Miert bántják azokat az embereket akik végső elkeseredésükben itt keresnek vigaszt vagy kérnek tanácsot?

Hogy egy klasszikust idézzek: "Mert sok a köcsög."

Magyarországon ez a nagypofájú, kritizáló, bíráló viselkedés a menő. Nem segítünk, inkább belerúgunk. Miért? Mert ezzel bizonyítjuk magunknak, hogy mi jobbak vagyunk. Mással nem sikerül úgysem.

Én teljesen Fatal kolléga mellett állok. Ott a jó példa (ha már mutogatja a nevét) ez a rendespasas alak. Állandóan nyávog, hogy milyen magányos. Kapott már sok tanácsot. De ő nem. Ő csak sír. Na most ezzel mit kezdjen az ember?

Hozzáteszem azt is, hogy ez a mai világgal az egyik legnagyobb baj. A kis gyenge akaratú embereket nem megedzik, hanem még támogatják is a kis buborékot körülötte, növesszen csak egyet és éljen boldogan a kis biztonságos világában. Csakhogy az élet akkor is be fog hatolni és ha valaki nincs rá felkészülve, szarul jár.

Engem kettősen neveltek. (és milyen jól tették!) Ha valódi nyomorom volt, akkor kaptam megértést és támogatást. De ha olyanért sírt a szám amit amúgy meg tudtam volna oldani csak tenni kellett volna? Na azért már nem.

Továbbá voltak ilyen adott helyzetben durvának és szemétnek tűnő pofonok, amik úgy tűntek, mintha csak bántásból kapnám, de valójában azzal ráztak fel, és ettől tudtam talpra állni.

Nem mindig segítség a pátyolgatás. Néha kifejezetten ártalmas. Néha kell az a józanító pofán vágás. Csak az a baj, hogy az emberek ebbe a szándékba is csak a rosszindulatot képesek belelátni.

Na de ez nem az én dolgom.