát elfogadtam. Bevallom magam is megvoltam lepődve, hogy ezt a lépést meg tudtam tenni.

Anyám végül kirakta apámat, és persze hasonló kaliberűt talált maga mellé. Ekkor feladtam már mindent ,és elfogadtam, hogy a sorsáért ő a felelős, és ezzel nem teheti tönkre az életemet. Az is egy nagy lépés volt részemről, hogy meg mertem ezt neki mondani, és az is, hogy a választottja elé is oda mertem állni, és jól beolvasni neki. Ekkor jött el az idő, hogy lehetőségem volt felköltözni a fővárosba. Helyre tettem magam anyagilag, és vállalható spórolt pénzzel mindent hátra hagyva az egyik ismerősömhöz költöztem. Itt már konkrét véleményem volt mindenről, és ehhez azóta is tartom magam.

Megfogadtam, hogy nem fogadom el az első ajánlatot állásra, de mégis megtettem. Három hónapig dolgoztam ott, elegem is volt belőle, majd az egyik konfliktusnál közöltem, hogy másnap nem jövök dolgozni. Másnap el akartam menni sétálni, és épp egy bolt előtt mentem el, ahová embert kerestek. Azóta itt dolgozom, és itt többször megvédtem magam.

Elfogadtam, hogy sokszor nem ér semmit, hogy megbízható vagyok, és jó fej, jó humorú, és lehet rám számítani. Azt is elfogadtam, hogy nem vagyok tökéletes, és bizony én is hibázok. Azt is elfogadtam, hogy néha bizony hazudni kell, és ha olyan személlyel hoz össze a sors, aki nem túl erős jellem, vagy nem túl határozott azzal szemben előny, ha én az vagyok, esetleg vagyok annyira erős, hogy ne vegyem a nyakamba az ő problémáit, s ne akarjak mindenáron segíteni neki. Hiszen annak lehet segíteni, akinek felajánlod és elfogadja, vagy aki segítséget kér.

Ezek mellett remek hobbikat találtam, aminek köszönhetően új embereket ismertem meg. Szeretek sétálni, felfedezni a várost, kirándulni, és fotózni. Számomra is meglepő, hogy az elmúlt másfél évben mennyi helyre jutottam el Magyarországon belül. Bár tény, hogy a járvány jelentősen korlátozta a lehetőségeimet.

Szóval fel a fejjel.

Kérdező!

Az még nem lehet a probléma, hogy olyan embernek adsz "esélyt", aki nem érdemli meg vagy felületesen ismerted meg?

Gondolok itt arra, hogy a nők 99 százaléka a külső alapján dönt. Felszínesen, a férfi anatómiai külselye, adottsága alapján.

Sok férfi magányos ám, mert sok nő nem ad nekik esélyt. Hiába rendesek, hiába nem isznak, nem dohányoznak, de a nőknek nem ez kell, hanem a magas,kigyúrt,gazdag, férfias bunkó pasik.

#9

én? ezt mire? :O