Manapság miért ment ki a divatból az, hogy több generáció lakjon együtt? Régen ez volt a természetes.

Mert mindenki éli a saját életét és ez így van jól.

A régen nem tudom mit jelent pontosan, de én 30 éves vagyok, falun nőttem fel, a saját házunkban éltünk, és egy ált.iskolás osztálytársam sem volt akik a nagyszülőkkel éltek.

17en voltunk osztálytársak

Külföldön még érdekes módon vannak ilyen családok,2-3 generációs család együtt él.

2-3 szintes ház,pl Ausztria.

De igen amit írsz az igaz,valjuk be őszintén egy nagy háza fentartani nem olcsó dolog,nagyon a mai fiatalok (én is az vagyok) nem akarnak alkalmazkodni a szüleihez de a szülők sem nagyon a fiatalokhoz.

Vannak szülők akik még élnek irányítani akarják a gyerekeik életét,teljesen mindegy ha már 30-40 éves akkor is ők akarják irányítani őket, igaz vannak kivételek de általában ezért is menekülnek az emberek.

Senki sem akar már a másikhoz alkalmazkodni nagyon,kivételek persze vannak.

Azt is mondják hogy legyen saját lakás-ház mert az milyen jó,van akinek be jön és van akinek nem.

Valaki jobban szereti a magányt ezért költözik el,van aki külföldön jobb lehetőséget kap ezért megy el stb..

Változnak a szokások,ez már csak ilyen,vagy le ragadsz a múltban vagy tovább lépsz hogy valamennyire lépést tudj tartani a mai világgal.

Mert az emberek rájöttek, hogy a nagyi bolondos szövegeléseit havonta egyszer végighallgatni vicces, naponta tizenegyszer viszont marhára unalmas.

Illetve munkalehetőségek: ki akarná röghöz kötni magát egy lehetőségek nélküli porfészekben, ha nagyságrendekkel több opció vár rá egy nagyvárosban?

Azért, mert a világ folyamatosan halad. Akkoriban más világ volt, más nevelési rendszer, más normák, más körülmények. Nehezebb volt a fiataloknak külön költözni (ma sem egyszerű sok esetben). Az fiatalok már úgy vannak nevelve többnyire, hogy mielőbb saját lábra álljanak. A generációs szakadék is legtöbbször elég nagy a 40-50 évesek és a fiatalabbak között, a különböző genek mást tartanak helyénvalónak, máshogy látják a világot.

Munkakörülmények/oktatási körülmények is sokat tesznek a dologhoz. Amit te írtál, azt én úgy vettem észre leginkább vidékre, azon belül is a kisebb településekre jellemző.

Ebben az esetben: Attól függően mennyire régről beszélünk, vidéken is volt munkalehetőség,a falvakban is és boldogok voltak az emberek a saját kis környezetükben a saját kis világukban. Fiatalok is ritkábban jutottak egyetemre például. Manapság faluhelyen 0 munkalehetőség, vidéki kisvárosokban is maximum pár vállalat korlátozott kapacitással, vagy szalag mellett gürcölni 8-12 órában. Nem lenézvén a gyári munkásokat.

Az idős emberek egyedülléte pedig alapvetően szerintem nevelés kérdése. Ha jól neveli az ember a gyerekét, akkor különköltözése után is látogatni fogja, a gyerekeivel együtt és segít ha szükség van rá. Ha nagyon rossz a helyzet és az idős otthon nem opció, akkor pedig ápolót fogadnak fel hozzá, aki figyel rá akkor amikor ők nem tehetik (ennek is megvannak a rémtörténetei de most tekintsünk el ezektől a szélsőségektől).

Én speciel ezeket a dolgokat tartom elképzelhetőnek, de igazából ez csak a dolog felszínének a karcolása. Rengeteg dolog közreműködése alakította így a világot, szerintem átlag ember nem tudná 100%-osan összeszedni, hogy pontosan mik és hogyan befolyásolták.

A 60-as években voltam gyerek, és egyáltalán nem éltek együtt a generációk. Nem tudom, honnan szedted ezt. Kizárólag a városokban fordult elő, de az sem azért, mert igy akarták, hanem azért, mert annyira nem volt lakás, hogy az állam például a 3 szobás lakásokat megosztotta és kinevezte társbérletnek, és akkor két teljesen különböző, nem rokon család élt egy lakásban. Még albérletet is nehéz volt találni, és, ha a gyerek felnőtt, kényszerből élt a másfélszobás lakásban esetleg három generáció, nem azért mert boldogok voltak ettől.

Vidéken viszont sógor-koma-rokonság összefogott és úgynevezett kalákában épitették a házakat a fiataloknak. Ha az egyik unokaöccs háza elkészült, kezdték a másikét, sokszor vasárnaponként (mert akkoriban még szombaton hivatalosan is dolgozni kellett). És mintegy szégyen volt, ha a fiatal párnak az esküvő utáni legalább 2-3 éven belül nem volt beköltözhető a házuk. Nézz körül bármelyik vidéki családi házas övezetben: az úgynevezett Kádár-kockák épültek igy.

De a háború előtt sem éltek együtt a családok, csak, ha muszáj volt. A vályogházak világa a muszájról szólt. A gazdagok nagy házaiban lakókról pedig nem beszélhetünk mint "átlagos" családokról.

Mi pont most fogunk elköltözni a párom nagymamájától. Minket sem vetett fel a pénz fiatal házasokként, a mamája ajánlotta fel, hogy költözzünk oda, majd egy év után ő rak ki minket...

Egyszerűen mi sem igazán fogjuk fel. Nem egy szinten élünk, alig láttuk egymást, mégis lassan fél éve, hogy mindenbe beleköt, mindent tudni akar, ha beülök a kocsiba mert mennék el kiszalad, hogy de hova megyek, miért, mikor jövök vissza. Állandóan kibeszél minket a barátainak. Szóval őszintén, szerintem a generációs szakadékok miatt... Csak közben meg nagyon nehéz, mert ha egyedülálló vagy/nem szeretnél CSOKot felvenni, akkor vagy vesznek neked házat, vagy 30 évig fizetsz majd egyet...

Már leszoktak,arról hogy alkalmazkodjanak az emberek egymáshoz .

Nagyképűek,arrogánsak,én vagyok a király ?!

Ne dumáljon,senki ez az én életem? És mikor bajba vannak,akkor meg meghunyászkodnak mennek,segítségért de,akkor megjön a pofon mert akkor meg a másik vág vissza,és ennek sose lesz már vége.