Mi volt a legfurcsább szomszédvitád?

Édesanyám példáját tudom ide hozni, aki egy párszáz fős faluban nőtt fel, ott élt egész életében, leszámítva a főiskolát, és oda is költözött vissza, hogy kezdetben a falusi iskolában, majd, miután azt bezárták, a közeli nagyobb faluban lévő regionális általánosban tanítson. Az életét tette fel arra, hogy az észak-kelet magyarországi, nagyrészt elképesztően szegény háztartások gyerekeinek az útját egyengesse, hogy nekik már kicsit jobb legyen. Rengeteg emberrel foglalkozott ingyen, nem nyelvtanár, de mivel beszél két idegen nyelvet, szívesen tanított nyelvet a szabadidejében annak, akinek igénye volt rá, csak lehetősége nem, felnőtteknek is. Emiatt a környéken nagy tisztelet övezi.

Pár éve a mellettük lévő üres telket megvette egy nő, építtetett rá egy házat, beleköltözött, és minden zavarta. Az, hogy falun állatot tartanak, és az büdös, vagy épp gépeket (pl. fűnyírót, láncfűrészt) üzemeltetnek napközben, és az hangos, meg amúgy is, ő nem tudta, hogy itt csak tanulatlan emberek és cigányok laknak, és valamiért ez is baj (én is ebben a faluban nőttem fel, évi 1-2 alkalommal járok haza még, van pár alkesz, meg tényleg néhány ember nem a legélesebb kés, de egyébként balhék nincsenek, lopások nincsenek, putrik nincsenek. Egyáltalán nem rossz a település a régióhoz képest, és az emberek jószívűek, még ha tényleg kicsit egyszerűek is). Emiatt nagyon nem szerették, a kisboltban egy idő után nem volt hajlandó kiszolgálni a boltos, mert hogy fenn hordja az orrát, és anyám gondolta, hogy akkor összebarátkozik vele, bevonja a helyi közösségi életbe, menjenek együtt zumbázni, meg meg piknikezni a helyi asszonyklubba (igen, van ott egy ilyen). Elment a nő, és egy ponton kifakadt, hogy nem érti, miért kedvesebb mindenki anyámmal, meg miért tisztelik jobban, mikor ebben a faluban most már neki van a "legmagasabb státusza", mert hogy neki doktori fokozata van, és ezt itt nem ismeri el a sok buta paraszt, akik nyilván mind csak irigyek. Igazából vita nem volt, anyám többet nem próbált beszélgetni vele, aztán ennyi, csak nekem az állam verte a földet a pofátlanság szintjétől, mikor ezt elmesélte.

Egy kicsit para szomszédom volt még, jó fej volt amúgy az öreg, nagyon kedveltem, de kategorikusan Dittácskának hívott. Ditta a tulaj lánya volt, aki akkor már negyedik éve Svédországban lakott, de a tulaj elmondta, hogy kicsit demens már az úr, és eddig minden női bérlője Dittácska volt, legalább is egyet mindig kiválasztott (általában több lány bérelte együtt a lakást), aki Dittácska volt, a többiek meg Dittácska barátnői. Nekem férfi lakótársam volt, ő Dittácska udvarlója volt. Nagyon szerethette Dittát, mert velem nagyon jól bánt, és a lakótársammal rendszerint szakadtunk a röhögéstől otthon, miután őt hetente többször elkapta a lépcsőházban, és lecseszte, hogy mikor vesz már el, itt lenne az ideje. Abszolút belementünk a játékba, én már hallgattam a Dittára, pedig nem ez a nevem, meg egy idő után megkedveltük az öreget, és mivel senki élő rokonról nem tudtunk, lakótársam átment hozzá apróbb javításokat végezni, ha tönkrement valami, én meg, ha főztem, akkor duplán, hogy neki is tudjak vinni belőle, és sakkozni is átmentem hetente. Érdekes módon hiába épült le egyre inkább szellemileg a bácsi, sakkban szinte mindig el tudott verni, pedig én sem vagyok gyenge, kamaszként versenyeket nyertem. Szegény meghalt nagyjából két hónappal azelőtt, hogy kiköltöztünk, a lakóközösségből valaki kirakta a gyászjelentést a bejárati ajtóra, nyilván elmentünk a temetésére, és vittünk koszorút is, de Ditta nevében.