Lehet rendőrt hívni ilyen esetben?
Sajnos epilepsziás vagyok, a szomszéd légkondija az ajtóm alatt van és extrémen berezonál+pulzál, ami nekem kiválthat rohamot és rosszullétet, mindenképp szenvedek. Megoróbáltam beszélni vele, abszolút közömbös volt, konkrétan azt mondta, nem érdekli a problémám. Nekem viszont már lett azóta egy rohamom, és több rosszullétem is. Szeptember óta lehetetlen kommunikálni az illetővel. A fenti lakók támogatnak, közösen mentünk le kopogni, csengetni, semmi. Szándékosan nem nyitotta, a közös képviselőnek sem! Írt egy emailt a lakás tulajának, hogy a fenti lakó egészségügyi kockázataira hivatkozva kéri, hogy szüntessék meg a problémát. A tulaj a szomszéd lánya, tehát az anyja lakik ott. Azt mondták, hívnak szerelőt, és azért kapcsolják be a légkondit, mert azzal szellőztetnek a dohányfüst megrekedése miatt.
De ennek ellenére sem használ semmi, feljelentést tehetünk, de az elhúzódhat hónapokra is, illetve én folyamatosan rosszul vagyok, főleg egy fáradt és hosszú nap után hazaérve.
Megfenyegettem, hogy rendőrt hívok, de lenne értelme? Tudnának valamit tenni? Nincs pénzem elköltözni, és egy ilyen ember miatt nem fogom a lakásomat/otthonomat elhagyni.
Végül is akkor annyi konstruktivitás van a rezegtetőben, hogy ő is meg akarja szüntetni a problémát. Ha bérlő, jogos, hogy a tulajdonostól várja ezt (bár én inkább megbeszélném vele, hogy elintézem, és a lakbérből levonom).
Innentől már a tulajdonos, tehát a szomszédod lánya a felelős, ha késlekedés van. Mivel a légkondisoknál tavasz vége, nyár eleje a dömping időszak, ha most, ősszel keresik meg őket, valószínűleg pár napon belül jönni fognak. Mondjuk, ha a bérlő helyében lennék, akkor addig már nem használnám a légkondit a békesség kedvéért. Nem is értem, nyitott ablakon hogyan nem lehet kiszellőztetni. Régen sehol nem volt légkondi, és akkor is dohányoztak lakásban (még többen, mint most).
Szóval most már ne fenyegesd rendőrrel, egyrészt, mert úgysem az ő dolguk, másrészt ő ezután is ott marad, tehát neked is érdeked lenne a normális viszony fenntartása.
Mondjuk, ha anyuka ott lakik, holtbiztos, hogy tudott a problémáról. Én a helyében réges rég kerestem volna már megoldást erre (gyerekemmel egyeztetve), nem vártam volna arra, hogy egy beteg ember állapota súlyosbodjon, a bérlőmet megutálják, békétlenség, veszekedés legyen a házban, rendőrrel fenyegesse egyik lakó a másikat.
Őszintén szólva nem szívesen laknék ilyen nemtörődöm emberek között.
De gonoszak vagytok. Gondolom, ti nem szólnátok, ha valami ott berregne nektek, olyan hangerővel, ami zavaró.
Meg nyilván a többi szomszéd is azért segít, mert nem is valós a probléma.
A rinya ugyanaz.
Ahogy én látom, te csak az empátiára apellálsz, de azt nyilván nem kaptad meg.
Tereld hivatalos útra, aztán majd kiderül, hogy jogos-e a kérésed. Ha igen, eltűnik onnan, ha nem, akkor akkor sem kötelessége figyelembe venni a bajodat, ha a fejed tetejére állsz sem.
Tök mindegy, hogy epilepsziás vagyok-e, ne zaklass másokat, ezen van a hangsúly. Az én migrénem sem szokott senkit érdekelni, de én nem is várom el, hogy körülöttem forogjon a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!