Mit tehet a szomszéd, ha szerinte túl sokat sír egy gyerek? Ha este 22 után sír, akkor az csendháborítás?
Családsegítő szolgálatként mutatkoztak be. Ők jöttek ki.
Az üvöltött, mint a sakált úgy értettem, hogy 1 évesen úgy bőgött, hogy nem nyithatta ki a konyhaszekrényt, mint akit nyúznak. De megnézném, hogy hogyan kell az 1 évest úgy nevelni, hogy soha ne sírjon, ha nincs valami megengedve neki.
Azóta ez a gyermek már biztos nem sír (reméljük). Azonban ide írnám az én történetem:
Fiatal vagyok, szeretem a nyüzsgést a várost, a város zaját, sőt szeretem, ha hallom, hogy élnek körülöttem. Nem akadok ki, ha valaki kicsit hangosabban hallgat zenét, vagy egyszer-egyszer egy nagyobb buli van a szomszédban. Azonban nagyjából fél éve üvölt egy gyerek a felső szomszédomnál éjjel-nappal. Ez már olyan szintekre lép, hogy éjszaka nem tudok aludni tőle. Van, hogy 3-4x megébredek emiatt ami természetesen azt eredményezi, hogy nem tudom kialudni magam és hulla fáradt vagyok. Persze-persze meg lehet érteni, hogy sír egy gyerek, de amelyik gyerek egyfolytában ezt teszi annak tuti, hogy valami baja van. Ámíthatja magát a szülő, hogy jajj hát kicsi még sír, mit tegyek. Találd meg az okát és segíts rajta. Senki sem mondta, hogy a gyereknevelés könnyű lesz, de ha már megcsináltad azt a gyereket akkor gondoskodj róla, és mindezt tedd lehetőleg úgy, hogy a szomszédaidnak ne azt kelljen hallgatni egész nap, hogy üvölt a gyereked, mint a fába szorult féreg.
A legszomorúbb az egészben, hogyha ezért szólni mernék nekik, akkor még én lennék az utolsó mocsok a földön, mert hát ki az a szívtelen aki emiatt szól... Én nem akartam ezt a gyereket, nem is az enyém. Pihenni szeretnék az otthonomban, főleg éjjel. Ki szeretném pihenni magam, nem pedig 1-2 órát aludni éjszaka egy idegen üvöltő gyereke miatt. Úgyhogy megértem a nyugdíjasokat akik pihenni szeretnének, de nem tudnak mert folyamatosan egy éles sírást kell hallgatni.
Teljesen egyetértek utolsóval. Nekem sincs gyerekem, de a szomszédé visít és még munka közben is zavaró (itthonról dolgozok és alig hallom a másik felet telefonon).
Ez a lépcsőházban rohangálás meg végképp dühítő! Kérdező, ha nem elég, hogy rászólsz a gyerekedre, pofozd meg! Mert úgy tűnik nagyon nincs tisztában a határaival! Ha te nem teszed, más fogja! Ez nem a gyerek hibája, hogy idiótát nevelsz belőle, hanem a tiéd!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!