Ti mit tesztek a korona-vírus alatti depresszió ellen?
Már akkor tudtam, hogy utálni fogom az itthonlétet, mielőtt elkezdődött volna ez az egész. Nem vagyok kifejezetten jó tanuló, de alapvetően szeretek iskolába járni, és bár nem mindenkit szeretek, és nem vagyok épp a társaság közepe, szeretem, ha vannak körülöttem emberek, és tudok kivel beszélgetni, meg nevetni.
Ellenben most, hogy nincs iskola, nincs az a megszokott rendszer, meg úgy kb semmi változatosság a napjaimban. Az összes azzal telik, hogy itthon vagyok, majdnem ugyanazt eszem, ugyanazt csinálom minden nap. Persze tudok bele vinni egy kis változatosságot, ha megerőltetem magam, de nem az igazi mégsem.
Hiányoznak a barátaim (az a kb 4 darab, aki van), de nem tudok találkozni velük, mert nem egy településen lakunk, és a szüleim nem engednek tömegközlekedni egyiküket se, és én magam is felelőtlenségnek tartanám ezt.
Egyszerűen borzasztó inger szegény, a hely ahol lakom, pici, nem történik benne semmi, 2 óra alatt át lehet biciklizni minden utcáját majd kétszer is.
Ti mit tennétek ilyen helyzetben?
18/l
Nem vagyok depressziós miatta.
Azon kellene depizned inkább, hogy anyuék miből fogják fenntartani azt a nagyon unalmas, ingerszegény helyet, ahol laksz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!