Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ha lenne lehetőség x évvel...

Ha lenne lehetőség x évvel később, ti visszavágnátok annak, aki gyerekkorban az osztályból kiközösített, csúfolt?

Figyelt kérdés

Osztálytalálkozó lesz, megy a szervezés, a hangadó kezdte el, aki azzal vívta ki a főszerepet, hogy az osztályt ellenem fordította. Most a csoportban nyilvánosan írja, hogy majd elnézést akar kérni. Ti elmennétek a találkozóra, vagy visszaírnátok neki, hogy nem bocsájtotok meg, bár értékelitek az igyekezetét, csak ez édes kevés, mert amit tett, az számomra megbocsájthatatlan, és nem akarom, hogy feloldozást kapjon. Mindezt úgy, hogy mindenki lássa az üzenetet, vagy privátban írnátok esetleg neki, vagy hagyjam figyelmen kívül?

Ezzel a húzással ő most egyrészről feloldozást akar tőlem, mások szemében ő lett a jó, a megbánó, ő a szervező, és közben megint nyilvánosan megalázott.

Az osztályból ezek után igazából senkire se vagyok kíváncsi, hiszen senki nem állt akkor mellettem sőt, ő ugyanúgy bűnösök. A találkozóra nem megyek el, szóval nagyon nincs tétje a dolognak. Az én lelki megnyugvásom a tét, illetve az, hogy vajon leesik nekik, hogy mit tettek egy emberrel ha írok bármit is? Szerintetek ha írnék, menni fog-e a pletyka és rosszul jönnék-e ki belőle, vágjak oda keményen, vagy mit tennétek ilyen esetben?

A válaszokat előre is köszönöm!



2019. máj. 22. 16:12
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
39%
Ugyan már gyerekek, ne bohóckodjatok. Ez az egész csak vihar a biliben. Én is voltam gyerek, sőt a csemetéim is, akik már mind verik a 30-at. A volt osztálytársaim közül (magamat is beleértve) nem tudnék olyat felsorolni, akit ilyen vagy olyan formában ne ért volna sérelem. A gyerekeim közül se tudnék olyat mondani. A gyerekek kegyetlenek, amióta világ a világ, és így lesz ez, amíg ember él a földön. Ha mindenki hátrafelé mutogatna, másokat okolna saját sanyarú sorsáért, már kihalt volna az emberiség. Tovább kell lépni. Emelt fejjel, és leszarva a múlt sötét árnyait. Azért van elöl a szemünk, hogy előrefelé nézzünk, ne a hátunk mögé.
2019. máj. 23. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
30%

Nem értem, mit agyalsz ezen ennyit.Semmi értelme nem lenne a választ túlragozni, egy határozott, rövid válasz épp elég.Én ezt írnám: Sajnálom, nem fogok ráérni, már van jobb programom.A bocsánatkéréssel pedig ne fáradj, nem tartok rá igényt.

Szerintem elég ennyi, ird ki nyilvánosan.

Bár nem értem minek vagy benne ilyen csoportban és miért ismerősöd? Én tiltanám a kellemetlen ismerősöket, meg a csoportokat is.Töröld ki végre az életedből az egészet és menj tovább.

2019. máj. 23. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 A kérdező kommentje:

2-3 mondat, kb az, amit irtal.

De valasz lesz, nem hagyom szo nelkul.🙂


Ha elmennek a talira, siman helyretennem a bagazst, nem vagyok mar az a tipus, aki hagyja magat. Viszont tenyleg lesz mas program pont aznap, o rajuk meg nem vagyok kivancsi, ez mar reg eldolt, hogy kihagyom.

A csoportba meghívtak, eloszor nem is ertettem mi ez, majd kilepek, de egyelore szant szandekkal vagyok meg ott.


Viszont ahogy olvasom a valaszokat, akik nem voltak ilyenben, vagy reszt vettek, mint bantalmazo, azoknak magyarazhatod, tepheted a szad, hogy gaz, amit tesznek/tettek, pont leszarjak, sot, meg fel vannak haborodva, mit kepzelsz, hogy kikered magadnak, meg kiakadsz? Hat persze,nehogy mar szamonkerj meg kioktass! Felsobbrendunek hiszik magukat, pedig nincs mire. Erre a viselkedesre biztos nem, ez ciki inkabb es szegyelnivalo. Azt hiszi attol lesz tobb, hogy mast lehuz. Ez luzer dolog, inkabb bizonyitson es kussoljon. Ezek erzelmi nullak, ezert tart ott a vilag, ahol...

Nem ildomos kivanni rosszat masnak, de meg benne lehetnek ilyenben... Akkor nem lenne nagy a pofajuk... Jatekszerek lennenek masnak...

2019. máj. 23. 23:32
 24/26 A kérdező kommentje:

Miquel:

Hulyesegeket irsz felnott es szulo letedre, nem szegyelled magad?! Oriasi kulonbseg van kikozosites es kikozosites között! Minden eset egyedi.

Jol jegyezd meg: a felnott felelossege (szulo, pedagogus), hogy egy szint utan kezelje a problemat!

2019. máj. 23. 23:39
 25/26 anonim ***** válasza:

22-es voltam.Én megértem.Nekem is volt szerencsém rossz osztályközösségekhez, sőt, később rossz kollégákhoz is, akik piszkáltak, bántottak ok nélkül.Tapasztalatom, hogy a legjobb megoldás az ilyen alakokat végleg ignorálni, egyszerűen kitörölni az életedből.Bocsánatkérésükkel semmire nem megy az ember, a barátságukra pedig nincs szükség.

Amig van benned bosszúvágy és sértődöttség ilyen erős szinten, addig te kötöd magad egy negatív dologhoz, amit el is engedhetnél és jobban éreznéd magad.

Én úgy gondolom, kutyából nem lesz szalonna.Aki hangadó volt gyerekkorában, az marad később is, csak talán más formában.Ha csak szimplán kétszínűek és valószínűleg azok, az is épp elég rossz.Az alapjellem sajnos nem változik.

Én egyébként alapból nem látom értelmét az osztálytalálkozóknak.Nem is voltam még egyen sem.

2019. máj. 24. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
25%
Nem, kérdező, te jegyezd meg, amit én mondok. Ne másokra mutogass, ne másokban keresd a bűnbakot. Akárkivel is van problémád, az mindig a TE (!) problémád marad. Neked magadnak kell megoldanod. Nem a szülőnek, nem a pedagógusnak. Neked! És nem úgy, úgy hogy rugózol rajta, és bosszút forralsz, mert azzal saját magadat mérgeozed. Hanem úgy, hogy továbblépsz.
2019. máj. 24. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!