Ti is úgy érzitek, hogy nosztalgiázni egyszerre jó érzés és egyben rossz is?

Igen, pontosan így.

Mindig is nagyon szerettem a régi jó emlékekben elmerülni, de ami így a huszonéves időszakomban rendre előjön, az az első OKJ-s képzésem időszaka.

Egy két éves nappali képzésről van szó, és bár akkor is sokat idegeskedtem, szomorkodtam, sopánkodtam különféle dolgok miatt, de csak így utólag kezdem érezni azt, hogy mennyire jó is volt az életem akkor. A gimi után egy sokkal jobb és összetartóbb osztályt kaptam, akik szerettek, igazi barátokat is találtam, akikkel a sulin kívül is össze tudtunk járogatni, a tanáraimmal is mind jóban voltam, és még folytathatnám. Imádtam azt a két évet, az akkor még igencsak tépázott önbizalmamnak nagyon jót tett az a légkör.

Azóta eltelt négy év és borzasztóan hiányzik. Amikor Békéscsabán járok (merthogy ott volt a suli és oda kellett mindennap bevonatoznom), akarva-akaratlanul is elkezdek nosztalgiázni azokon az időkön. Pláne, ha elsétálok az iskola előtt, vagy olyan helyszínen járok, ahol rendszeresen megfordultunk tanítás után az osztálytársaimmal.

Ilyenkor egyszerre érzem azt, hogy jól esik visszagondolni ezekre az emlékekre és akaratlanul is mosolyognom kell tőlük, de ugyanakkor legszívesebben magzatpózba kuporodva lefeküdnék a legközelebbi fal tövébe, és nekiállnék zokogni a nyílt utcán, annyira hiányzik az az időszak :/ Azóta sem volt olyan pöpecül sínen az életem, mint akkor.

25/F

Idős emberek neveltek, akik már nem lehetnek velem.

Valaha még aránylag sok ember összegyűlt karácsonykor, egy-egy szülinapkor és jól éreztük magunkat.

Most ketten vagyunk, Apám nagyon megkeseredett, azért valamennyire én is.

Én amúgy alapból nosztalgiázós vagyok, szeretek visszagondolni, képeket nézegetni. Ilyen vagyok, kész.

Volt egy nyaralónk (nem a Balaton partján, tehát ne balatonparti nyarakat képzeljetek el).

2009-ben lehettem ott utoljára nyáron és pont a születésnapomon jelentették be a végső döntést, hogy el lesz adva.

Évek óta folyamatosan az a házikó a háttérkép a számítógépemen. Ez jelképezi azt, ami fontos volt nekem, azt, amilyen életet szeretnék a jövőben, az egész felfogásomat és mindent, ami motivál.

Maximálisan egyetértek a témában veletek. Nem lehet és nem szabad a múltat az emlékeket elzarni, kidobni. Ha visszaolvassatok a válaszokat talán érteni fogjátok a mértani példát. A múltbeli kedves emlék egy pont. Ahol most vagy, a jelenben, az egy másik. A két pont egymással való viszonyát tudod értelmezni, jól és rosszul érezni magad. Mindez arra (is) jó, hasznos, hogy lásd, hova tart egyenesen a jövőd. Ha nem tetszik a kép, sok a rossz érzés, nem egyenes vonalat kell tovább húzni, hanem "kanyarodni". Ha nem így lenne, nem éreznéd vegyesen jól és rosszul magad ettől az egésztől, szvsz.

Egy mondast hadd tegyek ide, amire igyekszem mindig figyelmeztetni magam, ha az utópia túlzásba vinném :

"a múlt olyan, mint egy mély kút - ha túl sokat és túl közelről nézed, beleszedulsz"

Mértékkel tessék fogyasztani, vagy megrontja a jelenedet és akár el veheti a jovodet is. Pedig csak ezekkel tudsz valamit kezdeni. A múlt megtortent. Tanulhatunk belőle, erőt merit hetünk belőle, de újra élni a pillanatot nem lehet.