Milyen ember az, aki utálja a gyerekeket?

Én egy gyereknek sem kívánok rosszat, és főleg nem okozna örömet, ha baj érne egy kisgyereket/kisbabát.

Ettől függetlenül pl. én sem szeretem őket úgy alapból. Úgy mondom, hogy nem hiányoznak a közelembe. Szülésem előtt is ilyen voltam, akkor mindig mondták az "okosok", hogy majd ha lesz sajátom, megváltozom. Lett sajátom, mégsem változtam meg. (Az enyémmel minden percét élveztem a baba/kisgyerek kornak is, de másé ugyanúgy idegesített.) Családunkban is van kisgyerek, és elvárás szintjén megy az, hogy miért nem megyek, miért nem vagyok tőle elájulva, stb. Hát mert nem. A saját okos évesem már kirepült, innentől pont nem akarom az időmet ilyesmivel tölteni.

"Kb. azt is kérdezhettem volna, milyen emberek azok, akik utálják a zsidókat, cigányokat, melegeket, nagycsaládosokat, szegényeket, gazdagokat...."

Nem ugyanaz, nagyon ferdítesz, csak hogy rossz színben tüntesd fel őket.

Az, hogy utálsz valakit, aki ragad, nyáladzik, hangos, visít, vonyít, neked szalad, beléd keni a koszos kezét, rugdossa a széked, kárt okoz, és nem szól rá senki, és te sem szólhatsz rá, az igenis idegesítő, és ritka, ha egy gyerek kussban tud maradni, vagy legalábbis emberként viselkedjen.

A te véresszájú hozzáállásod se a legjobb.

Ha majd a szülők újra nevelik a gyerekeket és nekem nem hulla fáradtan, munkából hazafelé, éhesen és kimerült idegekkel kell a visító és neveletlen kölyköket hallgatni, talán én is közömbös lennék gyűlölet helyett. Habár én a szülőket verném meg. A gyereket nevelni _kell_, nem csak a támogatásokért kipottyantani.

Közösség vagyunk, nem csak az egyik félnek kell mindig tekintettel lennie másokra, hanem mindenkinek mindenkire. És ezt valamikor meg kellene tanulnia az embernek. Minél kisebb kortól kezdik, annál jobb.

Engem is neveltek annak idején. Képes is vagyok arra, hogy tekintettel legyek a környezetemre és nem teszek úgy, mintha a nap is miattam sütne. Csak sajnos egyedül vagyok ezzel.