Mi egyéb megoldás van még? (dohányzás)
10 emeletes panel 7. emeletén lakunk immár 5 éve.
Nem olyan rég (durván 8-9 hónapja) beköltözött fölénk egy fiatal pár, egy kb 4-5 éves gyerekkel. Mindkettőnknek van erkélye, én néha odakint szoktam cigizni, néha pedig a konyhában. Távfűtés van, se én, se a férjem nem szeretjük a nagyon meleget, így sokszor van nyitva az ablak.
A hölgy többször jött már le, hogy őt baromira zavarja a cigifüst és ugyan ne az erkélyen szívjam már. Nem vagyok láncdohányos, eddig is kb naponta 5-6 szál cigit szívtam, többségét még csak nem is az erkélyen.
A stílusa számomra bicskanyitogató volt, így hozzá hasonló stílusban reagáltam, miszerint az erkély is a lakásunk része és jogom van ott cigizni. Továbbá mondtam, hogy mindennap kb ekkor és ekkor szoktam dohányozni (reggel kávé mellé, ebéd után stb), addig tartsa zárva az ablakát, nem fog belehalni napi 5*10 perc csukott ablakba.
Ettől független kevesebbet jártam ki (max napi 1-2x) és főként a konyhában szívtam, nyitott vagy bukón lévő ablakkal.
A mi és a mellettünk lévő panel között az utcán van egy "folyosó" szerűség, ami a panel hátuljához vezet, és ide nyílik mindenki konyha ablaka.
Nemsokkal az első látogatás után, épp a konyhában cigiztem, mikor megint jött a hölgyike, hogy mit nem értek azon, hogy őt zavarja és különben is ő terhes. Mondom, ekkor a konyhában cigiztem, az ablak bukón volt csak, közben főztem is, tettem-vettem. Megmondtam, hogy így is kevesebbet járok ki a saját erkélyemre, de ne akarja már megszabni, hogy hol cigizhetek és hol nem a saját lakásomban, csukja be az ablakát akkor.
Utána megint lejött pár héttel később, amikor is az ablak amúgy zárva volt, az erkélyajtónk volt résnyire nyitva, de az bőven messzebb van a konyhától. És megint nyekergett egy sort és szajkózta, hogy ő terhes és legyek már erre tisztelettel. Itt telt be a pohár és elküldtem melegebb éghajlatra. Nem az én felelősségem az, hogy ő terhes és nem fogok a saját lakásomban vigyázzban állni, főleg hogy a b*unkó stílusa ellenére is változtattam, de neki ez sem felelt meg.
Az ő gyereke is egész nap visongat, meg bömböl, fel-alá ugrálgat, aztán mégsem rohantam kioktatni, ezt meg is mondtam neki, hogy mi is elviseljük az ő lányának a bömbölését. Erre besértődött, hogy de hisz a lánya csak egy kisgyerek és nehogy már engem ez annyira zavarjon, mint őt a füst. Mondtam, hogy pedig de, szóval erre a beszélgetésre visszatérhetünk, ha megnevelte a gyerekét és ők is megtanulnak emberi módon járkálni a lakásban, sarok odavágás nélkül, majd becsuktam az ajtót. Jelenleg itt tart a dolog.
Én elsőre is próbáltam némiképp alkalmazkodni, de azt nem tűröm, hogy más akarja megmondani nekem, hogy cigizhetek-e a lakásomban vagy mit csinálhatok úgy általánosságban, főleg hogy nem volt képes normálisan kommunikálni, hanem egyből flegmázott.
Azt nem várhatja el, hogy soha többé ne gyújtsak rá a saját otthonomban, mert ő terhes vagy mert őt zavarja. Minket is zavar a folyamatosan beömlő büdös kajaszag, az hogy dübögnek, az hogy a mellettünk lévő kutyája rendszeresen begőzöl és ugat megállás nélkül, de egy panel többek között ezzel is jár, nem fog mindenki a másik kénye-kedve szerint pattogni.
Mi egyebet lehet még tenni? Kezdjük unni, hogy rendszeresen fut le flegmázni, ez már kb zaklatás.
Annyit megtettünk, hogy a folyosórészünkön 3 lakás van összesen és holnap felszereltetünk közösen a másik 2 szomszéddal egy, a folyosót lezáró rácsot, amihez csak nekünk lesz kulcsunk, így bejönni nem fog tudni az ajtónkig, hogy aztán ott dörömböljön. Ezen kívül más tipp?
Én is tudnék naponta min. 2x okot találni arra, hogy felcaplassak és zaklassam, hogy zavar ez meg zavar az, mégsem teszem.
Azt meg se említsük, hogy egy elég forgalmas úttól lakunk nem messze, egész nap jönnek-mennek az autók, buszok, az azokból kiáramló kipufogógáz pedig sokkal károsabb, amiatt mégsem nyavalyog senki..
Miért kéne bármiféle racionális ok rá? Nem te szívod, neked nem mindegy?
Az emberek amúgy meghalni és nem dögleni szoktak, egyrészt, másrészt az is ugyanúgy meghal, aki nem cigizik és egyáltalán nem garancia, hogy később fog, mint a dohányos.
És nem, nem azért megyek ki, hogy ne legyen büdös a lakásba, hanem mert az erkély is a lakásom része és jól esik néha kiülni oda egy csésze kávéval vagy egy pohár borral és elszívni egy cigit. Nem egész álló nap ott füstölök direkt a másik orra alá, tehát ne túlozzunk, hogy miattam egész álló nap nem tud szellőztetni. És nem a szomszéd lakásában állva "füstölök", hanem a sajátoméban. A szél irányára sajnos nincs ráhatásom, de ha valakit ennyire zavar, akkor ő maga is be tudja csukni arra az 5 percre az ablakát, nem kell egész álló nap szellőztetni.
De a ló túl felére se essünk, hogy én ne használjam az erkélyem, plusz az ablakomat se merjem kinyitni és még azt is megszabják a lakásom melyik részén, hogy cigizhetek.
De hát láthatóan van, akinek semmi nem jó, mert ha a lakásban cigizel, úgy hogy nyitva az ablak nem jó, ha az erkélyen nem jó, ha becsukod az ablakot sem jó, ha meg lemész a lépcsőház elé sem jó. Azért na. Van, akinek tényleg semmi nem jó, ezzel nem tud az ember mit kezdeni.
Jó ennyi erővel tiltsák be a társasházakat.
Gyereket se muszáj panelba vállalni mégis mindenhol dübörögnek az aprotalpak. De még hagyján mert az legalább gyerek, S nem kutya ami aztán hotfelesleges lakásba mégis már a kijárási korlátozás is csak a kutyaszaratas körül forgott.
Na mindegy én se nem cigizem se nem városban lakom nem is értem a városi embereket de szerencsére ők nem akarnak idejonni tehát nincs más út mint elviselni egymást.
Jó, ennyi erővel senki ne tegye ki a lábát a lakásból, sőt kívülről szigetelje körbe magát, zárba az ablakokat és üljön a négy fal között. És lehetőleg levegőt se vegyen, mert ki tudja mit szív be? Így gondoltad...?
Nem kell ide keverni a covidot most, mert ez már évek óta fennálló konfliktus panelekban, továbbá az élet sem állhat meg a vírus miatt, az emberek dolgozni járnak, buszoznak, boltba járnak stb, nem lehet elkerülni 100%-ig, sajnos ez van.
De ennek semmi köze a szabadon való cigizéshez meg az erkélyen való cigizéshez, ne fogjuk már a covidot is erre.
Már lassan ott tartunk, hogy némelyek mindenhol betiltanák a cigit, mert se a szabadban, se az erkélyen, se a lakásodban, se sehol. Hát azért ez messze nem így működik.
Arra a cikkre, amit te idetettél, a megoldás, ha nem lélegzel kb.
És nekünk miért kéne eltűrni azt, hogy a saját otthonomban, amiért mi dolgoztunk keményen, más mondja meg, hogy mit csinálhatok?? Ugyanaz.
Nem csak nektek vannak jogaitok, nekünk is.
Arról miért nem esik szó, hogy pl kocsiba ülni se muszáj, mégis millióan használják, ezzel ezerszer jobban szennyezve a levegőt? Az talán nem baj? Az ablakot kinyitva vagy az utcán sétálva sem friss levegőt szívsz, de az nem gond, ugye? Egy nap alatt, míg munkába mész és haza, sokkal több szart nyelsz be a kocsik által, mint a cigifüst által.
Na jól van, ennyi erővel már maga az is durván szennyezi a levegőt és minden mást, hogy egyáltalán létezünk és hogy ennyien lakjuk a Földet. Hisz eleve túlnépesedés van, mégis sorozatban szülnek az emberek.
A napi rengeteg repülő, busz és egyéb járatok, a millió autó iszonyatos módon szennyezi a levegőt, pedig aztán valóban nem muszáj a sarki boltig is kocsival menni, se külföldre utazni repülővel, mégis rengetegen veszik igénybe ezeket az eszközöket.
Ezek sokkalta jobban beszennyezik a levegőt, mint az hogy a szomszéd rágyújtott, de ebbe nyilván egyszerűbb belekötni, mint a fentiekbe.
Akkor most én is kérdezhetem, hogy nekem miért kell ezeket eltűrnöm?
Azt hogy vidéken a sok nénike fogja a száraz levelet és a kert végében órákon át égeti, csak úgy füstöl, mondván péntek van, ma lehet? Vagy akik fával tüzelnek, meg lehet nézni milyen koromfekete füst ömlik ki a kéményükből, mert sokan minden szart is beledobnak, hogy hadd égjen. Az tudja csak igazán bebüdösíteni a kiteregetett ruhákat. Számomra ezek milliószor idegesítőbbek, pedig nem cigizek, soha nem is cigiztem, de nem hiszek többet magamról, mint kéne és nem akarom megszabni a szomszédnak, hogy a saját otthonában mit csinálhat. Törvényi keretek között ugyanis mindenki úgy használja a lakását, ahogy szeretné, ez van. Akinek nem tetszik, hogy egy panelban sokan élnek és minimálisan alkalmazkodni kell a másikhoz, az ne költözzön ilyen helyre.
Úgyhogy ne lepődj meg, ha a szomszédnéni megint patáliázni fog.
Meg máshol is szóvá fogják tenni a bagózást. De annyira vicces, hogy utcán, mindenhol kötelező a maszk, bagózni meg simán lehet. Erkélyen is. Nonszensz az egész. Nem, nem a te egészséged miatt, az legyen csak a te vajod, a másé miatt.
"Arról is szót ejtett, hogy a dohányosok körében nagyobb a szövődmény kialakulásának a lehetősége, illetve beszélt arról is, hogy zárt helyeken minél többet szellőztessünk. Müller Cecília felhívta a figyelmet:
A dohányzás és az e-cigaretta is fogékonyabbá teszi az embereket arra, hogy elkapják a koronavírust, és a betegség lefolyása is súlyosabb szövődmények alakulhatnak ki náluk. Az erozol cseppekben utazhat is a vírus, így azok is veszélyeztetettebbek, akik egy fertőzött dohányzó közelében vannak. Az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség is ugyanúgy szövődményeket okozhat. Fontos a beltéri levegő minőségére is figyelni, minél gyakrabban cserélni kell, a szellőztetés ugyanis csökkenti a fertőzés kockázatát."
21 higgadj le, mert téged nem a cigifüst meg a korona fog elvinni, hanem egy stroke.
Ne nevettesd ki magad, a cigi így működik, amit beszívsz, azt nem tudod bent tartani, ki kell fújni. Ha tetszik, ha nem. Ennyi erővel te meg egyáltalán ne lélegezz, így garantáltan SEMMIT nem fogsz beszívni.
A cikkről: te nem cigizel, nem de?? Akkor mit aggodalmaskodsz? Hisz épp arról van szó, hogy nagyobb veszélyben lehetne a dohányzók, ha te nem vagy az, örülj neki és éld tovább az életed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!