Hogyan keressek magamnak megbízható, normális lakótársat?
Figyelt kérdés
Csak egy szobát szeretnék kivenni, de nincsen a környezetemben olyan ember, akivel összeköltözhetnék egy albérletbe. Annyit szeretnék, ha az illető (vagy illetők) normális lenne, tiszta, rendszerető, kulturált stb. és elsősorban hozzám hasonló korú egyetemistával lakhatnék együtt. Beléptem az összes helyi albérletes csoportba, de ahogy nézem nem nagyon keresnek lakótársakat vagy csak olyan lakásba, amely számomra nem megfelelő. Ellenben rengeteg kiadó lakás van, így sokkal egyszerűbb lenne, ha a lakótárs már meglenne és akkor együtt ki tudnánk venni egy lakást. Kiírtam egy-egy posztot a csoportokba ezzel kapcsolatban, de eddig semmi. Volt, aki írt nekem és csak úgy eltűnt vagy teljesen mások voltak az elképzeléseink, ezért elég hamar elváltak útjaink. Úgyhogy ez így nehéz lesz.2021. júl. 8. 18:18
1/26 anonim válasza:
Sajnos ez mindig, mindenhol lutri. Még azzal is, aki elsőre szimpi. Még nincs egyetemi felvételi szezon, július-augusztusban több lehetőség lesz majd.
2/26 A kérdező kommentje:
Csak pont attól félek, hogy mikor majd jön a felvételi szezon, akkor hipp-hopp el is fogynak a lakások.
2021. júl. 9. 00:48
3/26 anonim válasza:
Ez is benne van a pakliban.:( Én eddig 3x mentem valakihez, 3x meg én választottam és mindkét szituban kifogtam 1-1 rémes csajt mert nem volt időm válogatni. És 2x 3-an laktunk együtt, azt nagyon nem ajánlom annak, aki nyugira és magányra vágyik, mert 3 ember állandóan nyüzsög már.
4/26 A kérdező kommentje:
Kolis voltam mindig, négyen/hatan laktunk együtt és mindig volt egy/kettő szobatársam is, szóval ebből a szempontból mondjuk "edzett" vagyok. Úgyhogy ilyesmi miatt nem aggódom egyáltalán. Viszont az fontos lenne, hogy normális emberekkel lakjak együtt.
2021. júl. 9. 01:03
6/26 anonim válasza:
Nem megoldás egy garzon? A szoba nem sokkal olcsóbb mint egy garzon.
7/26 A kérdező kommentje:
5 Hogy érted?
6 Nem. Egyrészt nem szeretnék egyedül lakni. Másrészt pedig azért az a garzon, ami ennyibe kerül az többnyire olyan is, hogy így fogalmazzak
2021. júl. 9. 09:29
8/26 anonim válasza:
#5 vagyok. Ugy értem h rólad mit lehet tudni. Ki vagy? F/N? Korod? Stb?
9/26 A kérdező kommentje:
Lány vagyok, egyetemista, 22 éves, stb. Most ezt nem tudom miért írjam le ide, a kérdés szempontjából irreleváns, nem itt keresek lakótársat vagy lakást.
2021. júl. 9. 10:14
10/26 anonim válasza:
Ugyan mi bajod lenne azzal ha itt találnád meg az ideálisat? Mi a különbség ha ugyanazzal az emberrel itt vagy máshol ismerkedsz meg? Annyira nő vagy teis...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!