A félőrült keresztény szektákon kívül léteznek még olyan nők, akik - - -?
Nem akartam hosszúra nyújtani a címben a kérdést, főleg hogy kifejtést igényel. Így végződne:
"...akik hagyományosak, intellektuális beállítottságúak, és van érzékük a szépség iránt?"
Hagyományos/Tradícionális alatt elsősorban a hagyományos női szerepek értését és értékelését értem, másrészt, röviden, egy deduktív világfelfogást ("a világ felülről bontakozik ki lefelé"), és egy spirituális, de nem (feltétlen) vallásos érintettséget, vagy erre a készséget.
Intellektuális beállítottság alatt elsősorban >nem< a különféle iskolák, egyetemek, meg egyéb időpocsékolásokat értem, sem a különféle természettudományokat, hanem elsősorban a filozófiát, irodalmat, művészeteket (tulajdonképpen azokat a területeket, amikben a múlt nemesi származású lányai műveltek voltak).
A szépség iránti érzék magyarázata szavakkal meglehetősen nehéz, különösen, hogy olyan dologról van szó, ami igénybe vesz egyfajta intuíciót, és vagy megvan valakiben, vagy sosem lesz meg ebben az életében. A szépség tisztaság, uraltság és a nő esetében a (megfelelő férfi általi) uraltságra való vágyakozás, az Élet szépsége, az átélés szépsége, a formák szépsége mint rend, és a konkrét fizikai formák szépsége ("ízlés", "megjelenés"), emellett pedig egy életigenlő magatartás az élet legintenzívebb fokán (és az élet intenzifikációja) és mindenek feletti hitre való hajlandóság és készség a (megfelelő) férfiban. A szépséget ezeknél jóval tágabban értem, de konkrét példák nélkül, szavakkal, ráadásul röviden ennyi lenne. Talán érezhető ebből, hogy mire gondolok. Ha mégsem, ennél rövidebben és pontosabban csak Yukio Mishima foglalta össze:
"Az igazi szépség támad, legyőz, kirabol, és végül elpusztít."
Ezek a tulajdonságok töredékesen fellelhetők még néhány keresztény gyülekezetben (viszont ezek töredékes megléte mellé "jön" még jó néhány "más" dolog is), de máshol nem találkoztam vele még részlegesen sem -- habár, hozzá kell tennem, őszintén fogalmam sincs, hogy merre kereshetném. Könyvtárban semmiképp sem, online nemigen akad rá lehetőség, ráadásul feltételezem, hogy mint én, úgy ő is otthon ül a szobájába penészedve.
23/F
Bocsi ha nem ertettem a lenyeget, de a haztartasbeli nök jutnak erröl eszembe.
Nekik van idejük energiajuk arra hogy az élet es formàk szépségeivel foglalkozzanak, rendezgetik diszitgetik a lakast, hagyomanyosan élnek azaz a ffi keres, ö finomat föz gyereket nevel, mindig üde àpolt friss szép, fitt, kerteszkedik is akàr, szep ruhàkat vesz stb
Régen pont ezert is volt a nö stàtusszimbolum, minel gazdagabb volt a pasi annal többmindene volt a nönek, ekszerek, stb a nöi szepsegben volt kifejezve a ffi statusza
A kérdés alapján valami hibbantnak tűnik a kedves kérdező, de az egyes, még normális válaszokra adott reakciók szerint inkább csak egy unatkozó troll, aki provokatív módon próbál magának figyelmet kiharcolni.
Az erőltetett ál-"intellektuell" stílus pedig csak még röhejesebbé teszi. :D
Ha viszont komolyan gondolod ezeket, mindenkinek jobb lesz, ha otthon maradsz továbbra is penészedni.
Az antropikus koherencia, és a discordia közti diszkrepancia, inszufficienciális intelligenciára vall. Akcelerált és denacionalizált világunkban, nomotetikus atavizmus jeleit mutatja a kérdező. Ez a szellemi kataplázia, arra enged következtetni, hogy teratogén mutáns agysejtek apoptózisa kunkszommált.
A beteg neurotikus aktivitása még 2 év, az exitálás imperatív stádiumban van.
Az a súlyos, hogy hová süllyedt ez a világ. Milyen mértékben megszaporodtak a lelketlen, anyagias, ostobák.
Ma már ők töltenek be minden helyet, lassan már levegőt venni sem lehet. Nincsenek egyebek. Közönségesek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!