Lehet rendőrt hívni ilyen esetben?
Sajnos epilepsziás vagyok, a szomszéd légkondija az ajtóm alatt van és extrémen berezonál+pulzál, ami nekem kiválthat rohamot és rosszullétet, mindenképp szenvedek. Megoróbáltam beszélni vele, abszolút közömbös volt, konkrétan azt mondta, nem érdekli a problémám. Nekem viszont már lett azóta egy rohamom, és több rosszullétem is. Szeptember óta lehetetlen kommunikálni az illetővel. A fenti lakók támogatnak, közösen mentünk le kopogni, csengetni, semmi. Szándékosan nem nyitotta, a közös képviselőnek sem! Írt egy emailt a lakás tulajának, hogy a fenti lakó egészségügyi kockázataira hivatkozva kéri, hogy szüntessék meg a problémát. A tulaj a szomszéd lánya, tehát az anyja lakik ott. Azt mondták, hívnak szerelőt, és azért kapcsolják be a légkondit, mert azzal szellőztetnek a dohányfüst megrekedése miatt.
De ennek ellenére sem használ semmi, feljelentést tehetünk, de az elhúzódhat hónapokra is, illetve én folyamatosan rosszul vagyok, főleg egy fáradt és hosszú nap után hazaérve.
Megfenyegettem, hogy rendőrt hívok, de lenne értelme? Tudnának valamit tenni? Nincs pénzem elköltözni, és egy ilyen ember miatt nem fogom a lakásomat/otthonomat elhagyni.
Azért kíváncsi vagyok, hogy melyik az a légkondi amelyik most október végén be van kapcsolva. Az időjárás olyan, hogy se hűteni se fűteni nem kell most. Ez a szellőztetés nagyon kamuszagú. A cigifüstöt egy ablaknyitással egyzserűbb eltüntetni. De tegyük fel hogy igazad van és így szellőztetnek. Mivel a zaj nem üti meg azt a szintet amiért csendháborításért lehet tenni valamit, ezért nem tudsz mit kezdeni. Ezzel az erővel az ablakod alatt lévő parkoló autókat is hibáztathatod a betegséged miatt.
Feljelenteni fel lehet, de a zsaruk kiröhögnek (jogosan). Gondolom mindenre kiterjedő hatástanulmány alapján hoztad meg a tévedhetetlen következtetést diagnózist a rohamaiddal kapcsolatban. Mit szólnál ha a szomszéd meg azért jelentene fel mert szerinte a te tévézési szokásaid miatt kap epilepsziás rohamot?
Javaslom pontosabban azonosítsd be zajt (érzésem szerint csak egy mosógép lehet valamelyik panelban) és majd ezután lépj. Keress fel egy szakembert!
... De ha neked hangos, akkor aki bekapcsolja annak nem az?
Istenem... az epilepszia nem egy olyan betegseg mint amikor valaki nem tud sz*rni, ha egyedül rohamot kap par perc alatt megfulladhat. Gyogyszer mellett is jon a roham csak epp kevesebbszer mintha nem szedne. Az ugralo kep hogy okozhat rohamot ha a rezonacio nem? Barmi kivalthatja.
Na mindegy nemis akartam hozzaszolni csak felhuztam magam 😄
ha annyira szar lenne az a légkondi, hogy az egész lakás rezonál tőle, akkor ők sem használnák
1) vagy képzelődsz
2) vagy ha valóban ennyire szar, akkor lehet birtokvédelmi eljárást kezdeményezni
3) ha nem kamu és ennyire rezeg egy szar légkonditól az épület, akkor ott statikai problémák is vannak
de a kérdésedre a válasz, polgárjogi vitád van, semmi köze hozzá a rendőrnek
+1) volt pár epilepsziással dolgom, egyszerűen hazudsz, vagy ennyire nem vagy tisztában a betegségeddel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!