A budapestiek tudják pontosan, fejből Budapest összes kerületét és a városrészeket hogy mi hol van?
én amikor felköltöztem egyszer eltévedtem este már teljesen ki voltam sírva hívtam fel anyumat hogy fogalmam sincs hol vagyok még azt se hogy budán vagy pesten
aztán anyum megnyugtatott hogy ha nem mentem át a dunán akkor biztos valahol pesten
igen szőke vagyok :DDD
Más eltévedni és más ismerni a kerületeket és városrészeket.
Én budapesti vagyok (itt is születtem) - lehet fujjogni :-)
Eléggé ismerem a várost. A kerületekkel tisztában vagyok, noha utcára pontosan nem minden kerület határát tudom, de sokét. A városrészeket (Lipótváros, Lágymányos, stb.) ismerem, nagyjából pontosan be tudom határolni a legtöbbet.
Azért ehhez kellett, hogy már gyerekkoromban is sokat utaztunk ide-oda anyukámmal a városban, főleg tömegközlekedéssel.
Az utóbbi 10 évben viszont szinte nem tömegközlekedem (csak nagyon behatárolt területen belül), így például már nem tudom, hogy melyik busz/villamos honnan-hová közlekedik és mi a számuk. Ez rengeteget változott az utóbbi időben és már nem tanultam meg.
Én pesti vagyok, itt is születtem. Nem tudom a kerület neveket, de ezzel sokan vannak így.
Jól mondta az egyik válaszoló: eltévedni és nem ismerni a várost nem ugyanaz. Pestet jól ismerem, tömegközleléssel (ha olyan, gyalog is) könnyen eljutok bárhova.
Buda már más tészta. Ritkán járok arra, csak a fontosabb helyeket találom meg.
utolsó, elég rossz lehetett, de: a fővárosi embereket naponta minimum 10x meg akarja valaki állítani, ilyen-olyan pénzkérési indokkal. viszonylag jól öltözött emberek is már, tehát nem lehet egyszerűen kiszűrni, hogy ki mit akar. én is néha leállok, mert azt hiszem, valaki segítséget kér, de aztán kiderül, hogy csak a pénzemet akarja.
ha napi 10x (de sokszor többször) odajönnek, vagy oda akarnak jönni hozzád mindenféle emberek, hogy tarháljanak, akkor szerintem te is kifejlesztesz valamilyen védőpajzsot.
Tényleg menekülni kell a kéregetők elöl állandóan. Van egy pali az utcánkban aki mindig azzal kéreget, hogy Szegedre akar visszajutni és vonatjegyre kell neki a pénz, közben meg 2 méterről érezni az alkoholszagát.
Múltkor egy vak ember kiabált az Oktogonnál és csapkodott a fehér botjával, hogy segítsenek neki. Megálltam, kérdeztem mit segítsek. Azt mondja csak be akar menni a Conradba. Egy közeli bolt. Csak kicsit eltévedt és nem tudja merre menjen. Belekaroltam és elkísértem, erre azt mondta már vagy 10 perce itt kiabál, és senki nem foglalkozik vele. Ott szitkozódott, hogy milyen bunkók az emberek. Aztán mondtam neki, az a helyzet, hogy én is majdnem elmentem mellette, mert azt hogy "segítsenek", a csövesek szokták mondogatni, amikor pénzt kunyerálnak.
Hogy a kérdésre is válaszoljak, a közeli kerületek utcáit ismerem nagyjából, de a főbb utakat szoktam először megjegyezni, a szélesebb utakat, mert azok mentén könnyebb haladni és a térképen is jobban megtalálom.
A tőlem nagyon távol eső részeket, ahol még életemben nem jártam, azokat nem ismerem, de amióta van a telefonomban GPS, azóta nem esek kétségbe sehol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!