Szomszédaim stockholm-szindrómásak?
12 lakásos társasház, 1 éve költöztem ide és van egy agresszív buta debil lakó aki mindenkit szid, cseszeget háta mögött illetve szemtől szembe is. Én utálom is mint a sz*t, nem is köszönünk már egymásnak, mert kiderült hogy többször kihívta a kocsimra a köztereseket mert elvileg rosszul parkoltam. Ez úgy derült ki hogy a szomszédoknak dicsekedett róla. Persze szabályosan parkoltam, erre mindig ügyelek, ha túl szűk a hely inkább megállok két utcával arrébb, nehogy valakinek kellemetlenséget okozzak. A többi szomszédot is feljelenti, az egyik anyukát a gyámügynél nyomta fel, mert sírt az 1 hónapos babája. És ez az anyuka azóta beszélget ezzel a fura kettyós szomszéddal, mintha ezer éve barátok lennének. A többi szomszéd is ilyen, este kihívja rá a rendőrséget, reggel sütit visz a kettyósnak.
A kövzetlen szomszédaira a falat is szokta verni, erre másnap egy órát dumálnak meg röhögnek a bejárat előtt. Próbáltam erről beszélni a szomszédaimmal de csak furán néztek rám mintha én lennék a bolond. Nemtudom még sosem éltem panelban, én vagyok őrült?
Tehát 12 lakásból 11-ben örültek laknak, csak te vagy helikopter.
Mi a kérdés?
Azt hiszem nem tudod mi az a stockholm-szindróma.
"A Stockholm-szindróma (Helsinki-szindróma néven is ismert, l. alább) egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek esetenként – szimpátiát kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt."
Ennek semmi köze a sztoridhoz. Lehet neked magasak az elvárásaid, hogy milyen egy normális magyar ember, ezért gondolod őket furának,pedig annyira nem azok.
#2
Szerintem pedig neked nincsen fantáziád vagy absztrakciós képességed, ha nem látod a párhuzamot a két típusú terror között.
Teljesen jó a párhuzam, és lehetséges, hogy hasonló triggerek vannak mögötte. Illetve azt gondolom midenki próbál a jó oldalára kerülni, hátha akkor nem kap akkora adagot a kínzásból, mert "jóban vannak".
Az ilyen kotekedo fegek figyelmet skarnak. Jol latjak a szomszedaid. Narcisztikus fereg a bajkevero dzomszed.
Vagy jobsn vsgytok vagy vhogy meg kell szabadulnotok tole/elkoltoztetni stb stb. Itt nem irhatom le.
" te vagy az agresszív "szomszéd"?"
Én senkit nem jelentek fel, mindenkivel előzékeny vagyok, egyedül nem köszönök a kettyós úrnak. Pont ezért tettem fel a kérdést, mert nem tudom mi a normális egy panelban, hogy ez a normális. Kertvárosban laktam, ott egy feljelentésért lámpavasra vertek volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!