Milyen tapasztalataitok vannak kollégiumi szobatársakkal egyetemen?
Lehet nagyon rosszat kifogni?
Lehet bizony. Összeférhetetlen, alkalmazkodásra képtelen alakokat. Idegbajos, uralkodni vágyó, istenkomplexusos, mindenkit lenéző embereket. Sajnos volt ilyenekhez szerencsétlenségem.
Mit lehet olyankor tenni? Érdemes lehet megpróbálni összebeszélni valakivel, hogy egy szobában legyünk?
Meg lehet próbálni. Nekem az volt a problémám, hogy annyit változott minden félévben az ismerőseim helyzete, hogy hiába alakítottam ki valami jót, fél év múlva úgyis valaki kibukott, másik szakot váltott, a harmadik kiment albérletbe a barátnőjével stb. Mikor az ötödévet kezdtem, akkor indult egy egyházi (egyetemektől független) kollégium. Ott voltak kétágyas szobák is, és a tesómmal kerültem egy szobába, akivel ugye otthon is egy szobában nőttem fel. Na, ilyen jó szobatársam sose volt előtte!
Tavaly sajnos pont rosszul jártam. Négyen voltunk egy szobában, de ők hárman tök hamar egymásra találtak (szinte sose jártak be suliba, ott lógtak egész nap, én meg kábé csak aludni jártam vissza), és kb november környékén még több kolis lánnyal ismerkedtek meg és rendszeresen odahozták őket beszélgetni, és ez odáig fajult, hogy vizsgaidőszakon kívül szó szerint minden este kb éjfélig vagy egyig ott duruzsoltak, miközben én látványosan 23-kor lefeküdtem aludni és jóéjszakát kívántam.
Max annyit értem el, hogy lekapcsolták a nagylámpát de ugyanúgy visítoztak.
Próbáltam erről beszélni velük, de nagyon hamar rájöttem, hogy semmit nem érek el vele.
Ott helyben hisztit lerendezni meg nem akartam, mert egyedül 6 ellen nem jó arány.
Túléltem, bár minden hétfőn ideggörccsel mentem be, tudván, hogy felb@sznak és nem fogok tudni aludni, volt, hogy a wc-n sírtam (más miatt is piszkáltak és felidegesítettek), de idén összeköltözöm egy szobába azokkal a lányokkal, akikkel tavaly jóban lettem.
Szóval ki lehet fogni sajnos rossz szobatársakat, és ha kicsit bátrabb is vagy, mint én, akkor vagy egyenesen őket hordod le, vagy nagyobb kézbe helyezed a dolgokat és új szobatársakat kérsz, vagy eltűröd.
Mindenesetre ne félj, próbáld bevonzani a jó dolgokat!
Ha olyan antiszociális természetű, elvonuló, egyedüllétet kedvelő ember vagy, vagy korán szeretsz aludni menni, akkor nem lesz jó tapasztalatod, akkor sem, ha viszonylag kulturáltan viselkedő szobatársakat fogsz ki.
Ha meg az a fajta, aki a szorgalmi időszakban féktelenül bulizik minden éjjel, a vizsgaidőszakban (meg a ZH-k előtt) meg végigtanulja az éjszakákat, mert addig semmit nem tanult egész félévben, az meg a lehető legrosszabb...
Lehet rosszat is kifogni.
Ha PTE-s koli ott azt hiszem egy évben kétszer van lehetőséged kolin belül költözni, esetleg a hök-nel lehet koli valtasrol is beszelni.
Ami szerintem majdnem 8 év kolis tapasztalatom alapjan a legfontosabb, hogy mindig azonnal beszélni kell, ha zavar valami.
Fél év utan inkorrekt a másik fejéhez vagni a dolgokat.
Illetve már a beköltözéskor erdemes megbeszelni, hogy a takaritas, wc papir vetel stb hogy legyen.
Lehet furan fogod erezni magad, de nem letamadni kell a másikat, de utána szerintem ezeket erdemes atbeszelni.
Ki mikor jon megy stb.
Mi az orarendunket is kiragasztottuk, hogy a másik is lássa, ha korán kelunk stb.
De ha jol emlékszem ott is volt fb csoport ahol par mondatban leirod kit keresel stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!