Mi volt a legfurcsább szomszédvitád?
Nekünk a felső szomszéd fiatal párral volt nézeteltérésünk. 3-szor kellett szólni nekik, hogy a kutyájuktól este 8 után vegyék el a kemény golyót, amivel játszott, mert a laminált padlón hatalmas zajjal járt ez a játék, főleg, ha éjszaka kellős közepén arra riadtam fel, hogy nagyot koppant a golyó. Ehhez azért intelligencia is kell, ha egyszer szólok, akkor utána odafigyelek erre és nem várom meg, hogy 3.szor is szóljanak ezért.
De szerencsére, nagy nehezen felfogták, hogy mit kértünk és azóta csend van esténként.
#3
De kell a szórakozás, nemde?
A felső szomszéd áztatott minket.
Szoltam neki hogy intézkedjen.
Vártam 2 napot nem történt semmi.
Hajnalban mikor hazaértem a melóból(szombat 6 óra körül) felmentem becsengettem, hogy megkérdezzem hogy mia helyzet a beázással.
Két csöngetés után jöttek ki takarókba búgyolálódva:D
A kiscsaj aztmondta ilyen kis dologért nem fogják felszedetni a zuhanytálcát... Na erre kirántottama gyereket mellőle és közöltem hogy qwára intézkedjen mert ha holnapután is még csúroga víz a fürdőnkben mega klotyónk falán akkor qwára ideges leszek.
2 nap mulva megcsínáltattáka gondnok segítségével, akkor már az egyik szoba is elkezett ázni.
Nagyon ideges voltam, nem sokon múlt hogy olyat tegyek amit magam is megbánok.
De szerencsére megoldodott, a biztosítási pénzből kicseréltettema kádat, a beázást meg magam javítottam ki fillérekből(panellakásban ez könnyen nemt szerencsére):)
1. A felső szomszéd közölte, hogy miattunk ázott be, de már megcsináltatta, itt a számla, fizessünk. Nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy mi felette lakunk, noha lefelé kellett jönnie a lépcsőn...
2. Az alsó szomszéd meg az új nője heteken át a fürdőben szxeletek, MINDEN felhallatszott. Nem bírtak ezzel leállni, míg fel nem vettük őket és a főbérlő lejátszotta nekik. Azóta nem ott csinálják.
3. Valahonnan a nyolcadikról állandóan lejárt hozzánk egy demens néni, hogy Annát keresi, szóljak neki. Nem értette, hogy itt nincs Anna, úgyhogy abban maradtunk, hogy én Anna lánya vagyok és majd szólok neki, hogy keresse a nénit. Ezt nagyon sokáig csinálta, míg otthonba nem került.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!