Miért van az, hogy a mostani fiatal férfiak nagy része már nem tud semmi otthon megszerelni?
Barátnőimtől is szoktam többször hallani, hogyha valami elromlik, akkor milyen nehéz jó szerelőt találni, sok idő mire kijön, drágán dolgozik stb. Mindig kérdezem, hogy a párjuk nem tudná megcsinálni? Ááá, ő nem ért hozzá, szét sem tudná szedni.
Nekem ez egy kicsit furcsa. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, nálunk soha nem járt szinte semmilyen szerelő, mert apukám mindig mindent megjavított. Legyen az elektromos készülék pl mosógép, bojler, kenyérpirító stb (egyedül a tv-vel és a számítógéppel nem tudott mit kezdeni), vagy akár eldugult a lefolyó, vagy egy konnektor nem működött, kitört az asztal lába, új ól kellett a kutyának, hegeszteni, forrasztani, fúrni kellett valamit, ő mindent ilyesmit megcsinált. Sőt a biciklimet, később robogómat sem kellett soha szervízbe vinni, mert azt is meg tudta javítani. Most már elmúlt 60, de amire még az erejéből képes, azt mind megoldja otthon. Hozzáteszem ezek közül egyik sem a szakmája, szimplán ilyen "ezermester".
Szerencsére apósom is ilyen, emiatt pedig a párom is, hiszen őt az apja mindenre megtanította.
Viszont ismerek olyan 30-as férfit, aki kb. azt sem tudja, hogy milyen villanykörte való az otthoni csillárba, és akkor is szerelőt hív, ha a wc eldugul.
Miért lett a mai férfiak nagy része ilyen? Miért nem értenek már az otthoni barkácsoláshoz, szereléshez?
(Kötekedések elkerülése végett: tisztelet a kivételnek, természetesen vannak ma is ezermester férfiak, és ez becsülendő, csak sajnos jóval kevesebben. Kérem a kötekedő hozzászólások mellőzését.)
A mai háztartási berendezések sokkal kifinomultabb technológiát képviselnek, aprólékosabb alkatrészekkel, chipekkel meg minden szirszrral. Régen fogtad aztán meghúztál egy kilazult csavart vagy a tömítőgyűrűt kicserélted a szerszámosládák segítségével... most különféle preciziós műszerekkel lehetne csak megszerelni egy mosógépet is, alkatrészeket meg nem gyártanak a gyártók mert nem lenne sokkal olcsóbb mint megvenni egy egész új eszközt.
A mostani berendezések tervezetten avulnak el, a gyártóknak érdeke hogy minden szrrá menjen 3-5 évvel gyártás után, hogy kellő volumenben termelődjön újra a kereslet. Azok a gyárak amik évtizedekre szóló és javítható gépeket állítottak elő régen, azok mind csődbe mentek vagy átálltak erre az új módszerre.
Lehet, hogy szakmunkás az apukád, a többiek meg nem.
Nálunk soha nem volt olyan férfi a családban, aki értett volna a szereléshez.
Egyrészt most már tényleg nehezebb szetszedni mondjuk egy mosógépet, de valakinek az apukája nem ilyen és akkor a fia se lesz valószínűleg ilyen, mert nincs kitől megtanulni
Barátom 20 éves, de ő is ilyen kis ezer mester, a saját biciklijet, motorját ő szereli, sőt egy másik robogó szereleset is elvállalta és a házban is apukájaval csináljak meg a legtöbb dolgot, pedig egyikük se ilyen-olyan szerelő 😃
Fogyasztás hozta ezt magával. Reklámok és egyéb dolgok folyamatosan azt mondják légy aktív, élvezd a pillanatot, neked ez jár és hasonló szövegek.
Mégis ki akar ma már pillanatát arra pazarolni, hogy megjavitson valamit? Vagy megtanulja azt, hogyan kell egy dugulást megoldani? Mikor ott van a szerelő, akinek ez a munkája.
Valami ilyesmiből eredhet ez.
"A mai háztartási berendezések sokkal kifinomultabb technológiát képviselnek"
apám (50es) ettől függetlenül ma is megjavít mindent, amit tud (elektronika kivételével)
Nem mindenkinek tanítják már meg otthon, hogy mit kell csinálni, a szerelés-barkácsolás meg pont nem olyan dolog, ami jön magától. Sok helyen már a technika óra is használhatatlan, mi pl. folyton csak ragasztgattunk műkörmös nőtanárral, mit mondjak, ott senki nem lett ezermester. Apámék idejében még széket is készítettek. Ő már gyerekkorától megoldott mindent, méghozzá gyorsan, igényesen. Nehéz volt megállni, hogy ne hozzá akarjam hasonlítani a párjaimat, akik óriási hátrányból indultak hozzá képest.
Apósom az az igazi mekk elek, megszerel ő bármit, csak vagy életveszélyes lesz vagy ocsmány. A férjem meg sem próbál barkácsolni, mert egyrészről ugye senki nem mutatta meg neki mit csináljon, másrészről mindig az apja munkája jut eszébe és azt mondja, ilyen génekkel inkább hív szerelőt :)
Én is elég sok mindent meg tudok javítani, de ismerek olyat aki még a legalapabb dolgokhoz is hülye. Vagy inkább lusta.
Kérdező nem arról van szó hogy lusta a férjed és inkább elintézi annyival hogy nem ért hozzá?
Igen, ezt én is látom. De ez a nőknép is kijön: inkább rendel kaját, semmeint hogy főzzön.
Mondjuk engem pont nem érdekel, mert főzni pont tudok.
26/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!