Van másnak is rajtam kívül egyfajta "popcorn" vagy "showtime" elégedettség érzése a koronavírus dologgal kapcsolatban?
Leginkább úgy fogalmaznám meg szavakkal az érzést, hogy "Üdv a világomban! Mihez kezdesz vele?"
Tarthat bárki szívtelennek, de nekem mindig ez volt az osztályrészem.
Megedződtem miközben körülöttem emberek milliói élvezték az életet, buliztak, fesztiváloztak, szexeltek, párkapcsolatok születtek, családok alakultak.
Bezártság, magány, elszigeteltség... Most mindenki így él a világon. Mindenkinek megváltozott az élete, aki eddig a napos oldalán volt.
De ez nekem csak egy átlagos nap az életemből... Én csak annyit veszek észre belőle, hogy kevesebb ember van az utcákon, így még kedvem is jobban van kimenni.
Munkanélküliség, kilátástalanság? Régebben izgatott és jobban érintett, de mivel soha senkire nem számíthattam saját magamon kívül az életben, hamar megtanultam túlélni és megélni a semmiből.
A halál pedig számomra megváltás lenne és ezek a gondolatok már nagyon régen bennem vannak, de volt bennem annyi méltóság, hogy ne legyek öngyilkos, kivárjam a végét, ezért semmilyen félelem nincs bennem ezzel kapcsolatban.
válasza: válasza:
válasza:Én, kövezzetek meg, de néha kicsit örülök ennek az egész helyzetnek. (Igen, tudom,hogy ez nem szép dolog, de ezt nem direkt érzem így, emiatt néha még bűntudatom is van).
A bezártság engem sem érint meg, amúgy sem jártam szinte sehova, minden napom ugyanúgy telt: reggel 8-9-től 3-4-5-ig suli, aztán haza, tanulás, alvás, és minden kezdődik elölről. Hétvégén is itthon ültem csak. Ez a körfogás, már évek óta.
Most végre van elég időm aludni, a saját tempómban tanulhatok, készülhetek az érettségire, ráadásul nem kell minden nap az osztálytársaim baromságait hallgatnom(csak olvasnom). És még szabadidőm is van.
válasza:Én is évek óta egyedül élek, de nem vagyok ilyen megkeseredett kárörvendő, mint te. Igen, annak örülök, hogy végre a bolygó fellélegezhet, kevesebb a lég és egyéb szennyezés, kellett ez már nagyon. Viszont sajnálatos, hogy ezt csak így lehetett elérni.
Ettől még nagyon sajnálom azokat az embereket akik betegek lesznek, és azokat is akik elveszítik a munkájukat, vagy fizetés nélküli szabadságra kerülnek, pláne családdal. Ezt hívják emptáiának. Ha benned nincs, akkor az szomorú
válasza: válasza: válasza:Kérdező, én részben megértelek.
Engem mindig megvetettek, kinéztek, kiközösítettek fiatalabb koromban. A problémám eredete, hogy enyhén, de autista vagyok. Azóta - amennyire lehet - valamennyire betanultam a társas normákat, de úgy érzem, soha nem leszek olyan, mint amilyen lehettem volna, ha nem vet ki magából a társadalom állandóan. Elégedettség érzésem nincsen, mert én azért sajnálom a párokat, barátokat stb, de sajnálni sem fogom őket.
20 éve ezt az életet élem. Üres vagyok, jelentéktelen, értékelen a többi ember számára (a családdal mondjuk szerencsés vagyok, legalább nem bactatnak a lúzerségemmel, meghát ők is autisták). Lassan két éve járok pszichológushoz.
Barátnőm nincs, és őszintén, esélyem sincs rá, hogy legyen. Akiket eddig igaz barátaimnak hittem, azokról mind kiderült a végén, hogy gyökerek, szóval ez sem izgat már annyira.
Kiábrándultam az egészből, nincsenek tévképzeteim.
20F
válasza:"Elégedettség érzésem nincsen, mert én azért sajnálom a párokat, barátokat stb, de sajnálni sem fogom őket."
Na ezt jól megasztmondtam :D
Szóval sajnálom az otthonragadt, egymástól elszakított embereket egy kicsit, de megszakadni a szívem nem fog értük.
Én ebben élek 20 éve!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!