Nem tudom mi tévő legyek? És beszélni sem tudok erről senkivel sem.

Lassan mindennapossá válik, hogy körülnézve az életemben már egyszerűen elvesznek azok a célok amiért él az ember.

Magamról annyit hogy 27 éves vagyok és bár hiába kellene azt éreznem hogy megvan a legjobb esélyem a boldog életre valahogy mégsem. Hiába van jól kereső szakmám, vállalkozás, időm, valahogy az élet szociális része teljesen kihalni látszik számomra. Falun nőttem fel sokat ott is vagyok de lassan már csak a családom miatt. Hiába van Pesten lakásom és lenne rengeteg lehetőségem úgy érzem ez mind meddő lehetőség és fejben valami megakadályoz hogy kilépjek saját börtönömből. Furcsa de, Pesten állandó magányban vagyok, vidéken pedig már elfogytak a barátok, mindenki más csinál vagy csak már nem úgy gondolkozunk mint rég (én sem ők sem). Próbálok néha ismerkedni Tinder ilyesmi lenne is rengeteg lehetőség, de egyszerűen hamar érdeklődésemet vesztem a beszélgetésben vagy csak nem érti a másik fél a helyzetem vagy a kusza gondolataimban és ingadozó bánatomban elhülyéskedem. Csak akkor látom valamelyest pozitívan a jövőmet ha eltemetkezem a munkámban. Amint próbálok kicsit szociálisan is előre haladni barátkozni vagy ismerkedni egyszerűen a saját akadályaimba ütközöm.

Szexuális életem is emiatt kb romokban.

Úgy érzem mindennek az alapja egy egésszéges szociális háló még ha minimális is de az amúgy is intovertált személyiségem megfejelve ezzel nagy adag szomorúsággal...

Bánatomban már csak edzek, de azt is csak magányosan. Gondoltam már kellene valami csoportos dolog. Vicces felnőttként, családban még talán jó nagyot néznének is rá de érdekelt a hip-hop tánc, de ez az egész bizonytalanság meg a vírus helyzet is ráerősít egyszerűen mostanság csak két szó jár a fejeben. NEM TUDOM.

Szinte biztos hogy depressziós vagyok de valami miatt képtelen vagyok elmenni dokihoz. Mindig egyedül oldottam meg mindent az életemben, és ez visszatart, pedig valahol tudom hogy egyedül nem fog menni.