Miért érzem magam a családom közt is magyányosnak magam?

Sokminden eddig jól alakult az életemben. Egymás után összejött minden amit elterveztem, célt tűztem ki, sikerült elérnem. Voltak barátaim eltudtam hozzájuk menni, beszélgetni, hülyéskedni.

Mindenkivel közvetlen voltam. Segítettem mindenkinek akár mit kellett vagy kért.

Most pedig egyre inkább azt érzem, hogy nem illek sehova, nem fogadnak el csak kihasználnak, nincs csak 1 barátom mostanra "középiskolás owztálytársam". Hiába próbálok ismerkedni, nagyon sokan vussza sem írnak. Útcán is kedvesen leszólítok valakit rám se néz, ez a "saját magával nem áll szóba arckifejezés"

Kezdek bekattanni, amíg dolgozok elterelődik a figyelmem nem feszengek nem jut eszembe hogy egyedül vagyok mint egy darab sz.r. mihelyst végzek és hazaérek vagy megállok útközbe pihenni rámjön az a magány érzés. Vannak olyanok akik hasonlóképp vannak ezzel?