Az orvosok miért ennyire iszonyatosan nagyképűek?

"amit a nem orvos végzettségű főnökük (közgazdász, jogász) megenged nekik."

Persze.:DD háhogyneXDDD Nyugat-Európában zimánylindácskák meg feketepákók, csisztuzsuzsák irányítják az orvosokat:DDD

Honnan veszed ezt az oltári nagy baromságot? Csak az lehet felsővezető (orvos- ill. kórházigazgató), aki elvégezte a gazdaságit is (orvosi mellett)! Sima Közgazdász, jogász fszomtudja milyen embereknek semmi köze a kórházakhoz meg a főnökökhöz...

Én sem értem miről beszél a 10-es, ezek a büfészakosok maximum a takarítóbrigád vezetői lehetnének.

Majd az IQ-nuku jogászok meg közgázosok főnökei az orvosnak! Eszem megáll! Miket hordtok ti itt össze te jó ég!

Ennyi általánosítást! Kisebbségi komplexus miket tesz az emberben!

Kerdező! Lábadat ne csókolják meg véletlen? Összes random embernek köszönnének, nem jutnának egyik helyről a masikra!

"Már az orvosegyetemi tanulmányok során beléjük nevelik (tehát NEM OKTATJÁK !), hogy mindentudók, élet és halál urai (24 évig dolgoztam orvos kollégák között), aztán persze az intelligensebbekre nem ragad rájuk ez a szemlélet, másokra igen."

Ez nem így van. Én úgy látom, hogy aki ilyen mentalitással rendelkezik orvosként, az már egyetem előtt is ilyen volt az alap személyisége, értékrendje, dolgokhoz való hozzáállása miatt, nem az egyetem tette ilyenné. Ha valaki úgy megy egyetemre, hogy ő lesz Dr House, aki kioszt majd minden beteget és megmondja a tutit, azt nem fogja meghatni egyetlen pszichológia óra vagy hasonló sem és ez nem az intelligenciától függ. Aki pedig azért választja hülye gimnazistaként az orvosi pályát, mert őszintén segíteni szeretett volna az embereken, azt nem fogják tudni ettől eltántorítani, legfeljebb hamar kiég majd, ha túlságosan a lelkére veszi a dolgokat. Én is a második kategóriába tartoztam, mikor elkezdtem az egyetemet és lehet, hogy a 18 éves énem a mostani énemet bunkónak, szívtelennek tartaná, mert igenis változtam, de valójában csak megtanultam/tanulom a helyükön kezelni a dolgokat, tartani a távolságot, de a fő motivációm valtozatlanul az, hogy a beteg embereken segítsek. Mellesleg kifejlett személyiségű huszonéveseket maximum oktatni lehet (és szokás), már rég késő "nevelni". Persze meg lehet próbálni, de szerintem ha valakinél nem történt meg a valódi "nevelés" óvodában, általános iskolában, akkor hiába vergődik az ember.

Találkoztam már ezzel a pökhendi, nulla empátia stílussal az orvostanhallgató társaim között, de őszintén mondom, hogy ezekből van kevesebb, és gyakran ők azok, akik végül nem végzik el.

Világ életemben orvos akartam lenni, hogy segíthessek a betegeimen, nem motivál sem hírnév, sem pedig pénz (a magyar orvosfizetés akárhogy nézem, sehogy se motiváló). Sok áldozatot hoztam ezért, rengeteg áttanult óra, szorgalom és küzdelem áll a hátam mögött, és még több áll előttem. Ugyanezek többnyire elmondhatók a többi orvostanhallgatóról is.

Rossz anyagi helyzetű családból származom, a szociális és tanulmányi ösztöndíjamból tartom el magam, még távoli orvosrokonom sincsen. Azt hiszem viszonylag szép nőnek tartom magam, a környezetem is csinosnak ítél meg, de nem tudtam, hogy ez akár sértő is lehet a pácienseim számára és hát...sajnálom, de ezzel úgy igazán nem tudok mit kezdeni, nem hiszem, hogy ettől leszek jó vagy rossz orvos. Egyetemen nem kivételeznek azzal, aki szép vagy éppen csúnya, itt (érthető módon) nem ez érdekli a professzorokat, tanárokat. Az orvos szülőkkel rendelkező hallgatók is ugyanolyan bánásmódban részesülnek, nem fogják átengedni, csak mert dr. XY gyereke.

Elvárják tőlünk a lehető legjobb tudást és emberségre tanítanak minket. Nem volt még olyan tanárom, aki ne emelte volna ki, hogy mennyire figyeljünk arra, hogy a beteg ne szenvedjen hiányt a lelki támogatásban.

Salus aegroti suprema lex esto - A beteg java a legfőbb törvény.

Megcáfolnálak kérdező

Külső. 29 éves 172 centi magas, vékony, törékeny alkatú férfi vagyok, iszonyatosan kölyökképpel, max 18 évesnek nézek ki. Igazi komoly barátnőm még soha nem is volt, mert a hölgyek az alkatom meg az arcom miatt nem vesznek emberszámba.

Azt nem állítom hogy én lennék a világ legszerényebb embere de nem hinném hogy bármivel nagyképűbb lennék mint bárki más átlag ember.

A betegekkel általában igyekszem, empatikus, udvarias és segítőkész lenni. Azt persze el tudom képzelni, hogy néha mikor a folyosón poroszkálok nagyképűek tűnök, de ez inkább azért van, mert nézek ki a fejemből és nem látok, mert gondolkozom valamin például egy betegen. Köszönni egyébként mindenkinek szoktam, aki nekem is köszön, előre azoknak köszönök akiket ismerek, tovább ha belépek egy kórterembe mindig köszönök.

Persze vannak dolgok, amivel nálam is el tudja érni egy beteg, hogy ne legyek kedves. Az egyik ilyen dolog hogyha letegez, én nem kocsmáros vagyok meg nem a haverja, én egy egészségügyi szakember vagyok én se tegezem a beteget. Ezenkívül amit nagyon utálok ha hülyének néznek, hazudnak nekem, valamint hogyha sürgetnek.

Meg kell jegyeznem hogy a magyar egyetemeken iszonyatosan sok külföldi hallgató van. Köztük sok a perzsa, meg az ilyen olyan bunkó arab. Azok valóban nem tudnak köszönni, és esetünkben teljesen jogos az észrevétel többségük tényleg ultra bunkó.

Én egyébként első generációs orvos vagyok, apukám mérnök, anyukám ügyintéző.

Pontosan mit is vársz el? Orvostanhallgató vagyok, de a szüleim nem orvosok. Mindig köszönök és megkérdezem a betegeket, hogy én is megvizsgálhatom-e. Beszélgetek míg pl. vérnyomást mérünk, de amúgy nem barátkozni vagyok ott. Tanulok.

Azért meg nem fog senki bocsánatot kérni, mert ápolt a külseje. Amúgy elvárás is a jó megjelenés, pont a beteg érdekében. Szeretnéd, hogy egy izzadságszagú, csapzott orvos vizsgáljon? Nem hiszem...