Én érzékelem csak így, vagy más is így látja?

Sziasztok.

Azon gondolkodtam, hogy ez a "fiatalkori elidegenedés" valóban ilyen komoly probléma, mint ahogy hallani róla?

26 éves srác vagyok, jelenleg dolgozom mellette egyetemre járok, viszont abszolút magányos vagyok, nincsenek barátaim igazán. Akik voltak, azok "kikoptak" idővel mellőlem, elmentek másfele, vagy lediplomáztak és karrierépítésbe kezdtek, vagy fogták a barátnőjüket és összeköltöztek, élik a kis saját életüket, házasság, családalapítás, ilyenek. Én meg teljesen egyedül maradtam. Illetve volt egy komoly és hosszú kapcsolatom, de véget ért sajnos, mert nem voltam hajlandó továbblépni a "következő szintre"(összeköltözés). Ez teljesen összetőrt, azóta már elkerültem egy messzibb helyre dolgozni, ahol nem 1-2 fiatal lány dolgozik, akiknél próbálkoztam is, de nem jártam sikerrel.

Amit így észrevettem igazából sok lányon így a korombelieknél vagy fiatalabbaknál, hogy nem igazán akarnak kilépni a komfortzónájukból, mindenki éli a kis világát, elvan a saját baráti körében, és nem igazán nyitottak a külső ingerenciákra. Hozzátenném, nem vagyok ronda, tudtommal, meg a nagy szakítás után elkezdtem intenzíven küzdősportolni, így legalább van egy normál alkatom.

Úgyhogy igazából nem tudom, hogy lehetne ismerkedni, szórakozóhelyekre nem járok már, egyedül nem érzem annyira, az online társkeresőket inkább hagyjuk is ( :D :D :D ) , a munkahelyen sem nyitottak erre, szóval elég nehéz így.

Tudom, lehet most ez így kicsit csapongó lett, de ez most kikívánkozott belőlem, szóval ha valakinek van kedve megosztani a véleményét ezzel kapcsolatban, akár privátban is, vagy csak szimplán beszélgetni, írjon nyugodtan!

(Meleg férfiak, nem köszönöm, az a fajta ismerkedés nem vonz).