Miért van sok embernél, hogy a zárójeles szavaknál, mondatoknál az első elé tesz szóközt, a másiknál pedig nem? Pl. ( valahogy így tudom illusztrálni)
Amíg nem kérdezte meg a párom, hogy miért írok így, addig én észre se vettem. Azt mondta, sokaknál látta már, hogy így írnak. Itteni válaszolóknál, újságírók cikkeinél, hírek szövegénél is ismétlődően és egybecsengően az első zárójel után van felesleges szóköz, a második helyesen szerepel. Nem tudtam rá válaszolni, hogy miért. Van, amikor mindkét zárójelnél rakok szóközt, vagy ha figyelek, egyiknél sem.
Légyszíves, aki tudja, az elmondaná, hogy ő, vagy valaki, akit ismertek, mit mondott, ő miért így írja.
Ez a hiperkorrekció egyik fajtája. Iskolában megtanulják, hogy a központozási jelek (vessző, pont, stb.) után szóközt kell tenni, ráadásul azt látják, hogy a bezárójel után is szóköz van, emiatt elkezdenek a nyitó zárójel után is szóközt tenni.
Megjegyzem, hogy itt, a gyakorikerdeseken, ha linket teszel zárójelbe, mindkét zárójelpár elé célszerű szóközt tenni, ugyanis a motor sokszor a link részeként értelmezni a bezáró jelet is, emiatt hibás lesz a link.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!