Miért szimpatizálnak még ma is ennyien Hitlerrel, hogy kell ehhez szocializálódni, vagy hogy lehetséges ez?
Szociális mozgatórugó :D
Betojok.
A cigányok nem tudtak beilleszkedni a feudalista/abszolutista/osztrák-magyar/szocialista/demokratikus/stb rendszerek egyikében sem.
Érdekes, a németek/szlovákok a mai napig szépen csendben eléldegélnek békességben.
A népirtást épeszű ember nem szorgalmazza.
Egyszerűen nem kéne annyi támogatást nyújtani nekik. Majd összeomlanak maguktól.
Gondoljatok bele, az ókori Rómában több, mint egymillió(!) ember élt, míg a középkorban volt, mikor csak párezer ember élt ott szinte :D
Meg valóságos jogegyenlőség kéne. Ne az, hogy ha elüti az autós az útra kiszaladó kétéves cigánygyereket, majd utána őt bántalmazzák, akkor őellene eljárás indul, mert elütött valakit, akik őt bántalmazzák, azok meg homályban maradnak, mert az ott randalírozó száz füstösképűből nem lehet kideríteni, melyik volt az az öt, amelyik megverte őt és megrongálta az autóját.
Csak amikor konkrétan halálhoz vezet a bántalmazás (Szögi Lajos) és országos felháborodás tör ki, akkor lesz normális nyomozás, normális tárgyalás, normálisan szigorú ítéletekkel. Egyébként még normális nyomozás és vádemelés sincs, bezzeg a lassan menő autóst vegzálják, miért nem ment még lassabban. Talán azért, mert akkor meg kővel bedobják a szélvédőjét.
És miért nem lehet kiírni a származást, etnikai hovatartozást? Akkor ki lehet írni, ha cigányt bántalmaznak, ha meg ő bántalmaz valakit, akkor nem?
A politikai korrektség valójában cenzúra! Elvileg nincs cenzúra, gyakorlatilag van. Ugyanígy működött a Kádár-rendszer sajtója is. Ahogyan az egykori humorista, Hofi Géza mondta: "Nálunk az újság mindent megírhat...na."
És nem, nem vagyok cigányellenes! Nagyon örülök, amikor arról hallok, hogy X.Y. cigány kutatói ösztöndíjat nyert el, vagy pl. ahol lakom, a környéken lakó számos cigány ellenére a személyi és a vagyonbiztonság is kiváló! A fiam óvodájába is járnak cigányok - és pont nem ők a problémás gyerekek.
Szóval véletlenül sem állítom, hogy minden cigány bűnöző. Pont a tisztességes cigányok érdekében (is) kéne fellépni a bűnöző cigányok ellen, hogy a tisztességeseket tisztelhessük, a bűnözőket meg (etnikumtól függetlenül), mint a rákos daganatot, úgy kellene kivágni a társadalom testéből.
Kell hozzá sok idő, mint a sakkhoz. És egyfajta szerény jellem a kutatáshoz, és egy nagyobb visszahúzódás a Földre a csillagászat, kozmológis után.
Térkép nézéssel kezdődik. Trianon megismerésével. Jó sok óra könyv olvasásával a történelemről. És merengés, mi lett volna, ha nincs trianon, ha akkor nemzeti kormányunk van.
Egy ideig elvagy ezzel, de amikor dokumentum filmen látod az hogy a meztelen hullák a ház előtt egymásra dobálva 3-4 méter magasan a harmadik birodalomban.
Persze előtte megtisztelő, Hitler nem tartotta a magyarokat hulladék fajnak, de én hol döntöttem el, hogy magyarnak születek, mi van, ha szerb vagyok. Sem a szemem színéről nem döntök, amiről dönthetek, hogy nem szopogatom, mélytorkozom tovább Hitlerf aszát, és nem írok ki hetente kérdést róla, mert nincs mit tisztelni benne.
Várom a kis náci kérdését, hetente kiír egyet.
Egy ideológiát, egy gondolatmenetet nem lehet, és nem szabad egy (amúgy régóta) halott emberről megítélni.
Én sem "bántom" a ti kis neoszoci ideológiátokat, elismerem, hogy különbözőek vagyunk.
Nem tartok beszédet a holodomorról, Aral-tóról, Mao-ról, sztálinról, az éhezésekről...
Mert felesleges. Nem ez fog titeket "meggyőzni".
"Én sem "bántom" a ti kis neoszoci ideológiátokat, elismerem, hogy különbözőek vagyunk."
Azért mert Te egy büszke náci vagy és én szerintem ettől egy gechi, illetve azért mert ilyen kérdést volt kedvem feltenni még nem leszek kommunista, stb.
"Egy ideológiát, egy gondolatmenetet nem lehet, és nem szabad egy (amúgy régóta) halott emberről megítélni.
Én sem "bántom" a ti kis neoszoci ideológiátokat, elismerem, hogy különbözőek vagyunk."
"Nem vagyok büszke náci."
Ember...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!