Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

Bár még nagyon fiatal vagyok, már semmi értelmét nem látom az életemnek...

18 éves gimnazista fiú vagyok, kb 5.-es korom óta folyamatos magányban és depresszióban szenvedek.

Az volt az álmom, hogy katona lehessek. Az NKE-re szerettem volna menni, de nincs nyelvvizsgám, mert hülye vagyok idegen nyelvekből, gerincferdülésem van és nagyon rossz a szemem. Minden álmom az volt, hogy katona lehessek, de ez már teljesen reménytelen számomra.

Folyton közbe jön valami. Idén mentünk volna az osztállyal kirándulni külföldre, erre beütött a COVID. Még sohasem jártam külföldön, nagyon vártam a kirándulást és tessék.

Nagyon rossz tanuló vagyok. Matek, angol, német stb. épp, hogy megvagyok kettes. Forgalmi vizsgán is megbuktam, nagyon gyenge a memóriám stb.

Még soha nem volt barátnőm és félek, hogy már nem is lesz, mert a sok elutasítás, kettétört szív után nem merek kezdeményezni.

Rengetegszer gondolok arra, hogy öngyilkosságot fogok elkövetni, de még ehhez is gyáva vagyok. Sokszor nyúlok az alkoholért, hogy legalább egy kis időre enyhítsem a fájdalmamat.

Általános suliban sok sérelem ért, sokuk még ma is kísért. Rengeteg lelki fájdalmam volt.

Folyton szorongok, ritkán mosolygok, éjjel nem tudok aludni. Minden reggel és minden este egy kínszenvedés.

Mindig elhatározom, hogy új életet kezdek, de soha nem jutok semmire. Ha minden erőmet beleadom, akkor se lesz jobb az életem.

Most itt fekszek az ágyon, egyedül, pénz és szakma nélkül, könnyes szemmel és várom a csodát.

Mi értelme van így élni? Van-e egyáltalán? Mikor halok már meg? Isten ennyire utálhat? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Más is érez így?

Úgy érzem, már csak az öngyilkosság lehet kiút...