Az introvertált, otthonülős emberek (főképp fiatalok) nem aggódnak azon, hogy életük legszebb éveit töltik a 4 falon, amikor annyi szuper nyári program és élmény várja őket?

Minden lényeges dolgot leírtak már előttem, de azért azt mindenképp kihangsúlyoznám, hogy az introvertált nem azt jelenti, hogy valaki otthonülős, sem azt, hogy depressziós. Nem igazán vagy tisztában a fogalmával. Egy introvertált embernek is vannak barátai, kapcsolatai. Ha nincsenek valakinek, az nem azért van, mert introvertált.

Ha te extrovertált vagy, és úgy szeretsz élni, hogy bulizol, az tök jó, de képzeld el, hogy nem minden ember ugyanolyan, és nem mindenkit ugyanaz tesz boldoggá.

Ha majd érettebb leszel, akkor majd megfogod érteni.

Most már így a végére szépen kiadtad magadból amúgy a gyűlöleted, valakire nagyon haragudhatsz.:D

Idōnként szoktam járni olyan eseményekre, amit valóban érdekesnek érzek, pl. egy remek koncert, olyan elōadóktól, akiket szeretek. Utazgatni is szeretek, amikor épp van rá lehetōségem.

Számomra nem abból áll a boldogság, hogy egyfolytába, ha kell ha nem diszkóban lógjak, vagy strandokon, nem vagyok kíváncsi a “dögös pasikra/csajokra” sem.

Nem mindenkinek szuper minden nyári program. Lehet, hogy neked elèg pusztán annyi, hogy riszáld magad valahol és tombolj, neked ettōl lesz “szuper” valami, másiknak nem elég, több okuk kell legyen arra, hogy érdekesnek tartsanak egy nyári programot.

Számomra pozitív élményt jelent inkább ismerkedōs programok, pl. egy táborban, kimenni sétálni, kávézni/sörözni értelmes jó barátokkal, akikkel jó beszélgetést megejtünk, azonkívūl kirándulni, túrázni, na meg sport programok, kultúrális események.

A fenének kell a részeges bulika, vagy hangos fesztivál, nem csak ennyibōl áll az élet, furcsállom, hogy neked a szociális programok csak ennyiben merülnek ki. A magadfajta emberek miatt menekülnek az introvertáltak a “szociális programoktól”, pedig nagyon sokfèle jó program is létezik.

Ha emberek közé kell mennem, befeszülök. Minél több az ember, annál rosszabbul érzem magam.

Nekem eddig sikerült leélni az életemet úgy, hogy könyvekről meg sorozatokról is beszélek, mindig volt hozzá, aki lelkesedett, mint én.

Annyi hülyeség van ebben a kérdésben, hogy az már fáj. Én introvertált vagyok és valóban nem hatnak meg a fesztiválok. Nem szeretem ha a túl hangis zene miatt nem lehet beszélgetni, nem szeretem ha mindenhol primitív nagypofájú kihaénnem tahók hangoskodnak, nem szeretem azt ha valahol egyértelműen le akarnak húzni stb.

És, nem is biztos, hogy ezek a legszebb évek, ez mindenkinek egyénfüggő...

És mire fogok emlékezni? Hogy orvosként számos embernek segítettem, és emlékezni fogok azokra is akik a kezeim között haltak meg. Emlékezni fogok Magyarország csodás tájaira amit az Országos Kék Körön végigtúráztam. Emlékezni fogok, Finnország tavaira, Velence sikátoraira, Norvégia parkjaira, Szlovákia szurdokaira, bérceire, váraira, Amszterdam csatornáira és piroslámpás negyedére, Horvátország gyönyörű tengerpartjaira, Svájc hegyeire... És ez csak a valóság, a könyvek, filmek, játékok is csodás helyekre, történetekbe repíthetik az embert.

Őszintén sajnálom a hozzád hasonló embereket, akik számára a fiatalság kimerül abban, hogy állat módjára viselkedsz egy fesztiválon.

1.

Én elég sok dolog miatt aggódom, de speciel amiatt nem, hogy mire fogok vagy épp nem fogok emlékezni. Az életnek magának élek, vagy azétt, hogy "mire fogpk emlékezni"?!

Mondjuk az a vezérelvem, hogy úgy éljek, hogy a halálos ágyamon minél kevesebb dolgot bánjak meg, ehhez néha kipróbálok új dolgokat, igyekszem változtatni stb.

2.

Mint már írták, a féktelen bulizás és a 0 élet a 2 véglet, közte rengeteg dolog van.

3.

Én inkább egyedüllevős vagyok semmint otthonülős. Szívbaj nélkül elmegyek egyedül bringázni, uszodába, teljesítménytúrára és fotózni. Nőként. Egyedül.

4.

Viszont a hétköznapokon rengeteg inger ér, túlontúl túl sok az ember és sok a stressz is. Ha ezt nem pihenhetem ki egyedülléttel (mondom: nem feltétlen otthon ücsörgéssel), begolyózok, fel is kötöm magam.

Hidd el, legalább annyira nem értem azt, aki minden hétvégén pörög, emberek között van, mint ők engem.

5.

Nekem elemi szükségletem az alkotás. Legyen az egy tál főttkaja, egy rajz, 5 fotó vagy 2 teára való citromfűlevél a saját növényemről. Amit tanulok, konkrétan az is alkotás.

Én például azokat nem értem meg, akiknek nincs kreatív hobbijuk, az én szemszögemből nekik kevesebb az életük ennyivel.

6.

Azon dolgozom, hogy a totál nulla jövőképemből sz-ból, mert csak az van a kezem ügyében, várat tudjak építeni, úgy, hogy időről-időre végignézem, hogy amint végre eléri a 10 cm magasságot, le is omlik. Közben az egész bűzlik.

Emiatt pénzem semmi (magam is meglepődök, mi mindenre NEM költök), szabadidőm egézségtelenül kevés. Egyik sportom az úszás, ehhez képest a 2 kezem ujjai lehet elegendőek, hogy megszámoljam, hányszor voltam uszodában az elmúlt 3 évben.

Tehát én például a fentieken túl ezért IS megyek keveset ide-oda emberek közé. De a fesztivál, a bulik sohasem voltak az én világom.

7.

Nekem ezek nem a legszebb éveim, hanem a legpocsékabbak. Például most 3 hétig úgy stresszeltem valamin, hogy több kilót fogytam.

Azért, mert még nem nézek ki annyira rosszul és nincs annyi testi nyavalyám, ettől már a legszebb időszaknak kellene lennie?

8.

Nekem egy bringatúra, squash, biliárd, bowling, sörözős traccsolás többet ér, mint a buli, a "fiatalság meghatározója".