Ezért feljelenthetnek?
Közel lakunk egy játszótérhez. A játszótéren sajnos bandázni szoktak jóval idősebb gyerekek is, akik rég kinőtték azt. Ezeknek szokása, hogy ezt-azt dobálnak be az udvarokba. Nekem a kutya kint szokott lenni és volt hogy megdobták. Én azt találtam ki, hogy legközelebb elkapom az egyik gyereket, megrángatom kicsit és mondom neki hogy még egy ilyen és apád anyád meglesz verve. Ezért feltudnak jelenteni? A napokban fogok kamerát is felrakni, szóval bizonyítékom is lesz hogy nem a semmiért lett megrázva a kölyök.
Vagy legalább a kedves szülő kijöjjön beszélni, vagy ha nagyon pattog akkor tényleg kapni egyet. Bízom a képességeimben ilyen téren. Ez már nem állapot, hogy a saját telkemen nem lehet biztonságban a kutyám az udvarban. Vagy azon gondolkozom hogy a kutyát rájuk engedem hogy kicsit rágjon rajtuk, mert nem egy kis darab kutya.
Kamerát nem tehetsz ki úgy, hogy közterületet, szomszédot vagy közös használatú területet is lásson.
Tehát nem lehet olyan kamerád, ami mutatja az utcát.
Nem közterületet veszek fel, hanem az udvaromat és a házam előtti területet, ami a telkemhez tartozik még.
A sima üvöltést meg próbálom. Állatkínzásért akkor is feljelenthethetem, ha nem köveket dobálnak be. Amikor szezonja van, akkor gyümölcsöket, ilyenkor meg ágakat dobálnak be.
Bármiért bárkit fel lehet jelenteni. Viszont egy-két gyümölcs bedobálással nem igazán fog a rendőrség foglalkozni.
Inkább beszélj (normális hangnemben) a gyerekek szüleivel, hogy neveljék meg a kölyköket.
De ha telkedet veszed, akkor nem látszik a felvételen, hogy ki dobált. Vagy bemennek a telkedre? Ha nem mennek be és úgyis látszik, akkor viszont nem szabályos a kamera elhelyezése.
Ezt azért ellenőrizd, mert a kerítés és úttest közötti terület gondozása ugyan a tulajdonos feladata, de az nem magánterület.
Sokszor elég csak egy 'kamerával megfigyelt terület' tábla, és már visszatartó ereje van.
A gyerekek nagyrésze kisebbségi, azok meg nem értenek a normális hangnemből. Az elején próbáltam már.
Esetleg megpróbálom a kamerával megfigyelt terület táblát kirakni.
Elég idegesítő a gyümölcsöt szedegetni az udvaromban, főleg ősszel mikor már rohadnak.
Rendőrséget kellett volna hívni minden alkalommal. Még ha le is tagadják az egészet, akkor is érzékeltetve vannak a határok, hogy nem lehet következmények vagy számonkérés nélkül bármit megtenni.
Cigányt megrángatni csak arra jó, hogy ott helyben leszúrjanak. Ajánlom a következő cikket:
"Ekkor az ötfős társaságból többen elővették a náluk lévő késeket, és veréssel és megöléssel fenyegették a férfit. Egy ponton egyikük felrúgta, és amíg a földön volt, a többiek a késekkel megszurkálták a kutyáját."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!