Az orvosok miért ennyire iszonyatosan nagyképűek?

Gondolom pszihésen könnyebb feldolgozni, ha nem kötődnek a beteghez.

Az meg, hogy szépek... Én pont azt néztem, hogy ritka az ilyen. Némelyik úgy néz ki, hogy nem tudom eldönteni beteg vagy orvos. A nővérekről nem is beszélek.

Szerintem a te lelki állapotod nem tudja ezt tolerálni és felnagyítod.

Sajnos nem a nagyképűség a legrosszabb tulajdonságuk. Eddig két orvos barátnőm volt. Mihelyt az "orvosi körökbe" bekerültem, háát, volt mit látni. Pl. orvosi titoktartás csak a mesében létezik, úgy tapasztaltam. Röhögve tárgyalták ki a néven nevezett páciensek betegségeit, ki milyen nemi betegségben szenved, kinek hány abortusza volt, melyik orvos kit fektetett le, milyen gyógyszereket érdemes felírniuk (mert az "ügynök" jól fizet) stb.

Az a morál-nélküliség, amit az orvosok között láttam, az megdöbbentett. Mellesleg 37 éves üzletember vagyok.

"Úgy sétálnak a folyosókon, mintha ők lennének az atyaúristen, nem is köszönnek, rá se néznek az emberekre csak maguk közt tartják a kapcsolatot."

ez tipikusan tőled kivetített kép. Mi a bizonyosság?

Másrészt ha te is sok ember között dolgoznál, akik mind rád várnak, egy idő után megtanulnád ignorálni...mert embernek túl sok inger ez.

Egyébként mi a bizonyosságod hogy ők beképzeltek?

Mert nekem nincs ilyen bizonyosságom. Sőt, ennek ellenkezője az. De ez meg csak az én tudatom és véleményem....

Én orvostanhallgató lány vagyok, a saját szemszögemből abszolút nem úgy látom ezt a dolgot, ahogy te. Ha egy orvostanhallgató kórházi gyakorlaton van, akkor tanulni, megfigyelni van ott, a rá felügyelő orvos felelős a betegekért, nem ő, ő a legtöbb esetben nem is ismeri őket. Természetesen a betegeknek, akihez küldenek és ha jelen vannak, akkor a hozzátartozóinak is köszön, bemutatkozik az ember, de nyilván nem alakul ki bensőséges kapcsolat köztem az osztályon fekvő Mari néni között, akihez csak azért küldtek, hogy vizsgáljam meg (Mari néni épp jelen lévő sógora, unokája, szomszédasszonya között és köztem pedig pláne nem), mert valószínűleg ebben az egyetlen vizsgálatban ki is merül a kapcsolatunk és jövő héten, mikor megint megyek ugyanoda gyakotlatra az adott beteg nagy valószínűséggel már ott sem lesz. Én is sokszor látom, hogy a betegek a hátuk közepére sem kívánják, hogy orvostanhallgatók kikérdezzék, vizsgálgassák őket, de ezt nem azért tesszük, mert bántani akarjuk őket vagy kísérleteznénk rajtuk, hanem azért, mert muszáj gyakorolni, valódi betegeken tapasztalatokat szerezni ahhoz, hogy a jövőben a saját betegeinket is képesek legyünk szakszerűen megvizsgálni és ellátni. Lehet, hogy szívtelennek tűnik, hogy nem kerülünk bensőséges kapcsolatba minden beteggel, de fontos egy bizonyos távolságot tartani, mert sem lelkileg nem lehet bírni, sem az idő nem engedi a magyar egészségügyben, hogy az ember minden egyes betegével együtt sírjon és végig fogja a kezét. Én is találkozom rendszeresen rákos, haldokló betegekkel és nyilván sajnálja őket az ember, de mivel tényleg az emberek gyógyítása a cél, ezért nem hagyhatom, hogy egy beteg miatt tönkremenjek lelkileg és emiatt a többit ne tudjam megfelelően ellátni vagy a munkámat ne legyek képes a továbbiakban elvégezni.

Egyébként messze nem olyan gyakori, hogy egy orvostanhallgatónak a szülei is orvosok legyenek, mint gondolod. Az én szüleim sem azok, még csak nem is diplomások, totál átlagos proli családból származom, a tág családi körben sincs orvos, és nem csak én vagyok így ezzel, az egyetemi ismerőseim többsége is hasonló helyzetben van.

Nem szeretnék "magyaregészségügyezni", de a kezdő orvosi fizetés pedig végképp nem olyasmi, amire különösebben verné magát az ember.

Én messze nem vagyok "modell arcú" nő, tök átlagos vagyok. Nem a kinézetünk alapján vesznek fel minket egyetemre ("tenyészteni" pedig állatokat szokás), köztünk is vannak magasak, alacsonyak, soványak, kövérek, szépek, csúnyák. Itt is ugyanúgy vannak alacsony srácok, duci lányok is, ahogy bárhol máshol.

Undorító dolog valakinek a szemére hányni azt, hogy nem volt még beteg életében, ez ugyanúgy nem rajtad múlik, mint az, ha beteg leszel és abszolút semmi köze ahhoz, hogy valaki az orvosi pályát választja. Nem szükséges pontosan ugyanazt átéltem, mint a betegnek ahhoz, hogy együttérezzek vele és a legjobb tudásom szerint ellássam és ideális esetben meggyógyítsam. Ennyi erővel mondhatnánk, hogy csak az menjen onkológusnak, akinek már volt végstádiumú daganatos betegsége, különben fingja sem lehet arról, hogy mit kell tenni egy ilyen beteggel, hiába ismeri a rákos betegségeket a legapróbb részletekbe menően.

"Megedződött a feleslegesen aggódó betegek és hisztis pökhendi rokonságuk miatt."

Akkor gyakrabban kéne cserélni őket. Mikor anyukám az intenzíven volt eszméletlenül, olyan gusztustalanul beszéltek velünk, olyan nemtörődöm, gonosz módon. Anyumat is megmosdatták, aztán úgy hagyták kitakarva. Semmi emberség. Nyilván nem kell a seggemet nyalni, csak mert meghalt az anyukám, de egy semleges, emberi hang nem hiszem, hogy megerőltető lett volna.