Van itt olyan, akinek a kajákát lopkodták a lakótársai, és TÉNYLEG tett bele hashajtót?
Hát úgy látom azért nem voltam teljesen egyértelmű korábban (fagyi visszanyal típusú válasz), csak azért írok hogy egyértelműsítsem.
Beköltözéskor minden évben az első dolgok közt szerepelt nálam hogy letisztázzam a viszonyokat és szépen elmeséltem a többieknek, hogy ide és ide én pakolok (mutatva hűtő polcot, konyhaszekrényt, fürdőben saját kisszekrény, satöbbi), akármit találok itt, azt a sajátomként kezelem, és költözéskor viszem.
Persze nem hitték el amíg nem történt egy napon hogy valaki gondolt egyet és átpakolta a hűtőt. Én meg reggel felkeltem, félkómában szépen elővettem a tejem a helyéről, ahogy elővettem a helyéről a felvágottam és a többi reggelinek valót. Hangsúlyoznám: a helyéről.
Mivelhogy ugye feledékeny ember vagyok és nem tartom számon mi van a hűtőben, csak azt, hol van.
Egy hónap alatt megtanulta a legostobább lakótársam is, hova pakolok.
Undorító, hogy még egyesek a bűnözőket, tolvajokat védik. Mire jó ez?
Önbíráskodás jah nem megoldás, a rendőrség a tényleg komoly ügyekkel sem foglalkozik, de én ne merjek önbíráskodni, míg a másik nyugodtan lopkodhat kedvére. Meg a maci f...szát. Nálunk is volt ilyen. Amikor rájöttünk, ki az, mi is szépen kiettük az összes kajáját úgy, hogy nem maradt semmije. Majd amikor kérdőre vont minket, hogy ezt mégis hogy, akkor megmondtuk a s¤ggfej bunkójának, hogy ez a hála azért, amiért ő is oly kegyesen bezabálta a mi kajánkat, és ha nem hagyja abba, akkor mi is folytatjuk.
2 hét múlva el is költözött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!