Közös albérlet gyerekkel? Mit gondoltok?
Egy osztott házban élek, csak a szobát bérlem. Ide költözött hozzánk egy anyuka egy 11 éves gyerekkel, erre eddig soha nem volt példa. Mikor idejöttek bemutatkozni próbáltunk korrektek lenni, szóltunk, hogy ez nem egy gyerekbarát ház( hétvégente szoktunk bulizni, olyankor a lakótársaim kábítószert is használnak, nem sokat, de használnak) mégis ide költöztek.
A gyerek neveletlen, hisztis, tiszteletlen, nem képesek tartani a házi szabályokat, koszosan hagyják a WC t, a konyhában csak gyűlik utánuk a szennyes. Ráadásul a gyereket itthon hagyják felügyelet nélkül. Illetve velünk, csak erről nekünk nem szól senki.
Ez nem egy hivatalos albérlet, szóval a főbérlővel nem tudunk sajnos sokat kezdeni.
Lett volna más választásuk is, nem lett volna muszáj nekik ideköltözni.
Túlreagálom? Vagy csak szerintem nem lehet elvárni 3 idegen huszonévestől, hogy tűrjenek el egy gyereket? Sőt az, hogy “vigyázzanak is rá”?
Szerintetek ez nem felelőtlenség?
Barmi történik itthon, amíg a szülei nincsenek vele, az a mi felelősségünk?
(A gyerek önjelölt Szakács, tegnap majdnem felgyújtotta a konyhát, mert nem volt hajlanó tükörtojást enni, amit az anyja csinált neki vacsorára, ő nekiállt “levest” főzni.
(Leves=hagyma sok olajon, paprika, kolbász és a forró felhevült bő olajra negyed pohár víz, amit anyuci végignézett és közben dicsérgette a fiacskajat, hogy milyen ügyesen főz. Azóta is ott rohad a tűzhelyen, szépen körbe csopogtetve az egész tűzhely olajjal meg zsírral)
24/l
"Ti viszont minek vettétek be őket? Ha ti bérlitek akkor ti szabályozzátok hogy ki költözhet oda, és kivel osztjátok meg a költségeket."
Nem így van. Azt a tulajdonos dönti el egyedül.
Azt mondja, nem hivatalos albérlet.
Én úgy értettem hogy kivette valaki, és megosztotta. Rengetegen csinálják ezt. Egyvalaki tartja a kapcsolatot a tulajjal, ő dönti el hogy kikkel akarja megosztani a bérleményt, ő szedi be a többiektől a pénzt, és adja a tulajnak.
6, pontosan ezért gondoltam hogy ez a tipikus megosztós cucc van náluk. Rengeteg fiatal így él.
Egyvalaki kiveszi és keres maga mellé minden szobába valakit akivel megosztja a költségeket.
Nem igazán értem (és ahogy látom mások sem), hogy mi a teljes sztori.
Ki döntött arról, hogy beköltözzenek?
Ti miért hagytátok?
Ki felel a lakókért?
Miért hagyjátok nekik ezeket a dolgokat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!