Lehetséges, hogy emberek azért élnek boldogtalanul, párkapcsolat nélkül, mert túl sokat tanulnak magukról, másokról?

Miért kell az egyedülállóságot a magánnyal és a boldogtalansággal összemosni?

Egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy akinek nincs párja, az boldogtalan és magányos. Párkapcsolatban lenni nem kötelező, hanem egy lehetőség, ha valakinek erre van igénye. Akinek nincs igénye rá, az is ugyanolyan normális, és élhet ugyanolyan boldog és szeretetteli életet. Aki párkapcsolatban van, jó esetben annak se csak a párja az egyetlen emberi kapcsolat az életében, más emberek is léteznek a világon, barátok, rokonok stb. Ugyanezek jelen lehetnek egy olyan ember életében is, aki valamilyen okból nem él párkapcsolatban, tehát attól, hogy nincs párod, nem feltétlenül vagy magányos.

Másrészt több olyan ismerősöm is van, aki párkapcsolatban él és mégis boldogtalan. Rengeteg olyan magánéleti, munkahelyi, családi stb. nehézség létezik, aminek semmi köze ahhoz, hogy az ember párkapcsolatban van-e vagy sem.

Szerintem, a boldogság és a párkapcsolat nem függ össze. Voltam párkapcsolatban boldogtalan és magányosan boldog és fordítva.

Akkor boldogtalan egy ember ha a külsőségekben keresi a boldogságot.

Nincs életcélja,összehasonlítgatja önmagát másokkal,elfogadás hiánya,sok irreális elvárás a világ felé stb...

"Lehetséges, hogy emberek azért élnek boldogtalanul, párkapcsolat nélkül, mert túl sokat tanulnak magukról, másokról?"

Nem túl sokat, túl keveset és azt is rosszul.