Egyedül, vagy lakótárssal jobb lakni ? Kérlek írjátok le tapasztalataitokat !

Laktam egyedül egy egyszobás lakásban, az hihetetlenül jó volt. Azt tehettem egész nap, egész éjjel, amit és amikor csak akartam.

Előtte egy szobát béreltem, egy nagyobb lakásban, de nem szerettem, mert nagyon sokat kellett alkalmazkodni. Volt fürdőszoba-beosztás, meg volt szabva, hogy a párunk mikor alhat ott, kinek mikor kell a közös tereket takarítani, mikor lehet vendégeket hívni, stb. Persze, volt jó oldala is néha, pl. közös társasozás, nagy együtt kajálások / ivászatok, de a pozitívumok eltörpültek a hátrányok mellett. Legalább is nálam. Amint volt rá lehetőségem, kerestem külön albérletet, ahol egyedül lehettem. Nyilván többe került, de megérte.

Hát ez egy elég nehéz kérdés és szerintem nincs is rá egy fekete-fehér válasz. Az hogy egyedül szeret-e valaki lakni nagyrészt attól függ hogy hogy viseli a magányt, illetve hogy mennyire tudja magát lefoglalni szabadidejében, milyen gyakran tud találkozni a számára fontos emberekkel. Én például mindig is azt hittem hogy szeretek egyedül lenni, aztán pár hónappal azután hogy elköltöztem otthonról kb depresszióba estem. Viszont egy évre rá fordult a kocka és sikerült egy olyan helyet találnom ahonnan könnyen megközelíthetőek voltak a barátaim és így a kedvem is jóra fordult.

Az meg talán még bonyolultabb kérdés hogy jó-e lakótárssal lakni. Ugye a párkapcsolatoknál is azt szokták mondani, hogy minden akkor dől el amikor egy pár összeköltözik, mert valójában csak akkor ismersz meg úgy igazán egy embert. Tehát lehet hogy van egy tök jó barátod akivel akár már egy egész nyaralást is együtt töltöttél, ez nem garancia arra hogy képes lennél vele együtt is élni hosszútávon. Ha pedig olyan lakótársat fogsz ki akit nem is ismersz… hát, sok szerencsét. Lehet hogy megtalálod benne a lelkitársad, aztán az is lehet hogy a rendőrség viszi el valamelyikőtöket.

Én lakótárssal szeretek lakni leginkább (illetve talán a párommal lenne a legjobb, de azzal még nincsen tapasztalatom). Én az egyetem alatt laktam eddig albérletben 1-2 lakótárssal, akik többnyire ismeretlenek voltak (igazából, akit ismertem is közülük csak szaktársam volt és akkor még őt sem ismertem olyan nagyon). Mindegyikükkel szerencsém volt, mert nagyjából egyezett az életvitelünk (ők is mind fiatal egyetemisták voltak) és teljesen normális, kulturált, értelmes, jófej embereket fogtam ki. Valakivel kifejezetten jóban voltunk és sokat beszélgettünk vagy közös programokat is szerveztünk, mondhatni összebarátkoztunk. Viszont volt olyan is, akivel tényleg “csak” lakótársi kapcsolat volt köztünk. Nyilván az együttélés kompromisszumokkal, esetleges véleménykülönbségekkel stb. jár, de nekem kimondottan rossz tapasztalatom igazából nincsen. Mi soha nem fektettünk le előre semmiféle szabályokat, beosztásokat vagy ilyesmi, de enélkül is teljesen jól megvoltunk és mindent meg tudtunk beszélni, sosem voltak konfliktusok olyanokból, mint pl. takarítás, vendégek stb. Nekem az sem jelentett semmiféle nehézséget, problémát, lemondást vagy túl nagy mértékű alkalmazkodást, hogy osztozkodnunk kellett a közös helyiségeken vagy tekintettel kellett lenni a másikra. Külön szobáink voltak és nekem ez bőven elég volt arra is, hogy adott esetben akár elvonuljak egyedül tanulni vagy pihenni. Közben mégis élveztem, hogy van körülöttem egy kis mozgás és izgalmasabbak, érdekesebbek voltak így a hétköznapok, csomó új embert megismerhettem is a lakótársaimon keresztül, vagy ugye őket magukat is. Én nagyon nagyon szerettem ezt az egész albérletesdit és már várom is, hogy ismét jelenléti oktatás legyen és visszamehessek.

Amúgy laktam koliban is (ott 1-3 szobatársam volt) és azt is szerettem, de azért az albérlet sok szempontból kényelmesebb és komfortosabb. Rövid ideig laktam egyedül az albiban, de azt én személy szerint nem élveztem (az átlag napokon - hacsak nem hívtam át valakit- elég unalmas volt, egyedül éreztem magam, mindig üres lakás várt, túl nagy volt a csend, kongott az ürességtől a lakás).