Az önbizalomhiányon segít valahogy egy terapeuta?

Az önértékelésem a nullával egyenlő. Hiába végzem el idén a pszichológia szakot, ötletem sincs merre induljak el vele, mondhatni elegem lett a tanulásból, szóval kicsit rossz érzésem van attól, hogy el kell kezdenem ebben a szakmában dolgozni. Semmi hasznosat nem tanultam meg 5 év alatt, legalábbis olyasmit nem, amit tudnék a gyakorlatban hasznosítani, evolúciós pszichológiát tanultam mesterképzésen, az meg nem jó semmire. Klinikai irányba viszont semmiképpen nem szerettem volna menni, ott viszont tanultak sok hasznos dolgot, mi meg csak elméletet. Úgyhogy csalódott vagyok.

Semmilyen egyéb jó tulajdonságomat nem sikerült kamatoztatnom az évek alatt. Szerettem volna nyelveket tanulni, nem jött össze. Szerettem volna folytatni a rajzolást, de annyira bénának érzem magam másokhoz képest, hogy teljesen le vagyok blokkolva ettől. Teljesen beszűkült az érdeklődési köröm, beszélni se nagyon tudok miről a velem egyidősek között, mert nincs elég közös téma. Ők beszélnek, én meg hallgatom őket.

Ha meg beszélek, akkor főleg csak a személyes problémákról. De ez meg nem normális, egyértelműen idegesítő vagyok és nem szabadna fűnek-fának elmondanom dolgokat, de mindig kibuknak ezek belőlem egy idő után. De úgy igazán senkinek sem tudok megnyílni már egy jó ideje. Mondjuk nem is hasonlítok senkire. A legjobb barátnőm hívő, sajnos neki sem szívesen mondok el már dolgokat, mert kézzel fogható tanácsot nem tud adni, csak példákat mond a Bibliából meg hogy Jézus mindenkiért odaadta a vérét. Nekem ezek a dolgok semmit sem mondanak, hiába a jó szándéka, nem tudok megtérni. Nem találkoztam még olyan keresztény egyházzal, aminek egyetértenék a tanításaival 100%-ban. Meg beszorítják magukat korlátok közé, amiket nem értek. Nem hallgatnak popzenét, mert túl sok benne a szexualitás, vagy vonzza a démonokat, nem fogadják el a homoszexualitást, stb. Nekem nem hiányoznak ilyen korlátok az életembe, hogy "ne legyek egyedül" a terheimmel, amit Jézus levenne a vállamról.

Gondolkodtam a PhD-n, de nem vagyok egy kutató szellem, vagy nem vagyok hozzá elég okos. Enélkül viszont nehezebb jól keresni később, viszont kutató meg nem szeretnék lenni, úgy igazából. Ellenben minden barátnőm annak készül, annyira semminek érzem magam.

Eltiltottak otthon minden kreatív pályától, mert nagyon nehéz belőle megélni. Ez nem feltétlen igaz, de meggyőztek, hogy én túl okos vagyok az ilyesmihez. Én szerettem volna pszichológiát tanulni, de most teljesen reménytelennek érzem a dolgot. Most semmilyen ága nem érdekel egyszerűen és úgy érzem, nem vagyok rá alkalmas. :(

Mintha feleslegesen kidobtam volna az ablakon 5 évet, aminek java részében csak szenvedtem. Nekem lakótársakkal együtt élni is kínszenvedés, mindig elegem lett a furcsa dolgaikból és összevesztem velük. Lehet, hogy szimplán csak irigy vagyok, vagy súlyos hangulatzavarral küzdök. A feszültséget nem másokon kell levezetni, de én mindig felrobbanok, ha elérem a határaim. Valahányszor kommunikálok, lerí rólam, hogy szégyellem, hogy egyáltalán kinyitom a szám. Néha azt sem értem, minek beszélek. Pösze vagyok, sokszor hadarok, vagy épp dadogok hozzá, de rengetegszer vissza kell kérdezniük az embereknek,hogy nem értették, amit mondtam.

Tényleg semmihez nem értek az égvilágon. A síráshoz, a stresszhez és a mérgelődéshez igen. Még arra se bírtam rávenni magam, hogy kimenjek Erasmusra, mert még magyar lakótársakkal is rémes tud lenni, nemhogy külföldiekkel fél évet.

A férfiakkal kapcsolatban meg eljutottam arra szintre, hogy a szemükbe se merek nézni. Lassan 24 éve egyedül vagyok, nem tudom elképzelni se, mit tennék egy párkapcsolatban. Pedig gyereket szeretnék, de nem látom magam milyen pár lennék. Nem vagyok aszexuális, de nem tudom elképzelni magamat szex közben, azt, hogy valakivel intim helyzetben legyek. Azt meg végképp nem, hogy minden este egy ágyban aludjak el valakivel. Tudom, a mai modern világban vannak párok, akiknek külön szobájuk van és nem alszanak együtt minden éjjel, de hivatalosan nem normális dolog így hozzáállni.

Jó lenne megérni erre a feladatra is, mert fitalabb már nem leszek. :(

Elkezdtem járni egy pszichiáterhez, de 4 alkalom után azt mondta, hogy semmi bajom és bár túl sokat beszélek, nem mozgatta meg a fantáziáját az, amiket elmondtam. Ez elég vacakul esett, tényleg vannak vacak szakemberek, ilyet nem lett volna szabad mondania.

De úgy érzem muszáj lesz járnom valakihez, viszont egy pszichoterapeutához, bár félek, hogy csak csalódni fogok és nincs megoldás a problémámra.