Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Elviselhetetlen szomszéd. Mit...

Elviselhetetlen szomszéd. Mit lehet ilyenkor csinálni?

Figyelt kérdés

Na, akkor a részletek.

Még csak 1 éve lakunk abban a házban, ahol most. A hátsó szomszédokat egész nyár elejéig nem is ismertük (hála égnek). Júniusban hoztunk egy kiskutyát, nagyon akaratos, nagyhangú jószág volt. Kb. az első 2-3 hónapban bent aludt a a házban, de mivel labradorról van szó, ezért tudtuk, hogy idővel kint fog lakni az udvaron. Így tehát úgy gondoltuk, hogy nap közben 1-2 órát szoktatjuk őt a kenneljéhez. (kennel= ebben az esetben azt jelenti, hogy egy 80 négyzetméteres kifutó, árnyékkal és napos résszel, fákkal, és egy előszobás kutyaház zsindelytetővel.)

Na szóval délelőttönként 1-2 órát itt töltött a kutyus, eleinte mi is bent voltunk vele, játszottunk, szoktattuk, ekkor nem is volt semmi baj. Játszott, elvolt. Viszont amikor magára hagytuk, abban a pillanatban nekiállt visítani, meg kell mondjam elég idegesítő volt. De hát nem votl mit tenni, kiskutya. A legtöbb kiskutya sír, és csak nappal volt ott 1-2 órát, őszintén úgy gondolom, hogy nagyon humánus hozzáállás volt ez részünkről. Mert láttam én már olyat is, hogy a 6 hetes kölyköt bevágták az ólba, aztán 3 napig sírt, és csak akkor enegdték ki, mikor már ,,megszokott az új helyén". Na, ebben most nem mennék bele, hogy erről mi a véleményem.

Viszont kedves hátsó szomszédainknak nem tetszett az, hogy a kutya sírdogál délelőtt, ugyanis alkeszok és munkanélküliek is, már kb 8 éve segélykéből élnek a drágáim. És délelőtti alkoholmámoruk teljes élvezetét zavarta a kiskutyánk. Ebből nagy balhé lett, ugyanis mindig ordibáltak velünk, szitkozódtak, rágalmaztak. Amikor egyik nap a fickó kétszer is halálosan megfenyegetett engem, akkor kihítvam a rendőröket. Ők felvették a jelentést, át akartak menni lecsillapítani a szomszédokat, de azok annyira részegek voltak, hoyga zsarukat is elküldték a fenébe. Azok meg elkullogtak. (Félreértés ne essék, nem a zsarukat akarom ezzel most piszkálni, ők baromi készségesek votlak, itt alapvetően a szabályozással van baj, ugyanis nem léphettek fel, mert nekik lett volna bajuk. Egy igazságos - és radikális - államban ajtó betörés, aztán lehet fetrengeni meg ordibálni részegen). Mindegy.

EZután elöltek a dolgok, nem adtam bíróságra az ügyet, mert az ilyen emberek veszélyesek szerintem. Minél butább valaki, annál több mindenre képes , ami a másoknak való ártást illeti, és ezek a szomszédok jó nagy birkák. Szóval nyugi lett egy kis időre, mivel a kiskutya - aki már kölyök inkább - megszokta a ,,kennelt", és azóta is csöndben van.

A minap aztán nézek ki az ablakból, hoyg mi újság a kertben, nézem ám az asszonykát.. Összesöpri kis lapátra a szemetjüket a velünk közös kerítés mellől, és laza csuklómozdulattal a kerítésen át, átborítja hozzánk. Mi a szar? - kérdeztem magamtól. Hát írtam neki egy leveelt, mert nem állok le vele veszekedni. Tényleg szép levél volt, nem votl durva, sőt, kimondottan tizstelettudó, nehogy para legyen megint. De para lett. Megint ordibálás, szitkozódás.

Intelligens ember lévén nem fogok velük leállni veszekedni, főleg nem ilyen stílusban, vizsont értelem szerűen dühít, hogy (már elnézést) de ilyen kis fostalicskák dirigálnak itt nekem, és még én félek tőlük, hoyg mit művelnek ki, meg nehogy magamra haragítsam őket.

Nagyon tanácstalan és még dühösebb vagyok! Ötletek?


2012. okt. 23. 11:42
 1/1 anonim válasza:
Ilyenek mindig lesznek.Nekem is van egypár ilyen szomszédom.Hidd el,sokan vannak ilyen helyzetben.Én a helyedben fognék magam mellé két kétajtós szekrényt átmennék hozzájuk és szépen közölném velük,hogy kussoljanak.Gondolom próbáltad az rendes kommunikációt.Amit leírtál az derül ki belőle,hogy nem vált be.Sebaj.Az ilyenek utcán végzik.Ha le se szarod őket abbafogják hagyni.Azért csinálják,mert nem akartál pénz "kölcsön adni" :) Fel a fejjel é szard le a részegeket.A levél szerintem csak olaj volt a tűzre ! :|
2012. okt. 23. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!