Nők és férfiak, akik régebb óta vannak egyedül, mondjuk 7-10 éve, éreztetek már így?

Én egész életemben egyedül voltam, és már képtelen is lennék párkapcsolatra. A kezdeti romantikus randizást már nem birnám idegekkel (tetszem-nem tetszem?, szépen nézett-csúnyán nézett?, felhiv-nem hiv fel? stb) öreg vagyok hozzá, és igy is van épp elég megkerülhetetlen próbléma az életemben, hülye lennék még keresni is...

Későbbi dolgokat, együttélés, alkalmazkodás stb. már szintén túl nagy áldozatnak tartanám, mert jó egyedül.

Az egyetlen dolog , amit bánok, hogy fiatalon soha sem jött (jöhetett) össze egyszer sem viszonzott szerelem, csók, randi, egy pici romantika, igy ez a hiányérzet mindig bennem lesz, főleg, ha romantikus filmet látok...

És azért alakult igy, mert meleg vagyok, de sosem éltem melegként se, meg heteroként se.

30F

Én még csak a 6. évnél tartok. Így érzek. Van egy gyerekem. Előtte sem voltam népszerű, de azóta egyenesen 0 a piaci értékem. Ha nem így lenne, sem szeretnék "átjáróházat" csinálni a kis életéből. Meg igazából nincs is kapacitásom rá. Egy kapcsolat energia- és időigényes. Nekem viszont előbbiből még egy randira elegendő sincs, utóbbiból annyi még csak-csak...

Vannak rosszabb időszakok, és tudom, hogy ha idősebb leszek, akkor kegyetlen lesz, de nem tudok mit csinálni. Legalábbis erőltetni szerintem nem lehet.

14 évesen vesztettem el a szüzességem, majd utána 16 éves koromig volt pár barátnő szerűségem, de mindegyikükkel én szakítottam, mert nem láttam bennük az igazit.

Kicsit nagyon voltak az elvárásaim.

Majd teltek az évek és kicsit félre raktam a lányokat. Plusz a barátaim hírtelen elvesztése miatt, előjött régebbről a kóros szorongásom, pánik rohamok stb... eljutottam arra a pontra hogy ha akarta sem tudtam volna barátnőt szerezni.

Kb így töltöttem 5 évet.

Soha sem "szoktam hozzá" a dologhoz, mindig is egy beteljesületlen vágy volt.

Maximum magamban úgy racionalizáltam a dolgokat, hogy "Nem kell barátnő. Csak elvenné az időmet. Nem tudnék normálisan edzeni, a tanulmányaimra koncentrálni. Kevesebbet tudnék magamra költeni. Hülyeség lenne, maximum majd későbbiekben ha lesz stabil állásom és elértem amit akartam"

Viszont később rájöttem, amikor már normalizálódtam és lett nagyon sok lehetőségem az ellenkező nemnél, hogy a fent megfogalmazottakat csak azért hittem el, mert egyszerűbb volt azt mondani, hogy "Nem akarom", mint hogy "Nem lennék képes rá".

Amúgy az első párkapcsolat a fenti időszak utána egyátalán nem volt furcsa.

"Én egész életemben egyedül voltam, és már képtelen is lennék párkapcsolatra. A kezdeti romantikus randizást már nem birnám idegekkel (tetszem-nem tetszem?, szépen nézett-csúnyán nézett?, felhiv-nem hiv fel? stb) öreg vagyok hozzá, és igy is van épp elég megkerülhetetlen próbléma az életemben, hülye lennék még keresni is...

Későbbi dolgokat, együttélés, alkalmazkodás stb. már szintén túl nagy áldozatnak tartanám, mert jó egyedül."

Ugyanez, bár én még csak 25/F (meleg) vagyok.

Igaz, volt sok randim, de egyikből sem lett párkapcsolat. Már nem is keresgélek.