Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Te választanád kollégium...

Te választanád kollégium helyett a bejárást, ha három órát kellene utazni?

Figyelt kérdés

Ahhoz, hogy beérjek nyolcra, hajnali ötkor már fel kell üljek a buszra. Ehhez négykor fel kell kelnem. Három napom is van az órarendben, amikor négyig tart a tanítás. Ha a tanár jó szívű, hogy tíz perccel előbb elengedjen, akkor este hétre hazaérek, ha nem, akkor csak nyolcra. Technikumot végzek, kell tanulni, de magolni már szerencsére nem. (nálam az vett el mindig sok időt. a történelem, meg a magyar, amit seggelni kellett. Amit érteni, mint fizika, matek, azzal nem volt bajom) De még így sem vagyok biztos abban, hogy a szükséges tanulásra lenne e időm és erőm.


Másik oldalról kikészít a kollégium. Nem azért, mert rossz a kollégium, hanem mert én nem vagyok kollégistának való. Nem ez az első év, hogy koleszos vagyok, és voltam már más koleszban is, de bárhová megyek, bármilyen szobatársaim vannak, nekem ez kész kínzás. Próbáltam, hogy majd megszeretem, de nem sikerült. Én nem vagyok szívesen emberek között ilyen sokat. Vannak barátaim, de sokkal kevésbé igénylem a társaságot, mint az átlag, úgy gondolom. Szívesen vagyok egyedül. Szeretem a csendet, szeretek egymagamban filmezni, vagy olvasni. Nekem bőven elég lenne annyit emberek között lenni, amennyit a suliban vagyok, plusz az az egykét hétvége, amikor a barátokkal kimozdulok. Idegesít, hogy körülöttem folyton beszél valaki. Nincs egyetlen csendes pont sem ebben a nagyon nagy kollégiumban. Négyen osztozunk egy kis szűk szobán, nem lehet az, hogy egész nap nem szólunk egymáshoz. Pedig én örülnék neki, de ha ezt elmondanám, akkor egy keserű szemét alaknak lennék bélyegezve. Szerintem amúgy ez nem így van, nem utálok senkit és nem kívánok senkinek sem rosszat, csak szeretnék egy kis csendet. Év végéig már kihúzom valahogy, de vissza van még egy teljes tanévem. És most el kell döntenem, hogy koleszos leszek, vagy bejárós.


2014. ápr. 22. 14:25
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
Biztos, hogy a kollégiumot választanám. Még napi két óra helyett is.
2014. ápr. 22. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
nem
2014. ápr. 22. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
Ha neked megéri, hogy minden nap buksz hat órát az utazással, akkor válaszd a bejárást.
2014. ápr. 22. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:

a kérdést már eleve úgy tetted fel, hogy szinte sugallod is a választ, mert azt akarod hallani, hogy a bejárás megéri.

de ezt majd eldöntöd.

2014. ápr. 22. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 Andi80018 ***** válasza:
Simán kolesz. Olyan kész leszel egy idő után, mint a franc. De ha bírod...
2014. ápr. 22. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

Ha azt akarnám hallani, hogy a bejárás a lehető legjobb megoldás, akkor le sem írtam volna mennyit kell utazni és hánykor kell kelni -.-


Azért írtam ki a kérdést, mert nem tudok a kettő között dönteni. Én is úgy érzem, hogy nem bölcs dolog bejárni, mert az utazás fog kikészíteni. Jelenleg pedig a kollégium készít ki. Olyan, amit most tanulok, pedig a környékünkön nincs.

2014. ápr. 22. 14:59
 7/15 anonim ***** válasza:

A kollégiumot választanám, de legalább is valamelyik tanárral megbeszélném, hogy legyen lehetöségem pl. a könyvtárban tanulni pár órát - ott csönd van és nincs körülötted annyi ember.


Vagy ha nem megoldható, vegyél egy JÒ fejhallgatót - azzal le tudod a környezetedet szigetelni, és csöndet tudsz magadnak "gyártani"


A bejárás sokkal problémásabb - napi 6 óra utazás igencsak fárasztó, de az, hogy minden nap 4-kor kelsz és este 8-ra érsz haza, utána meg még tanulsz, egyszerüen nem tudsz annyit aludni, amennyi neked szükséges lenne, és ez egyenesen idegösszeomláshoz fog vezetni.

2014. ápr. 22. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

Jesszus, engem meg a bejárással lehetne kikészíteni... Pedig csak napi két óra, de én már teljesen kivagyok.

Próbálj meg valamilyen alternatív megoldást keresni. Millió egy csöndes hely lehet, könyvtár, tanulószoba, vagy lakik ott valakid abban a városban? Esetleg a lakásában szerezhetsz magadnak egy kis magányt, ha esetleg ő nincs otthon.

2*3 óra utazás minden nap????? Ó, te jó ég...

2014. ápr. 22. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim válasza:

Kollegium.

Egy ido utan nem birnad el a bejarast, tudom en regen hajnali 4kor keltem, hogy elerjem az 5 oras buszt, mire az isibe elkezdodott az elso ora 8kor, en mar 4 oraja fent voltam. A haza ut sem volt leany alom, volt olyan mikor 8ra ertem haza, annyire kimeritett a sok utazas hogy egybol ledoltem aludni. Fel ev utan valtottam iskolat.

2014. ápr. 22. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Kollégiumot választanám a helyedben, annak ellenért, hogy pont olyan vagyok mint Te :)

Amúgy egy kis következtetés: 3 órás út, az azt jelenti, hogy jó nagy távolság, ebből következően a bérlet sem lenne olcsó mulatság. Nem lenne jobb, ha keresnél egy albérletet? Beáldozod magad és köztes megoldást fogadod el, azaz keresel valakit akivel közösen tudnátok albérletet bérelni (mert egyedül tényleg drága lenne), és akkor csak egy embert kéne elviselned, neki pedig megmondhatnád, hogy milyen típus vagy, és akkor nem lenne kiközösítés meg hasonló belőle.

2014. ápr. 22. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!