Mi egyéb megoldás van még? (dohányzás)
10 emeletes panel 7. emeletén lakunk immár 5 éve.
Nem olyan rég (durván 8-9 hónapja) beköltözött fölénk egy fiatal pár, egy kb 4-5 éves gyerekkel. Mindkettőnknek van erkélye, én néha odakint szoktam cigizni, néha pedig a konyhában. Távfűtés van, se én, se a férjem nem szeretjük a nagyon meleget, így sokszor van nyitva az ablak.
A hölgy többször jött már le, hogy őt baromira zavarja a cigifüst és ugyan ne az erkélyen szívjam már. Nem vagyok láncdohányos, eddig is kb naponta 5-6 szál cigit szívtam, többségét még csak nem is az erkélyen.
A stílusa számomra bicskanyitogató volt, így hozzá hasonló stílusban reagáltam, miszerint az erkély is a lakásunk része és jogom van ott cigizni. Továbbá mondtam, hogy mindennap kb ekkor és ekkor szoktam dohányozni (reggel kávé mellé, ebéd után stb), addig tartsa zárva az ablakát, nem fog belehalni napi 5*10 perc csukott ablakba.
Ettől független kevesebbet jártam ki (max napi 1-2x) és főként a konyhában szívtam, nyitott vagy bukón lévő ablakkal.
A mi és a mellettünk lévő panel között az utcán van egy "folyosó" szerűség, ami a panel hátuljához vezet, és ide nyílik mindenki konyha ablaka.
Nemsokkal az első látogatás után, épp a konyhában cigiztem, mikor megint jött a hölgyike, hogy mit nem értek azon, hogy őt zavarja és különben is ő terhes. Mondom, ekkor a konyhában cigiztem, az ablak bukón volt csak, közben főztem is, tettem-vettem. Megmondtam, hogy így is kevesebbet járok ki a saját erkélyemre, de ne akarja már megszabni, hogy hol cigizhetek és hol nem a saját lakásomban, csukja be az ablakát akkor.
Utána megint lejött pár héttel később, amikor is az ablak amúgy zárva volt, az erkélyajtónk volt résnyire nyitva, de az bőven messzebb van a konyhától. És megint nyekergett egy sort és szajkózta, hogy ő terhes és legyek már erre tisztelettel. Itt telt be a pohár és elküldtem melegebb éghajlatra. Nem az én felelősségem az, hogy ő terhes és nem fogok a saját lakásomban vigyázzban állni, főleg hogy a b*unkó stílusa ellenére is változtattam, de neki ez sem felelt meg.
Az ő gyereke is egész nap visongat, meg bömböl, fel-alá ugrálgat, aztán mégsem rohantam kioktatni, ezt meg is mondtam neki, hogy mi is elviseljük az ő lányának a bömbölését. Erre besértődött, hogy de hisz a lánya csak egy kisgyerek és nehogy már engem ez annyira zavarjon, mint őt a füst. Mondtam, hogy pedig de, szóval erre a beszélgetésre visszatérhetünk, ha megnevelte a gyerekét és ők is megtanulnak emberi módon járkálni a lakásban, sarok odavágás nélkül, majd becsuktam az ajtót. Jelenleg itt tart a dolog.
Én elsőre is próbáltam némiképp alkalmazkodni, de azt nem tűröm, hogy más akarja megmondani nekem, hogy cigizhetek-e a lakásomban vagy mit csinálhatok úgy általánosságban, főleg hogy nem volt képes normálisan kommunikálni, hanem egyből flegmázott.
Azt nem várhatja el, hogy soha többé ne gyújtsak rá a saját otthonomban, mert ő terhes vagy mert őt zavarja. Minket is zavar a folyamatosan beömlő büdös kajaszag, az hogy dübögnek, az hogy a mellettünk lévő kutyája rendszeresen begőzöl és ugat megállás nélkül, de egy panel többek között ezzel is jár, nem fog mindenki a másik kénye-kedve szerint pattogni.
Mi egyebet lehet még tenni? Kezdjük unni, hogy rendszeresen fut le flegmázni, ez már kb zaklatás.
Annyit megtettünk, hogy a folyosórészünkön 3 lakás van összesen és holnap felszereltetünk közösen a másik 2 szomszéddal egy, a folyosót lezáró rácsot, amihez csak nekünk lesz kulcsunk, így bejönni nem fog tudni az ajtónkig, hogy aztán ott dörömböljön. Ezen kívül más tipp?
Én is tudnék naponta min. 2x okot találni arra, hogy felcaplassak és zaklassam, hogy zavar ez meg zavar az, mégsem teszem.
Azt meg se említsük, hogy egy elég forgalmas úttól lakunk nem messze, egész nap jönnek-mennek az autók, buszok, az azokból kiáramló kipufogógáz pedig sokkal károsabb, amiatt mégsem nyavalyog senki..
#23 Meglepődni nem fogok, épp csak érdekelni se fog.
A b*unkó stílusa ellenére is próbáltam a kedvében járni, de neki semmi nem volt jó, engem is zavar a gyereke visítása, meg a dübörgésük, őket még sem érdekli. Akkor engem miért kéne az ő baja érdekeljen?
A cikket pedig nem kell többször belinkelni, tudunk olvasni.
És te? Mert hogy számtalan érv fel lett sorolva a levegőszennyezésről, amin itt nyígsz idegbeteg módjára, mégsem tudtál semmire sem érdemben reagálni, csak hőbörögsz.
"Akinek nem tetszik, hogy egy panelban sokan élnek és minimálisan alkalmazkodni kell a másikhoz, az ne költözzön ilyen helyre."
Nem bagózni sokkal egyszerűbb, sőt eleve rá sem szokni. Ha a szomszéd bagózhat este is az erkélyen, akkor én is basztathatom a magnót pontosan annyi ideig amíg érzem a bagóját, ugye?
És nem beköltözni több száz ember közé is sokkal egyszerűbb, ahol simán előfordulhat hogy vannak dohányzók, cserébe lehet menni családi házba, akinek ilyen igényei vannak. Azért ne te akard már megszabni, hogy az ember rászokhat-e erre vagy arra, felnőtt emberek eldöntik nélküled is.
Felőlem "b*aszathatod", te hozzád fog kijönni a rendőr csendháborításért és többedjére te fogod a bírságot kapni, nem én. :D Úgy hogy hajrá. Mert míg az saját otthonodban való cigizés semmiféle törvényt és jogszabályt nem sért, addig a zajongásra törvényi korlátozás van, amit ha nem tartasz be, te kerülsz kakiba.
#27 Vagy kezdjük talán ott, hogy nem kell autóba ülni napi szinten több millió embernek! Pont ennyire reális a te elképzelésed is.
Mit képzelsz egyébként magadról, hogy te mond meg több millió dohányzónak, hogy fejezzék szépen be? :) Csak kérdezem. Én a hozzád hasonlóakat, akik verik az asztalt a friss levegőért, miközben ömlik a szmog és a kipufógáz, max megmosolygom, mikor engem akarna a személyiségi jogaimban bekorlátozni.
Szerintem meg tiltsuk be a gyerekvállalást, főként panelban, mert a föld így is túl van népesedve és minél több ember él rajta, annál jobban tönkre vágjuk, benne vagy? Ez is annyira irreális, mint a te "elvárásod" idegen emberek irányába.
Hát már meg ne haragudj 25, de te valamiféle álomvilágban élsz és eléggé fordítva ülsz azon a bizonyos lovon.
Hogy jössz te ahhoz, egyáltalán hogy veszed a bátorságot ahhoz, hogy felnőtt, döntésképes embereket elszámoltass és korlátozd őket a szabad jogaikban? Ugye te sem sértődsz meg, ha valaki ugyanígy szabályozni próbál téged? Ha megtiltja, hogy rendeltetésszerűen használd a lakásod, pl ne főz ezt vagy azt, mert számára az büdös és hányingere lesz? Ez rendben van? Vagy azt mondja ne szülj/ne vállalj gyereket, mert idegesíti a sírás és nem mellékesen túlnépesedés van és egy újabb gyerek elmondhatatlan mennyiségű plusz szemetet termel stb? Vagy hogy többé ne ülj kocsiba, mert szennyezed a levegőt?
A cigifüst a LEGKISEBB probléma, ez járul hozzá a légszennyezéshez a legkisebb, legminimálisabb módon. Sokkal károsabb az, hogy naponta több száz/ezer repülő repked, hogy több millió autó/busz/kamion közlekedik, hogy a gyárak kéményéből ömlik ki a füst, te mégis egyből a cigiseknek mennél neki. De lényegtelen is, rád nem hatnak az észrévek, csak szembecsukva hőbörögni tudsz, minden mást figyelmen kívül hagyva. Fegyvertelen emberrel pedig kár vitába szállni, semmi értelme.
"Mi egyéb megoldás van még? (dohányzás)"
A legegyszerűbb megoldás nem jutna eszedbe, igaz? Egyszerűen nem dohányzol és kész.
"Szánalmas az összes bagós."
:D:DD:D
Nálad egyik sem szánalmasabb, afelől azért megnyugtatlak.
Amikor ugye kifogynak az érvek és nem tudsz a többiek által felsoroltakra mit mondani, akkor jön a személyeskedés és általánosítás.
Ne zavarjon, hogy itt sok nem dohányos írt, aki egyetért a kérdezővel, sőt én magam sem vagyok dohányos, mégsem értek egyet az elmebajoddal 1%-nyit sem.
"A legegyszerűbb megoldás"
Már mióta legegyszerűbb megoldás az, hogy a szomszéd akaratának eleget téve soha többé nem gyújtasz rá a saját lakásodban? :D
Aki dohányzik annak meg egyáltalán nem biztos, hogy olyan könnyedén megy a leszokás, de ha ő maga nem akar saját döntésből leszokni, akkor egy hisztis szomszéd kedvéért főleg nem fog.
"Szánalmas az összes bagós."
Mondja ezt az, aki a sokadik érvekkel felsorakoztatott kommentre sem tudott mit kinyögni, csak vég nélkül nyavalyog, amiért nem korlátozhat be több millió embert és nem szabhatja meg nekik, hogy hogyan éljék az életüket. Aranyos. :)
Ez a tipikus, "nem tudok mit mondani érdemben, ezért inkább személyeskedem". Ez rólad állít ki szegénységi bizonyítványt, nem rólunk, főleg hogy olyanok is ellened vannak, akik szintén nem cigiznek.
"A legegyszerűbb megoldás nem jutna eszedbe, igaz?"
Nem, mert ez messze nem a legegyszerűbb megoldás! Maximum neked az, de az meg ugye nem az én dolgom.
Dohányzó ember vagyok, ez tény és nem vita tárgya. Magamtól nem jön a "kényszer", hogy leszokjak, mert valójában nem is akarok, szóval nem, nem opció, hogy "behódolok" a szomszédnak és a saját otthonomban nem cigizek, mert NEKI!!! az a legegyszerűbb. Ha a magam kedvéért nem teszem le, akkor egy idegen miatt főleg nem fogom.
Az ember nem azt nézi, hogy idegeneknek mi a legegyszerűbb, hanem hogy az ő számára mi a legegyszerűbb. Minek szívatná magát bárki szándékosan? Ugyan már.
Engem is zavar a cigifüst, a szagát is gyűlölöm, ha pedig zárt térben benne kell lenni (Apumnál sajnos így van, nagy dohányos amúgy is, amikor beszélgetünk, akkor voltaképp folyamatosan ég egy cigi), csípi a szemem, irritálja az orrom.
Azonban meggyőződésem, hogy egy lakásban a szomszédból, nyitott ablakon keresztül nem jön át számottevő káros anyag. Se a gyerekére, se rá, se a magzatára nem káros kimutathatóan.
A dohányzás rossz szokás. Szokás. FÜGGŐSÉG. Nem olyan egyszerű abbahagyni.
Nekem például tejcsokifüggőségem van, egyre durvábban és tikkeléshez hasonló mozdulataim (nem olyan látványos.. mármint tuti mindenki észreveszi, de nem zavaró másoknak, úgy nem látványos). Én is le szeretnék szokni ezekről, de nem megy. :D
Ráadásul mi van, ha valaki nem is akar leszokni a cigiről? Alapvetően az ő egészsége.
(Bár, ne haragudjatok meg, dohányosok, azt utálom, amikor előttem mentek az utcán, a cigifüst telibe rám jön, megelőzni csak futva tudnálak, de én is sietek, így lemaradni se tudok. Ilyenkor az összes füstötöket én szívom. Na jó, hígul, nem az összes. Amúgy kimutathatóan nem káros szerintem ez se, csak a szagát érezni.)
Egyik ősöm cigizett, de az erkélyen vagy a folyosón (télen is). Így mi bent kevés füstnek voltunk kitéve. Így viszont a szomszéd kapott egy picike füstszagocskát. Ha az ősöm bent dohányzott volna, akkor a passzív dohányzás miatt a mi egészségünket is károsította volna plusz a sajátját is sokkal jobban a saját passzív dohányzása miatt.
Viszont hozzám néha elég erősen bejön és meggyőződésem, hogy ledobják a csikket, ami a lakásom közelében áll meg és ott még füstöl egy kicsit. Több hely is van, ahol fenn tud akadni. Pl. a muskátlimban sajnos szoktam találni. :(
Egyébként ha a felettetek lakó kismama az egészsége miatt aggódik, akkor kíváncsi lennék, amúgy mennyire él egészségesen. Testmozgás? Tudtommal van, amit terhesen is lehet, de ha nem is, előtte? Zöldség-gyümölcsfogyasztás? Sófogyasztás? Cukorfogyasztás? Iszik elegendő vizet? Ugye vizet és nem cukros üdítőt?
Könnyebb ám a másik által okozott (esetleges) hatás miatt rinyálni, mint az életmódunkra odafigyelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!