Jártatok már úgy, hogy úgy éreztétek, belefáradtatok az ismerkedésbe? Az emberekbe? Hogy csak magatokra számíthattok és inkább lesztek egyedül, de nem kell se barát, se párkapcsolat?

Pacei. Szinte ugyanebben a szituban vagyok, csak van 1-2 baratom a suliban. Muszaj neha vkivel beszelni, de ahogy lehet, olvasok es nem beszelgetek senkivel sem.

A parkapcsolatokat meg hanyagoljuk, annyi nyomorek, udvarolni keptelen fiu van, hogy inkabb meghalok egyedul, minthogy ilyenekkel osszejojjek. Szegyen az osszes.

mindenkivel megesik, hogy rossz passzban van és nem látja értelmét tovább próbálkozni. de a társkeresés is pont ugyanolyan tevékenység, mint bármi más: addig kell próbálkozni vele, amíg sikerrel nem jársz és a kudarcoknak nem szabad eltántorítania tőle, hogy végül sikerrel járj.

az életben minden sikered úgy született, hogy előtte egy csomót gyakoroltál, bénáztál, kudarcot vallottál, ügyetlen voltál, elrontottad, újra megpróbáltad és addig csináltad, míg össze nem jött végül. mitől lenne pont az ismerkedés kivétel ezalól?

járni se volt könnyű megtanulni, folyton meginogtál, elbotlottál, elestél. de aztán mindig megkapaszkodtál, újrapróbáltad és végül talpra álltál, megtanultál járni, sőt talán még futni és táncolni is sikerült. a különbség csak az, hogy akkor mindenkitől azt láttad magad kürül, hogy sikerülhet, úgyhogy eszedbe sem jutott kételkedni, hogy sikerülhet neked is és meg sem fordult a fejedben, hogy arról gyűjts véleményeket, hogy rajtad kívül még hányan fontolgatják, hogy hagyni kéne az egészet a fenébe. most se tedd!