Újonnan ide költözött 3 gyerekes család és a tősgyökeres szomszéd viszálya?
Sziasztok! Egész eddig egy csendes utca volt a miénk a megyeszékhelyhez közeli faluban. 2 éve a mellettem lévő szomszéddal szomszédos üres telket megvették, kb 1 év alatt felhúztak egy új házat, egy 3 gyerekes család költözött ide ki a megyeszékhelyről. Rögtön az első hetekben vita alakult ki közöttük zöld hulladék-égetés miatt tavaly nyáron pedig egy házibuli miatt. Kertiparti volt a szomszédomnál, bömbölt a zene, ment a grillezés. A gyerekek szobájának az ablaka pont a szomszéd telkére néz. Ott már kialakult egy ordibálásig fajuló vita. Ez megismétlődött 2 hete. Viszont tegnap arra jöttem haza, hogy a szomszédom már vörös fejjel üvölt az apukával, hogy "szétcsapom egy ásóval a kib.....ot porontyaidat, városi szarok húzzatok innen el" az apuka meg szintén üvöltve "Te g****i f****pó rohadj meg, megöllek" tartalmú választ adott. Mondtam, hogy most már csend legyen mert pihenni szeretnék. Abból pattant ki a vita, hogy szomszédom új autóhifit szerelt be és megjáratta rendesen. De emiatt a kisebbik gyerek (2 éves) nem tudott aludni.
Szóval: hogy lehetne itt rendet tenni? Hívjam ki a rendőrséget minden esetben? Évekig itt csend volt, csak a szomszédnál volt néha kertiparti. De azt évente 2x el lehetett viselni. Én nem akarok a szomszédommal összebalhézni, de ez a kölcsönös ordibálás nagyon zavar.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Először is: az apukának kéne marha gyorsan jogi útra terelni a dolgot mert a hülye szomszédod az ő GYEREKEIT fenyegeti. Ilyet NEM hagyunk!
amúgy csendháborítás miatt tehetsz feljelentést. De itt az apának kéne lépnie. És ha az én gyerekemre, gyerekeimre valaki ilyet mondana, én is üvöltenék.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Teljesen mindegy hány éve lakik ott az öreg, nincs több joga mint az újonnan beköltözőnek.
Tipikus tirpák felfogása van. Én se szeretem a gyerekeket, nem örülnék ha 3 gyerekes pereputty költözne a szomszédba de erre is van megoldás; ha nem akart magának ilyen szomszédot, neki kellett volna megvennie a telket vagy költözzön el ő.
Amúgy igen, rendőrség kihívásán kívül nem sok mindent tudsz tenni. Nekik kellene ezt a vitát egymás között lerendezni, apjoknak felvenni ahogy a szomszéd fenyegetőzik és feljelentést tenni stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
2:
"este pedig hajnalig buliznak" >>> feljelentés csendháborítás miatt.
"drónokkal kukkolják a szomszédokat" >>> feljelentés engedély nélküli UAS tevékenység miatt. Ez utóbbit nagyon szigorúan veszik. És lehet kapnak egy gyámügyi ellenőrzést is mellé.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Maradj ki belőle teljesen, csak felkúrod az idegrendszered.
Én előrelátó voltam amikor a jelenlegi helyre költöztem, körbeültettem az összes telekhatárt leyland ciprussal. Ma 5 méteres sövényfal választ el minden szomszédtól és az utcától, se leskelődők, se kerítésen bebámuló vasas cigányok, de hívatlan szomszédok.
A zajon nem segít, de semmi nem tökéletes. Inkább lakom zajosabb szomszédok közelében, mint félreeső tanyán, ahová havonta betörnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Magyarország. Itt kell lenned, hogy elhidd.
Komolyan gondolkodom, hogy kiköltözzek Izlandra vagy Szlovéniába. De bármelyik max 1-2 milliós országgal jobban jár az ember. Ez a túlnépesedés tarthatatlan. Egymás hegyén hátán, mint a heringek. Alkalmazkodni senki sem képes és senki sem képes betartani a játékszabályokat. Így nagyon sok ez a 9 millió ember.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Túlnépesedés, sok gyerek?
Folyamatosan csökken az ország lakossága.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A leírás alapján egyik se százas...
Amúgy miért néz a gyerek ablaka a szomszéd telkére?? Tudtommal ilyet már nem is lehet.
Hívd rájuk a rendőrséget ha zajonganak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!