260 ezer forintos nettő fizetésből mennyire nehéz állni egy 155 ezres albit?
Közös költséggel, rezsivel ennyi.
Kajára, szórakozásra, közlekedésre(bérlet), ruhára maradna 100. Sajnos nem találok olcsóbbat a munkahelyem közelében.
Köszi! Megnézem!
(Bár az szerintem drágább. 😢)
Nem fog tetszeni amit írok, de tapasztalatból mondom, hogy nem éri meg most külön menni albérletbe. Nézd én is így voltam. Lelkileg kikészültem a családomtól, ezért kinéztem egy albit, ami akkor 2 éve 60000Ft volt havonta. Rezsi kevés volt, egyedül voltam. Na hát én havi 280 - 300000 körül kerestem. Nagyon nem érte meg.
A kocsim persze pont akkor romlott el. A házon volt mit csinálni, hogy lakható legyen, kifesteni stb. Néhány dolgot venni. Normálisan enni. Nem vagyok egy nagyon költekező lány. Sosem költök felesleges dolgokra, pl műszempillára meg drága holmikra.
Rohadtul nehezen jöttem ki és nem tudtam félretenni, minden fizetnivalóm akkor jött elő.
Persze, hogy akkor kellett gumit vennem, meg szemüveget csináltatnom. Nagyon belefáradtam végül és hazaköltöztem. Mindemellett a szomszédok borzalmasan idegesítettek, hangosak voltak.
És már a szüleim sem tűnnek annyira idegesítőnek. Én most nem az érzelmi, hanem a reális oldalát nézem. Nagyon nagy drágaság lesz. Nagyon kevés lesz neked az a pénz. Nem vágnék bele most ebbe a helyzetbe bele a külön költözésbe, hacsak nem vernek otthon.
Nem vernek itthon, ez igaz, de semmi önállóságot sem engednem. Anyám azt is árgus szemekkel figyeli, ha főzök, nehogy megégessem magam.
Teljes kikészülésben van, ha este nem érek haza arra, amire mondom. Ha hazahozok egy srácot, mindig faggatják, mint a felügyelőtisztek. Huszonévesen “nem fiúzhatok”. Persze, felnőtt ember vagyok, csak amikor haza sem hozhatsz valakit, vagy méregetik, az kellemetlen.
Ez nekem nem élet, még mindig gyereknek érzem magam miattuk, nem hagynak teret. Az autójukat is csak úgy vihetem el, ha mellettem ülnek, amikor vezetek. (Most gyűjtök kocsira is, ez igaz).
És hasonlók...kamaszlányként kezelnek. Hiába van saját fizetésem, nem tudok önállósulni ilyen közegben.
A lakótárs viszont nem rossz ötlet, de ez egy másfél szobás lakás. Ha egy barátnő benne lenne, vele még a közös szobát is elviselném, de idegennel max 2 szobásat. 😅
13-as vagyok. Ugyanezek voltak akkor a problémáim. Hogy kamaszként kezelnek 22 évesen. Most 25 évesen rájöttem, hogy rohadtul úgy is viselkedtem akkor, mint egy 15 éves. Őszintén a te írásodból is ez jön le. De ezzel semmi baj nincs. Nézd én nem azt mondom, hogy a szülőknek igaza van, de ha anno rájuk hallgatok most minden jobb lenne. Bár kevesebb tapasztalatom lenne, és már mindegy is.
Tudod sosem értettem miért méregetik az adott fiúmat, meg miért nem örülnek neki. Aztán amikor megtudtam hogy az adott pasika a 3.lánnyal csal meg, akkor megértettem.
Ez egy olyan dolog, hogy én úgy gondolom, hogy a megfelelőt nem fogják méregetni. A megfelelővel minden más lesz, mert a megfelelőn ők is érezni fogják, hogy hozzád való. Nem tudom érthető-e amit mondani akarok. Félre ne érts! A szülő is tévedhet, és semmi esetre sem a szülőknek kell megfelelned. De tényleg komolyan mondom, hogy nálam ugyanez volt mint nálad, akár én is írhattam volna ugyanezt. De aztán kiderült, hogy akármennyire nem akarom igazuk volt.
Én sem vezettem sokáig, csak a saját kocsimat amikor megtudtam venni, de ha maradok az albiban sosem tudtam volna összegyűjteni rá. Miért nem engednek vezetni egyedül? Hogy érzed jó sofőr vagy? Mennyi autó van a családban? Ha összetöröd, tudják hiányolni? Én is azt hittem milyen királyul vezetek, persze alázatos és óvatos vagyok. Majd az első padkázás szépen lebontotta a lökháritom. Hála Istennek, hogy a másik kocsi ott van az anyaéké. Jobb, hogy a magamét törtem el. Igy az övéké most ott van, és eltudnak vinni ha mennem kell valahova. De én amugy mem is akarnám a helyedben másét vezetni.
Felnőtt majd akkor leszel, ha nem lesznek ilyen gondolataid mint amilyeneket leírtál.
Én mindig szólok már, hogy mikor érek haza. Tesóm most fiatalabb nálam, és mostanában kezdett el csavarogni. Borzalmasan aggódom amikor nem ér haza időben. Nem érdekel ha bagózik, ha iszik olyankor csak az, hogy hazaérjen mert ha baja esne beleőrülnék.
Mostmár megértem miért utálták ha késő értem haza. Azt gondolod azért érdekli őket mert ártani akarnak? Vagy mert azt gondolják, hogy a "jánynak itthon a helye mit csavarog meg kikkel fekszik össze vajon" pedig nem.
Kórházban dolgozom egy sürgősségi osztályon. Tudod te hány fiatal lányt támad be ez a sok vadbarom? Ne is beszéljünk róla
A lényeg az, hogy ha nagyon rossz lelkileg akkor lakótárssal próbáld meg mert olyan árak jönnek, hogy nem lesz ennyi pénzből életed.
Én is mindig szólok, ha kések, de ettől függetlenül még aggódnak.
Óvatosan vezetek, nem “hülye módon”.
Pasim nem sok volt, de pont emiatt, így már nem is nagyon méregethetnek senkit. Egyébként nem jövök össze olyan srácokkal, akik folyton a lányok körül legyeskednek és arról híresek, hogy bárkivel összefekszenek.
Én is 22 vagyok (vagyis lassan leszek)
A jelenlegi bizonytalan rezsi helyzet miatt szerintem sem a legjobb ötlet.
Gondolj bele, még senki nem tudja pontosan milyen számlák fognak jönni, és az élelmiszer árak is folyton emelkednek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!