Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Lehet bármit kezdeni az ilyen...

Lehet bármit kezdeni az ilyen szomszéddal? Vagy ez így tényleg jól van?

Figyelt kérdés

2 gondom is van. Az egyik, hogy többedjére fordul elő, hogy a szomszéd fél 1-háromnegyed 1 körül áll neki füvet nyírni, kicsivel azután hogy el tudtam altatni a lányomat. Nehéz alvó és mostanság kint az udvaron altatom babakocsiban a friss levegőn, úgy egész hamar elalszik. Erre a szomszéd ma is 12:40-kor nekiállt füvet nyírni, a héten már másodjára, de fordult már ilyen elő korábban is. Ahogy kijön a házból egyből rálát a kertünkre, láthatja hogy ott alszik a baba, de tojik rá. A másik, hogy rendszeresen cigiznek a kertben, a füst meg persze átjön... Kimegyünk a friss levegőre a gyerekkel, erre a cigifüstöt kell szagolja. Ma viszont betelt a pohár, nagyon felhúztam magam mikor megint 12:40kor állt neki búgatni a hülye fűnyírót és átmentem kissé dühösen megkérdezni, hogy ugyan nem lehetne-e más időpontban füvet vágni, mert épp most aludt el a lányom és ez már sokadik, hogy miatta ébred és az is rém zavaró, hogy folyamat a büdös cigijüket kell szagolni. Erre még nekiállt feljebb és elküldött a fenébe, hogy mégis kinek képzelem én magam, hogy megszabjam neki mit csinált a saját kertjében és mit nem és hogy én nem gondolom majd azt komolyan, hogy ő az én lányomhoz meg az ő alvási szokásaihoz fog alkalmazkodni, nem az ő baja, hogy nekem gyerekem van, vigyem be a kölkömet a házba, aztán altassam ott, ha ennyire zavaró és ahhoz sincs semmi közöm, hogy ők hol cigiznek. Végén még hozzátette, hogy őt is baromira irritálja, amikor bömböl a lányom, mégsem jön verni a palávert....

Most ez komoly? Ennyire nem képesek minimális empátiát tanúsítani az emberek a másik felé?? Van bármi megoldás vagy szokjak hozzá, hogy ez van? És a legszebb, hogy még neki állt feljebb és ő küldött el melegebb éghajlatra, majd otthagyott, mondván letojja mit magyarázok, nem kíváncsi a tahó stílusomra....


2020. máj. 2. 16:19
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/110 anonim válasza:
57%
Lakóövezettől függően (, illetve településenként akár egyedi módon )van meghatározva, hogy mikortól számít az adott dolog csendháborításnak. Ha a szomszéd akkor zörög mikor ezt megteheti akkor sajnos ezt el kell fogadni. A cigivel meg nem tudsz mit kezdeni , de még mindig jobb helyzetben vagy mint a panelosok. Sajnálom . Esetleg próbáld meg kedvesen megkérni. Jobb ötletem sajnos nincs. Talán majd jön valaki és mond valamit és lesz valahogy.
2020. máj. 2. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/110 anonim ***** válasza:
79%
költözz el , de ha csak ennyi gond van a mostani szomszédoddal akkor ettől csak rosszabb lesz
2020. máj. 2. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/110 anonim ***** válasza:
94%
Igaza van. Nem az ő gyereke, nem az ő baja. A leirtak alapján gondolom kertes házban éltek. Ne mondd már h meterekrol is érzed a cigi füstöt. Ő ráadásul eddig tökre elfogado volt a lányod bomboleset illetoen, erre te odamesz hepajkodni. A saját portáján mindenki azt csinál, amit akar.
2020. máj. 2. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/110 Dr.med.habil. Genya ***** válasza:
95%

Teljesen igaza van a szomszedodnak. Ha reggel nyirna a fuvet vagy kora este, neked sose lenne jo. Mas mindent megadna, hogy ilyne idobe nyirja a szomszed a fuvet. Es igen, o evekig fogja hallgatni hogy ordit a gyereked idegesitoen.

Amugy meg te mentel at, duhosen, ugatni, nem normalis hangnemben...

Attol hogy lett egy gyereked, nem lettetek a vilag kozepe, mar bocs.

2020. máj. 2. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/110 anonim ***** válasza:
97%
Nehogy már 100 km-es körzetben csöndben kelljen lenni csak azért mert gyereked van....igaza van a szomszédnak. Vidd be a házba aludni.
2020. máj. 2. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/110 anonim ***** válasza:
8%

Szerintem sajnos tulajdonképpen igaza van a szomszédodnak is, meg persze neked is, mivel a saját telkén azt csinál végülis, amit csak akar, és akkor, amikor akarja.

Persze kivétel ez alól ha éjjel akarná csinálni vagy hangosan.

A fűnyíró nem számít kimondottan hangos dolognak szerintem /pláne nappal/, a kopácsolás vagy a zene hangosan hallgatása viszont igen.

Persze lehetne kíméletesebb, és ezután máskor nyírhatná a füvet, de amint olvasom erre nem hajlandó.

A cigi esetében meg sajnos megint csak szabadon választott, hogy mikor szívja a saját telkén.

De ebben is lehetne toleránsabb, hogy nem ott cigizik, vagy nem akkor, amikor ti is kint vagytok éppen, dehát ahogy olvasom ebben sem hajlandó sajnos kompromisszumot kötni.

Te megtetted, amit tudtál, szóltál neki, neki illett volna legalább annyit mondania, hogy rendben, megpróbálok ezekre a dolgokra ezután jobban odafigyelni.

Ez kb. olyan, mint amikor a felettem lakó szomszédok rendszeresen zuhogtak, zörögtek, hangoskodtak 2 kisgyerekkel, és amikor szólva lett nekik érte, akkor még nekik állt feljebb ugyanígy.

Igen, sajnos nincs empátia sok emberben, legalább annyit mondhatnának, hogy elnézést, megpróbálok erre figyelni ezentúl, de nem, erre sokan sajnos képtelenek.

Szóval igazából nincs erre igazán jó megoldás így, hogy ők nem hajlandóak változtatni.

Így te talán csak azt teheted, hogy más időpontban viszed ki a lányodat altatni, illetve inkább csak akkor tartózkodtok a kertben, amikor látjátok, hogy nem cigiznek a szomszédban.

2020. máj. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/110 anonim ***** válasza:
91%
Már elnézést, de mégis miért lenne a szomszéd idióta?! Agyam eldobom, de tényleg. Miért kéne bárkinek alkalmazkodnia a kérdező gyerekéhez és ahhoz, hogy ő mikor és hol és hogy alszik?? Szóval, ha a kérdező drága lánya 12-től alszik mondjuk fél 2-ig vagy 2-ig, akkor álljon meg az élet és senki ne csináljon semmit, mert az ő gyereke alszik? Ne vicceljünk már! A kérdésből kiderül az is, hogy a kérdező sem épp kulturált stílusban szólt a szomszédnak, érthető hogy nem tetszett neki sem az, hogy el akarják számoltatni. A cigizés meg abszolút no komment, mégis hol gyújtson rá az ember, ha nem a saját otthonában/kertjében??! Nem is értem hogy jön bárki ahhoz, hogy meg akarja szabni a másiknak, hogy mit csinálhat a saját ingatlanában, ráadásul abszolút semmit törvénybe ütközőt nem csinált a szomszéd, nem lehet mindenkinek az elvárásaihoz alkalmazkodni. Az ez alatti kérdésben meg az a probléma, hogy reggel fél 9kor nyír füvet a szomszéd, itt az, hogy délután nyír füvet, nem is értem... Nyilván ti is zavartok másokat, mint ahogy meg is mondta a szomszéd, hogy őket is idegesíti a lányod bőgése, de ez van, kénytelen vagy alkalmazkodni valamilyen szinten, nem fog mindneki a te kedved szerint pattogni!
2020. máj. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/110 anonim ***** válasza:
97%
Már megbocsáss, de ha családi házas,sorházas helyen vagy, akkor mindenki azt csinál a kertjében amit akar. Kint szívja a cigit, mert bent nem akarja. Ebből max akkor csinálhatnál problémát, ha a csikkek nálad landolnának. Füvet is mikor nyírjon? Reggel gondolom nem akar senkit felverni, meg este se zavarná ezzel az embereket. Te meg ha tudod mikor szokta, akkor altasd bent a gyereket. Ne várd el azt, attól hogy neked babád van, akkor mindenki lábujjhegyen járjon. Őt meg a gyerek zavarja, most még csak időnként bömböl, de nem sokára visítva fog játszani a kertben. Szokj hozzá vagy költözz el, de ilyenek miatt tuti nem szólnék szomszédnak.
2020. máj. 2. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/110 anonim ***** válasza:
67%

Ha amúgy eddig jó viszonyban voltatok, átmehetsz egy kis sütivel elnézést kérni hogy idegességedben nekiestél, és hogy szeretnél olyan megoldást találni, ami neki is, nektek is jó. Tapasztalatom szerint a legtöbb emberrel lehet kompromisszumot kötni, általában nem az a kifejezett céljuk, hogy rossz legyen a másiknak.

Ha ő a kivétel, akkor sajnos csak a megszoksz vagy megszöksz marad :(

2020. máj. 2. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/110 anonim ***** válasza:
96%
Maximálisan igaza van a szomszédnak! Mégis mikor nyírjon akkor füvet?? Ha reggel nyírná, nyilván az lenne baj, mint ahogy erről is volt ma kérdés, de az sem jó, ha délután vágja, mert hát a gyerek. Ne haragudj, de a TE gyereked, a TE bajod, altasd bent, aztán ennyi. Még a szomszéd a szemét, aki nem hajlandó kompromisszumra..🤦‍♀️🤦‍♀️ Mert talán a szomszéd alkalmazkodik ahhoz, hogy a másikat zavarja a kölyke bömbölése?? Áttrappol a szomszédhoz, b*unkón kérdőre vonja és kövezelőzik mert hát ő kinyomott magából egy gyereket és még a szomszéd a szemét? Na ne már. Cigizni még hadd cigizhessen már a saját kertjében, ennyi erővel akkor ő is mondhatná, hogy vidd be a házba a lányod, mert irritálja a bőgése. Itt nem a szomszéddal van a baj, hanem a kérdezővel, aki azt hiszi, hogy csak mert ő szült, mindenkinek hozzá és a csodás gyerekéhez kell alkalmazkodjon.
2020. máj. 2. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!