Elviselhetetlen szomszéd - mit tehetünk?
Az utcánkban lakik egy férfi, aki képtelen az emberi együttélésre, a legkisebb konfliktushelyzetben kivetkőzik magából. A feleségével és a gyerekeivel gyakran úgy beszél, mintha a gatyájából rántotta volna elő őket.
Voltunk a rendőrségen, de azt mondták, hogy csak egyenként tudunk magánvádas eljárást kezdeményezni, ami hosszú és nincs igazán eredménye. Elmentünk ügyvédhez, aki megerősítette ezt és azt tanácsolta, hogy írjunk egy beadványt a jegyzőnek, amiben tömören összefoglaljuk, hogy mi a problémánk. A beadvány kész, 12 lakó írta alá az utcából. A jegyző 8-án tud fogadni.
Azt szeretném kérdezni a tisztelt olvasóktól, hogy volt e valaki ilyen helyzetben. Mi lett az eredmény? Tudnak e valami jó ötletet, hogyan tudnánk megoldani ezt a problémát?
Előre is köszönöm a segítséget.
Nem akarlak elkeseríteni, de ezzel nem fogtok semmire sem jutni.
A jegyzőnek szinte semmi jogköre sincs, maximum írásban figyelmeztetheti valami szakzsargon nyelven, hogy "megkérjük, hogy fejezze be a közösségromboló magatartását". Vagy valami hasonló módon. Akárhányan is írtátok alá, nem lesz semmi eredménye. Talán, de csak talán pár hétig visszafogja magát az illető, de utána újra kinyílik a csipája.
A sünök (nem hívom őket rendőrségnek, mert nem illik rájuk ez a szó) addig nem intézkednek, amíg nem folyik vér.
Jó ötletet szeretnél? Ismerem az ilyen típust és csak egy mód van a megfékezésére. Ha erőt mutatsz vele szemben, ha ordít, akkor te még hangosabban, ha üt, te még erősebben. Sajnos ez az embertípus semmi másból nem ért, csak ebből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!