Hogyan tudnám kiűzni magambaól a keserűséget?
Egy évvel ezelőtt vége lett egy 4 éves kapcsolatomnak és azóta egyszerűen úgy érzem folyamatosan zuhanok. Mérgező kapcsolat volt, már 2 év után éreztem, de mégis maradtam mellette, mert jó volt tartozni valakihez és úgy éreztem szeretem. Ostoba voltam és hagytam, hogy sorra elmarja mellőle az embereket, mióta viszont szakítottunk, én csinálom ugyanezt. Nem szándékosan, de a bennem lévő keserűség egyszerűen elüldöz mindenkit. Ott tartok, hogy édesanyámon és a testvéremen kívül kb. nincs emberi kapcsolatom, azzal az egy-két emberrel pedig aki még szóba állni velem alig beszélek, mert nem akarom, hogy állandóan leszívjam őket a folytonos negatívitásommal. Úgy érzem semminek nem tudok már örülni, de közben emiatt is gyötör a bűntudat, mert tudom, hogy vannak, akiknek sokkal rosszabb. Voltam szakembernél, de annyi történt, hogy felírt Frontint.
Volt már valaki hasonló helyzetben? Változni akarok, hamarosan megműtenek, utána kezdődik remélem szeptembertől a munka legkésőbb, addigra szeretnék talpra állni.
27/N
Igazából ez az egész rajtad áll. Nem voltam pont ilyen helyzetben, csak hasonlóban, viszont rengeteg lánnyal találkoztam, akik ezt csinálták. És lehet, hogy gonoszul fog hangzani, de egyszerűen túl önzők voltak és túl kényelmes helyzetben voltak. Mert megtehették ezt. Mert mindig képbe került valami új palimadár, aki nyitott feléjük.
És tényleg, az egész azon múlott csak, hogy ők mennyire tudatosak és mennyire érdekli őket az egész helyzet. És mind inkább szerettek szenvedni a saját maguk által generált szenvedésben, minthogy tegyenek valamit magukért.
Szóval, valószínűleg te is ezt fogod csinálni, még jó pár évig, amíg valaki nem gyakorol rád nagyobb hatást.
Foglald le magad valami hobbival, olvass, filmezz, vagy ami éppen jól esik. Én is ezt csinálom, a lényeg, hogy érezd jól magad, és ne azon töprengj hogy miben vagy rossz, esetleg miben szenvedsz hiányt. Élvezd az élet apró örömeit :)
Amúgy átérzem, 2 hónapja lett vége egy 4 és fél éves kapcsolatomnak és én sem vagyok egy társasági ember. Sok sikert és jobbulást ("Változni akarok, hamarosan megműtenek" remélem nem plasztikai műtét lesz, félreérthető xd)
30/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!