Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Normális, ha lelkifurdalásom...

Normális, ha lelkifurdalásom van, amiért jobban élünk, mint gyerekkoromban?

Figyelt kérdés

Gyerekkoromban rosszul álltunk anyagilag, de azért megvolt minden, ami kellett. Ruhát, cipőt kaptunk használtan, kertünk volt, állatokat tartottunk, a vetőmag és a takarmány nagy részét szintén úgy kaptuk a rokonoktól.

Aztán mikor már kamasz voltam, apukám elvesztette az állását, állataink már rég nem voltak, rokonságból akik anno segítettek, már nem éltek. Volt, hogy éheztem, és szakadt ruhában jártam.

Most már felnőtt vagyok, saját életem van, jól élünk.

Azóta is használtan veszem a ruháim, holott telne újra, de úgy érzem, minek, felesleges. El is döntöttem, nem veszek több ruhát idén, egy hónapja tartom is magam ehhez.

Pár napig jobban éreztem magam az elhatározás hatására, most viszont megint rám jött a rossz érzés, hogy "Nem vagyok jobb ember attól, hogy nem veszek. Ha eladnék párat abból, ami van, akkor talán"

Összesen 18 nyáriruhám van, 5 év alatt lett ennyi. Majdnem mindet használtan vettem, 1000-2000Ft-ért.

Már annyiszor eldöntöttem, fogom az összeset, kiválasztok 3-at, ami marad, és eladom a többit. Nem azért, mert nem szeretem, imádom minden ruhám, hanem azért, mert nem jogos, hogy nekem van, másnak meg nincsen.

Ugyanígy semmit sem merek venni, ha megveszek valamit, van, hogy pár napra rá el is ajándékozom/eladom, mert úgy érzem, minek nekem.

Mikor gyerek voltam, semmim sem volt, másnak meg most sincs.


L


2019. ápr. 7. 16:00
 1/4 anonim ***** válasza:
83%

Az érzések azért vannak, mert gyerekkorodban azt láttad: "nagyon be kell osztani a pénzt", "százszor meg kell gondolni, mit mire adunk ki".

Tudatosítani kell magadban, hogy "már nem ez van" és nem kell minden fillért megtakarítani (ami nem azt jelenti hogy költekezni kell, szórni a pénzt), de ne sajnálj magadtól dolgokat.

Te személyesen nem tehetsz arról, hogy másnak kevesebb van, vagy "másnak még ennyi sincs", a világ problémáinak megoldása nem a feladatod, nem is tudja megoldani a problémákat egy ember, ha magadra veszed, csak rosszabb lesz.

2019. ápr. 7. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonymousreview60 ***** válasza:

#1: +1 Szegénység üzemmódban maradtál. Alaposan belédvésődött a minta.

MÁS: A használt ruháid miatt nem lesz senki munkanélküli, de nem kell emiatt több szövőgép, ami miatt több mérnök kellene. Nem szegénynek kell lenni, hanem a szegényeken segíteni. Nem halat kell nekik adni, hanem megtanítani halat fogni.

2019. ápr. 7. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Nagyon becsülendő, hogy tudatosan éled az életed, és nem felejtetted el, hogy honnan jöttél. Őszintén mondom, hogy sokkal több ilyen tudatos és jószívű ember kellene a világunkba. Egy követendő példa vagy a sok értéktelen ember között.


Persze azért ne ess át a ló túloldalára se. Meg kell találni a kompromisszumokat a szélsőségek helyett ahhoz, hogy jó döntéseket hozhass. Például a 18-ból 15-öt azért ne adj el... Ha csak 3-nat is hasznsz, de tegyél el "tartalékba" is néhányat. Pontosan a régen történtekre alapozva, gondolj magadra is. Hogy ha te is nehéz helyzetbe kerülnél ismét, akkor nem fogsz tudni segíteni másoknak, amég te magad sem tudsz talpraállni. Szóval azt szeretném mondani csak, hogy figyelj arra, hogy maradjon tartalék mindenből olyan esetekre, ha történne valami...


Nagyon jó látni, hogy ilyen emberek is vannak köztünk. :)

2019. ápr. 7. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 Laylah ***** válasza:

Hasonló van velem is, sajnálok x összeg felett báemire is pénzt kiadni, bármennyire is szükséges lenne.

Még annyit fűznék hozzá, hogy azzal, hogy megveszed az új ruhákat, és olcsóbban eladod/elajándékozod, magadat károsítod meg, ha úgy tetszik, feleslegesen szórod a pénzt...

2019. ápr. 16. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!