Mit tehetnék, hogy bepótoljam a kimaradt kamaszkorom? Mit kezdjek az életemmel?
Egy nagyon fruszrált 26 éves fiatal férfi vagyok. Gyakorlatilag kamasz vagyok, akként is élek. Nem nőttem fel, olyan, mintha kimaradt volna 10 év az életemből, és ezt most szó szerint kell érteni. Ért pár olyan élmény kiskamasz koromban, aminek hatására azt hiszem, megakadtam a fejlődésben, és tudtam többé önmagam lenni. Megutáltam magam, megszűnt az önbizalmam, bezárkóztam, magamra maradtam a problémáimmal. A barátaim felé se voltam őszinte, gyakorlatilag senkinek nem mutattam meg a valódi énem, csak gyűjtöttem a frusztrációt, haragot, szorongást. Nem tudtam ezzel mit kezdeni, mert a családunkban kb. nulla a kommunikáció, a szüleim a munkájuk miatt alig voltak otthon. Teljesen kimaradtak nekem a közösségi életre, szárnypróbálgatásra, új dolgok kipróbálására szánható évek. Így utólag azt mondom, hogy egy csoportterápia és egy nagyon megértő, nagyon türelmes, de következetes apa kellett volna nekem.
Az utóbbi éveimben is végig szerencsétlenkedtem. Gimi végéig brilliáns tanuló voltam, utána elvesztem, mivel nem alakult ki az egyéniségem és önálló döntéseket se volt miből hoznom. Mint írtam, elvesztettem valahol 13 éves korom körül önmagam, és utána már mintha egy szelleméletet éltem volna, amiben nem voltam jelen. Ezért nem tudtam pályát választani se. Most pedig ott tartok, hogy van egy diplomám, amit alig bírtam megcsinálni, mivel utáltam, amit választottam. A szüleim eltartanak, dolgozni csak mellékállásban dolgozom. Nem akarom befejezni a tanulást, mivel úgy érzem, még nem is voltam igazán diák. Csak mostanában kezdem átérezni, mennyire nem voltak önazonosak a döntéseim, és tudom magamról, hogy ha újra össze tudnám rakni magam, akkor a választott pályán a legjobb lehetnék. Az eszem megvan hozzá, de borzasztóan instabil vagyok érzelmileg. Pl. rettegek attól, hogy már most kifutottam az időből. És tudom, hogy mindenki azt fogja írni, hogy nőjek fel, helyezkedjek el, ne álmodozzak, de egyszerűen nem tudom elmagyarázni, hogy mennyire fáj belül az, hogy egy napig se éltem még a saját életemet, a saját vágyaim szerint. Nekem ez így nem megy. Minden napom ugyanúgy telik, egyedül vagyok, a barátaim már mind dolgoznak meg párjaik vannak. Csak én keresgélem még kamasz módjára magam. Semmi másra nem vágyom, mint egy kis figyelemre, és hogy legyen egy jó csapat, ahol megismernek és elfogadnak a hibáimmal együtt és szeretnek. És találjak egy hasonló lányt, aki elfogad és akivel keresztülvergődhetek ezen az egészen. De úgy érzem, még mindig ugyanott vagyok, mint 15 évesen, és nem kellek senkinek. Nem bírom ezt az életet, nem látok jövőt, és egyre közelebbnek érzem az öngyilkosságot. Pontosabban egyre kevésbé látom be, miért ne tegyem meg.
válasza:Az a baj, hogy masoktol varod el, hogy szeressenek. Elso, hogy fejezd be a panaszkodast.
2. Magadat kell rendbe tenned. Illetve elfogadni a multat, mert nem altal szellemileg azon a szinten, hogy csajozz, vagy, hogy nyiss az emberek fele. Mert nem altal keszen.
Amikor mar rendbe vagy utana johet az ismerkedes.
Ameddig ezt nem erted meg, addig szenvedni fogsz.
válasza:Ez a kapuzárási pánik teljesen általános 25 év fölöttieknél, bpne aggasszon és nem vagy egyedül. Sekinek nem egy sín az élete. Van, akit műteni kell, betegeskedik évekig, azért esnek ki neki évek. Van, akinek kapcsolata fut zátonyra. Van, aki karriert vált, azért kezdi a tanulást 0ról. Van, aki szegény, évekbe telik összekuporgatni, ami másnak induló tőke. Mindenkinek megvan a sztorija.
Ami a “találnék egy lányt” illeti, néha leülnék sokakkal és megjérdezném:
Azért kell neked egy nő, hogy “kipipálhasd” ezt az eredményt is, hogy többnek érezhesd magad, mert ránézel a “normális életű” ideáljaidra, mert azt hiszed, elvárás?
Vagy valóban érdekel a szex, a társaság, szeretsz valakit boldoggá tenni, érdekel, hogy mit tudsz adni? Érdekel, hogy hogyan lehetsz jobb szerető, barát, tanár, munkatárs...? Akkor is, ha gyakorlatlanul kezdesz és akár több kapcsolat ramegy, amíg kitanulod?
Alapvetően más hozzáállás és az 1essel nehéz, mondhatnám soha nem lehet partnert találni, mert kinek ell az, aki nem akar semmit adni, de sokat el akar venni és magához kötni?
Ami a kifutottam az időbőlt illeti, most van az, hogy már nem az eltelt, hanem a hátralévő idő szerint méred és ezen minnndenkinátesik. Használd ezt ki, nagyon jó dolog ez! Tudatosabban építsd ezáltal a terveidet. Mennyi idő egy szakma? A pénz begyűjtése valamire? 5 év, 10, 20? Most még egy káosz van a fejedben, de ezek megoldható kérdések sőt! Így oldja meg egy felnőtt. Számold ki például, egy lakásra, kocsira vásárlásra X év után összegyűjteni mekkora havi megtakarítás kell. Na most már körvonalazódik egy terved, hogy milyen munka kell neked és mik a lehetőségek, célok. Van valami nagy vágyad, trerved, egy utazás, egy hobbi, egy világmegváltó terv, egy közösség? Mit tudsz ezekért tenni? Mennyi pénz, idő, hogy mondjuk a napod nagy részét ilyesmiknek szentelhesd?
26 évesen sehol sem vagy. Nincsenek súlyos egészségproblémáid sem úgy tűnik. A frugális, ritkább és zöld étkezést, a folyamatos tornát, könnyű súlyemelést, testsúlyt, izmot érdemes fenntartani, a hosszabb élet miatt is meg a szépség miatt is :D Ha eddig nem érdekelt a dietetika/edzéskultúra/orvostudomány, most kezdjen el :D Ez olyan tudás, ami mindenkinek hasznos, hisz mindenki kerülné a betegséget, túlsúlyt, gyorsabb öregedést. A jó egészség és táplálkozás és könnyű sport érzelmileg és intelligenciában is szinten tart.
válasza:Szerintem Vree eleg jol latja a helyzetet.
Annyival egeszitenem meg ki, hogy sokszor az ember kesereg a meg nem elt vagyakon. Masokhoz viszonyitja a vagyait. Aztan mikorvodajut, hogy megelhesse, rajon, hogy ez nem is az o vagyai. Ő nem is ilyen tipus.
Sajat tapasztalatbol mondom.
En is keseregtem a csajokon, de azt akkor meg nem vettem eszre, hogy az elet masban mennyit adott. Anyagiak altal mas csomo vagy megelese.
Azt mikor szembetalalod magad a csajokkal vagy olyan nokkel, aki 27 evesen is azon a szinten van, mint egy szemelyisegzavaros, neveletlen kislany, rajon az ember, hogy nem is biztos, hogy nem elte meg azokat a kellemetlensegeket is, ami a csajozaskor feluti a fejet.
A lenyeg, hogy a vagy, sokszor nincs koszonoviszonyban az ember valodi szemelyisegevel.
Van aki sok csajt megakar huzni, kozben meg nem is csajozos tipus. Inkabb a kapcsolatok hive.
Ahogy irtam is, mivel az emberek nemigazan ismerik magukat, igy a vagy, sokszor koszonoviszonyban sincs a realitassal.
De majd te is megtapasztalod kerdezo.
Vree:
Nőkkel kapcsolatban: abszolút a másodikról van szó. Jó, nem tagadom, munkál egy ilyen is bennem, hogy meg akarok felelni a világ felé, de igazából arra vágyom, hogy legyen olyan valakim, akivel mindent megélhetek együtt és sokat szexelhetünk. Ha ez meglenne, kb. soha többet nem írnék ide szerintem. Végre azt érezném, hogy férfi vagyok valaki mellett, lenne valaki, akivel tudok tervezni, fel tudnék nőni. Eddig egy ilyen adódott csak. Ő túlságosan is ilyen volt. Utólag értettem csak meg, és a mai napig sokként élem meg, ha rágondolok, hogy már hol tartanék, ha mellettem lenne. Ehhez képest egy kamasz kölyök szintjén állok, csak fantáziálok meg álmodozom nőkről. Barátaimon is látom, hogy teljesen máshogy kezdenek el viselkedni, mihelyt megkapják egy nő szeretetét, rajongását, és elérhetővé válik a rendszeres szex. Elkezdenek férfiasak lenni. Addig meg csak olyan az ember, mint egy hereméh. Csak bóklászik ide-oda.
Ezzel együtt természetesen igaz, hogy sokat akarok magamhoz venni, ugyanis vannak nagyon régi, szokatlan vágyaim, amik a kora gyerekkoromig nyúlnak vissza, és szinte minden nap előjönnek, mégis kb. tucatszor volt eddig lehetőségem megélni őket. Ez más embernek is eszét venné előbb-utóbb. És az az igazság, hogy ez eléggé kétségbeejt, mert a legszebb koromon MÁR túlvagyok. Teljesen más 17-23 évesen csajozni, amikor tetőzik a tesztoszteron, mint így, hogy 26 évesen már lassan kezd az agyamra menni a dolog. Azt veszem észre, hogy ha az ember nem talál párt időben, akkor egyszerűen elkezd az eszére menni az egyedüllét, és nem bír méltósággal élni. Soha nem hittem volna, hogy ennyire kritikus, hogy 22-23 körülre már mindenképp legyen stabilan valakim. Most jövök rá, hogy mennyire nem érek rá. Röpülnek az évek, és évi 1-2 lehetőségem van, annál nem több. Azt se mondta el senki nekem fiatalabb koromban, hogy ennyire nehéz csajozni és ennyire kicsi az esélye annak, hogy normális párt találjak. Az az igazság, hogy már most úgy érzem, hogy az igazi mellett elmentem, és soha nem jön vissza. Így van bennem ezzel kapcsolatban egy nihilizmus, hogy tkp. már minden mindegy, a nagy lehetőség már elúszott. És nem látom, hogy nagyon változna valami. Régebben azt hittem, hogy csak kicsit érnem kell, és beindul majd az életem, de azt látom, hogy alapból egyáltalán nem kellek a nőknek, és nem nagyon jutok el odáig, hogy terítékre kerüljenek a belső értékeim, vagy hogy ki vagyok egyáltalán. Nem bírok mit kezdeni ezzel a gondolattal, hogy ennyire nincs senki mellettem, és nincs senki, akit érdekelnék.
Utazás, világmegváltó terv mindig is volt, csak az a gond, hogy mellette baromi szorongó vagyok, és borzalmasan magasak az elvárásaim. Pl. megbénít az a tudat, hogy kb. üres az önéletrajzom, és hogy már talán semminek nem leszek a szakértője, mert már kiöregszem abból a korból, amikor munka és kapcsolat mellett lehet egy nappali egyetemet csinálni. Nem is érzem nagyon védhetőnek, hogy elkezdjem, mert már elvégeztem valamit.
A másik problémám meg az, hogy a családom nagyon számít rám. Ezt most nem részletezném, de úgy érzem, túlságosan az ő elvárásaiknak kell megfelelnem, nincs választásom. Persze el vagyok látva anyagilag, túl jól is, ezért igazából nem kellett megtanulnom gondoskodnom magamról, és soha nem volt tisztázva, hogy össze kell-e raknom egyedül egyáltalán valamit.
válasza:Az a baj kerdezo, hogy a kifogasokat irod.
Ha annyira kellenenek a csajok, akkor nem csak irnal errol, hanem cselekednel. Ha annyira erdekelne a szakmaisag, akkor tanulnal egyetemen.
Minden almod elerhetned, ha valoban az lenne az almod. Ezen elmelkedj.
Tobbet nem irok. Minden jot.
válasza:Az utolsó ponthoz annyit mondanék, hogy lehet, most úgy tűnik, de jó nekik, hogy ott vagy, de ez teher lesz előbb-utóbb, akár mondják akár nem. Nem ismerem a szüleidet, de jó eséllyel most, hogy a gyerekek felnőttek, a szülő is szeretne végre megszabadulni, kicsit most a saját életét élni.
Én is úgy voltam vele egy ideig, hogy biztos jó lesz, ha azért kéznél vagyok, besegítek nekik, aha, a nagy fenét. Anyám kimondottan vissza is utasította, hogy átmenjek segíteni, örült, hogy most már úgy alakíthatja ki a ház rendszerét, az életterét, hogy senkire nem kell tekintettel lennie, senki nem zavar bele az ötleteibe. A szüleid felnőtt, nagy tudasú keresőképes emberek, nincs rád szükségük.
Ez fokozottan igaz, ha pláne még te vagy mindig eltartott/függő viszonyban. Akkor miért gondolod, hogy ŐK szorulnak RA’D? Magadat rakd rendbe, magadat tartsd el, azzal veszed le róluk a legnagyobb terhet.
válasza: válasza:Nagyon jó válaszokat kaptál. Annyival egészíteném ki tapasztalatom alapján, hogy én is azt hittem, hogy ha lesz párkapcsolatom, akkor minden problémám megoldódik, boldog és gondtalan leszek. Nem így van.
Ugyanaz az ember maradtam. Természetesen nagyon szeretek valakit és nagyon jó, hogy ő is szeret, de ugyanúgy szorongok, ugyanúgy aggaszt a jövő meg a többi probléma, csak már nem azon görcsölök, hogy mikor lesz már valaki, hanem azon, hogy el ne hagyjon vagy meg ne haljon.
Nagyon jó dolog a szeretetteljes kapcsolat és a sok szex, de nem oldja meg a problémákat. Sajnálom.
De elkezdheted megoldani a problémádat, hogy mire lesz párod, ne rontsák el a kapcsolatodat a bajok.
Nem kell az egész életedet egyszerre megoldani. Az első szerintem, hogy keresel egy teljes állást, aztán jöhet a többi lépés. Egyszerre csak egy apróságra kell figyelni.
Felnőttek is járnak egyetemre. Nem maradtál le semmiről.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!