Van másnak is rajtam kívül egyfajta "popcorn" vagy "showtime" elégedettség érzése a koronavírus dologgal kapcsolatban?

Leginkább úgy fogalmaznám meg szavakkal az érzést, hogy "Üdv a világomban! Mihez kezdesz vele?"

Tarthat bárki szívtelennek, de nekem mindig ez volt az osztályrészem.

Megedződtem miközben körülöttem emberek milliói élvezték az életet, buliztak, fesztiváloztak, szexeltek, párkapcsolatok születtek, családok alakultak.

Bezártság, magány, elszigeteltség... Most mindenki így él a világon. Mindenkinek megváltozott az élete, aki eddig a napos oldalán volt.

De ez nekem csak egy átlagos nap az életemből... Én csak annyit veszek észre belőle, hogy kevesebb ember van az utcákon, így még kedvem is jobban van kimenni.

Munkanélküliség, kilátástalanság? Régebben izgatott és jobban érintett, de mivel soha senkire nem számíthattam saját magamon kívül az életben, hamar megtanultam túlélni és megélni a semmiből.

A halál pedig számomra megváltás lenne és ezek a gondolatok már nagyon régen bennem vannak, de volt bennem annyi méltóság, hogy ne legyek öngyilkos, kivárjam a végét, ezért semmilyen félelem nincs bennem ezzel kapcsolatban.