Elmesélnétek, hogyan jutottatok el az első öngyilkos gondolatig?

Megpróbálhatom lerövidíteni, de szerintem nem fog menni. 3 éve szenvedek egy fiú miatt, akivel nagyon furcsa volt a kapcsolatunk. Úgy indult, hogy lesz köztünk valami, azt mondta, többet érez irántam, én meg elhittem, és nagyon beleszerettem. Kb 2 hónapig minden tökéletes volt, minden percet együtt töltöttünk, állandóan ölelgettük egymást, együtt aludtunk, ilyenek. Aztán egyszer csak megváltozott minden. A legrosszabb, hogy a mai napig nem tudom, miért. Soha nem indokolta meg, hogy mit miért tett, vagy mondott. Folyamatosan bizonytalanságban voltam, aminél semmit nem utálok jobban. Bárcsak annyi lett volna a sztori, hogy csak megjátszotta, hogy érez irántam valamit, hogy megdugjon, majd lelépett volna egy szó nélkül. Örültem volna, ha ennyi lett volna. De nem, egyik nap úgy viselkedett velem, mint a legnagyobb ellenségével, másnap, mint a legjobb barátjával, aztán mint egy idegennel, majd néha-néha ismét úgy, mint a szerelmével. És ezek váltakoztak. Egyik nap közös programokat szervezett, meg mondogatta, hogy aludjunk együtt, majd másnap a fejemhez vágta, hogy egyedül fogok meghalni, még az utcán fekvő alkoholista csövesnek se kellenék, anyámat is idegesítem, és azért van macskám, hogy valaki szeressen. Aztán másnap hozzám se szólt, max egy-két mondatot. Harmadik nap ismét jóban voltunk, poénkodtunk, röhögtünk, beszélgettünk. Majd ismét jött a szokásos kör, amikor bunkózott, és olyan dolgokat mondott, amiket a legnagyobb ellenségemnek se mondanék. És ez így ment fél éven keresztül. Mármint az intenzív része fél év volt, amíg NAGYON bunkó volt. De utána is folytatta, csak már kevésbé feltűnően. Komolyan, a csávót még Charles Manson is megirigyelhetné a manipulatív képességei miatt, mert a mai napig nem tettem túl magamat rajta.

De amúgy írok blogot, itt sokkal részletesebben van fent minden: [link]