Mi volt a legfurcsább szomszédvitád?

A felettünk lakó család (dombon laktunk, mi a domboldalon lejjebb, így felerősödött a hang) napi szinten kiengedte a gyerekeit, hogy ne bent ordibáljanak. Az anyuka közben vagy a ház előtt vagy a hálószobában készített edzős videókat. Többször szóltunk, hogy azért elég meredek minden hétköznap délután 2-től 9-ig + hétvégén reggel 7-től megállás nélkül azt hallgatni ahogy ordít a gyerek torkaszakadtából (igazából fogalmam sincs, hogy ezt hogy bírták a hangszálaik). Mivel nem történt semmi előre lépés, egyszer beírtam az edzős élő adásába, hogy nevelje már meg a gyerekeit, merz attól, hogy ő nem hallja hogy ordít mind a 4 én igen. Innentől kezdve végre rájuk szólt:)

Másik szomszéd, ő a domb alján volt. Hiába volt 2× akkora kertük, mint a miénk, mindent az utcán vagy az utcára nyíló garázsban csináltak. Nem értette mi a problémánk azzal, hogy ha flexel beteríti vele a házunkat (konkrétan ha be volt buktatva az ablak volt, hogy a szobában az ágyam is tiszta retek lett mert nem csuktam be időben az ablakot). Ezen kívül ő volt még az, aki 2 nagy farkaskutyával játszott/ sétáltatta az úttesten póráz meg minden nélkül a kutyákat. Nem egyszer volt, hogy kisgyerekeket borították fel vagy ugráltak ránk, felnőttekre is. Konkrétan a kutyák miatt feljelentés is történt (másik utcabeli lakó részéről), legutóbbi információim szerint még mindig így viselkedik, alig várja a többi lakó, hogy elköltözzenek.

#6:

Hű, de nagy a szád. Egy mentálisan beteg gyerek nem tudja úgy felfogni a szórakozás fogalmát, mint te. Amúgy meg megnézném a te fejedet, mennyire lenne vörös árnyalatú, ha neked kellene egy mentálsérült kölyök lármázását állandóan hallgatnod életed nagy részében.

A #10-es válaszoló által tapasztaltakat szerintem senki nem fogja tudni felülmúlni... :DDD

Az idős néni esete a kedvencem, és az erre adott reakció sem kevésbé :D De az sem volt rossz, amikor lement az illető lakó egy emelettel lejjebb a felső szomszédért.

Hozzánk egyszer a szomszéd lépcsőházból jötek át, hogy álljak odébb a kocsival, mert ahol most van, oda ők szoktak állni. Nem is értettem az egészet, ők meg azt, amikor kérdeztem, hogy megvették-e a helyet maguknak.

Persze nem álltam arrébb, de legközelebbre olyan közel álltak a kocsihoz, hogy csak jobbról tudtam bemászni. Nem igazán lett folytatása, mert szerecsére fel tudták dolgozni, hogy nem fogok átállni mert nekik nem tetszik, és feleslegesen akarnak szívatni, mert nem fogok rá reagálni, csak röhögni.

Egy erősen autista kisgyerek alatt laktam másfél évig.

A srác fél óránként produkált egy ötperces meltdown-t, és ezzel nem túlzok. Egyrészt sajnáltam az anyját (van két autista unokatesóm, akiknek fele ennyire nem durva a dolog, szóval sejtem, min megy keresztül), másrészt meg szerintem nem elvárható, hogy a komplett lépcsőház tolerálja ezt. Elég sokat fizettem azért az albérletért, ezért elvárható, hogy tudjak aludni munka után. És még csak nem is mondanám azt, hogy könnyen felébredek, simán átalszom, ha valaki bekapcsolja a kávédarálót, vagy a turmixgépet, szinte mindent. De ha egy gyerek teli torokból visít, arra sajnos felébredek. És ilyen esetben még te érzed magad szarul, hogy szólsz, hogy pihennél, mert olyan játszi könnyedséggel mondta meg, hogy hát autista, nem tud vele mit csinálni. Oké, értem, csak ő arra tervezte az életét, hogy a komplett lépcsőház félóránként ezt hallgatja reggel 5-től este 9-ig? Aki még nem tapasztalt ilyesmit: én egyszer elgondolkoztam azon, hogy tök jó munkát tudnék adni a kissrácnak, pl. börtönben élő gyilkosok mellé költöztetném be, mert őszintén emberkínzásnak éreztem ott lakni egy idő után.

Nem oldódott meg a dolog, illetve számomra de, mert elköltöztem onnan a francba, de aki mondjuk lakást vett mellettük, az már panaszkodott nekem arra, hogy ő is elköltözött albérletbe, úgy, hogy kiadta a saját lakását (amit anno azért vett, hogy ott éljen), és pár havonta felmondanak neki a bérlők, mert nem tudnak így élni.